Állattenyésztés

800 millió forintért vesz pontyot az Agrárminisztérium

AM, MOHOSZ, Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodásainak hasznosítói.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által koordinált haltelepítés a hazai haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata. A döntés nemcsak a közvetlenül érintett mintegy 1500 dolgozó munkahelyének megtartását segíti, de a koronavírus világjárvány elmúltával gyorsan és hatékonyan szolgálja majd a szabadidős sporthorgászat, a világelső horgász versenysport és a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését.  Az intézkedés emellett a horgászatban érintett szervezetek és gazdasági társaságok több mint 2500 munkahelyének megóvását is szolgálja.

 Az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kezdeményezésére az új típusú koronavírus okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt intervenciós felvásárlást végez, amely a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú ponty készleteit érinti. A felvásárlás támogatási keretösszege bruttó 800.000.000 Ft, amelyet az Agrártárca a Pénzügyminisztérium egyetértésével határozott meg.

Az Agrárminisztérium az intervenció szervezésével, végrehajtásával, és ellenőrzésével a MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központját bízta meg, amely közfeladat-ellátása keretében térítésmentesen látja el a feladatot. A felhalmozódott halkészletek kihelyezése nem tűr halasztást, ezért az érintett szervezetek rekord gyorsasággal fejezték be az előkészítési munkákat, a NÉBIH pedig soron kívül elvégezte a halegészségügyi kockázati felmérést, illetve az esetleges importhal kiszűrését.

A MOHOSZ és a MA-HAL az Agrárminisztérium jóváhagyásával meghatározta az elosztási elveket. Kedvezményezettek azok a tagszövetségek, és tagegyesületek (valamint a Tisza-tó speciális jogállású halgazdálkodási hasznosítója), ahol 5 hektárnál nagyobb vízterületű állami, vagy többségi állami tulajdonú vízterületet hasznosítanak horgászati célra haszonbérlői, vagy alhaszonbérlői jogviszony keretében, és ahol a vízterület tartósan alkalmas a ponty élettereként. A kiemelt horgászsport versenypályaként működő, évi több versenynek otthont adó vízterületek a szakszövetségi javaslat alapján központi többlethalasítási támogatást kaptak.

A MOHOSZ külön gondoskodik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. által hasznosított vízterületek rendkívüli telepítési hozzájárulásáról. A példaértékű, zárt termelési-kihelyezési gyakorlatot követő balatoni szervezet többlettámogatását a 2020. őszi és 2021-es halasítási támogatási pályázatai segítségével oldja meg a horgász szakmai szövetség, figyelembe véve a balatoni horgászok érdekeit is. A szintén jelentős horgászturisztikai vonzerővel bíró Tisza-tó, Velencei-tó, valamint a Ráckevei (Soroksári) Dunaág esetében az eddigihez képest jelentősen emelkedett a támogatott telepítési halmennyiség.

A legtöbb állami vízen a telepítés mértéke akár a korábbi időszak teljes éves kihelyezését is meghaladja, és az állami forrásból végrehajtandó rendkívüli haltelepítés értéke az állami halvagyont növeli. A mostani telepítés a magyar haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata. A munkában 29 haltermelő, és mintegy 80 szállító jármű vesz részt. Az összesen mintegy 1200 tonna ponty telepítése a következő hetekben több mint 350 horgászvízen, és 400-nál is több telepítési ponton valósul meg. A koordinált telepítések a mai napon elkezdődtek, a program várhatóan május közepén ér véget.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

Fűzfa mint klímamentő takarmány? Ígéretes kutatás!

2025. október 17. 07:10

A fűzfa levele akár 80%-kal csökkentheti a szarvasmarhák káros gázkibocsátását – és ezzel új irányt mutathat az állattartásban.

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

2025. október 14. 16:10

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

Madárinfluenza után: olcsóbb lehet a csirkehús ősszel

2025. október 8. 13:10

Brazília ismét madárinfluenza-mentes, így újraindulhat a baromfiexport az EU-ba – ez árnyomást gyakorolhat az európai piacra.

Akvakultúra - az intenzív üzemi rendszereké a jövő!

2019. március 7. 09:59

Az akvakultúra fejlődési lehetősége, elsősorban a humántőke javításában, a termeléshez szükséges erőforrások minőségi és mennyiségi megújulásában, a szerkezetátalakításában, az innovációban, valamint a minőségi termék-előállításban rejlik.

Hét halfaj tilalmi ideje ér véget május végén

2019. május 30. 13:03

A jogkövető halfogás mellett vizeink halállományai is fejlődhetnek, biztosítva az egészséges környezetet és az élményeket a vízpartokon.

Kapitális ponty illegális áttelepítésére derített fényt a Nébih

2019. június 30. 10:34

A szakértői vélemény alapján, a Nébih az érintett ponty egyedet zár alá vette, és elrendelte annak visszaszállítását a Duna Adonyi-mellékágának halgazdálkodásra jogosultja részére.

Átalakulóban a hazai halgazdálkodás

2018. március 21. 09:58

Eltolódtak a hangsúlyok a hazai halgazdálkodásban, ehhez kell az érintetteknek alkalmazkodni – derült ki a rövid és a hosszú távú feladatokról, célokról a MAHAL halak napi szakmai rendezvényén.