Állattenyésztés

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

Agrofórum Online

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

A turbulens világgazdasági környezetben a mezőgazdasági termelők helyzete is nehezebb lett. A gyakran hektikusan változó felvásárlási árak nem jelentenek számukra biztonságot, kiszámítható környezetet, ezért nekik is merőben újfajta megoldások, ötletek felé kell fordulniuk a talpon maradás érdekében.

„Vagy csődbe megyek, vagy kipróbálok valami újat”

– fogalmazott Bryce Cunningham skót állattenyésztő is, aki a tejárak beszakadásával került létbizonytalanságba. Már az nagyszülei is szarvasmarhatartással foglalkoztak, ám a férfinak eleinte eszébe sem jutott, hogy majd maga is továbbvigye a családi vállalkozást. Helyette a Mercedes-Benznél helyezkedett el technikusként, de tíz év elteltével kényszerűségből mégis csak haza kellett mennie, hogy a beteg nagyszülei és édesapja helyett kezébe vegye az irányítást a gazdaságban.

A mezőgazdasági karrierje kis híján rövidre sikeredett, mert 2014-ben a tejárak hirtelen beszakadtak, a harmadukra estek (literenként 27 pennyről 9-re, vagyis 120 forintról 40-re), így a skót gazda az első évében rögtön 100 ezer font (44-45 millió forint) veszteséget hozott össze. Nem maradt más választása, mint hogy mindent eladjon, esetleg csődbe menjen, vagy gyökeres fordulatot hajtson végre.

1,5 millió liter biotej

Cunningham úgy döntött, hogy csökkenti a jószágállomány létszámát és áttér a biotermelésre. Direktértékesítésbe is fogott, így a közvetítők sem csippentettek le a hasznából. Ma már a Skócia délnyugati részén működő farmja több mint 40 embert foglalkoztat, és évente 1,5 millió liter biotejet állít elő.

Valóban ősi skót ayrshire fajtát használ, amely Ayr megyében alakult ki még az 1700-as évek előtt, és a marhák olyan zöldtakarmányt fogyasztanak, ami nem érintkezik növényvédő szerekkel, sőt még műtrágyát sem kap, csupán szerves trágyát. Kerülik a génmódosított takarmányt is, a borjak pedig a megszokottnál hosszabb ideig az anyjuk mellett maradnak. A megtermelt tejet lassan, alacsonyabb hőmérsékleten pasztörizálják, ezért megőrzi a nyers tej gazdag, krémes ízét.

„Ugyanazt az élményt kínálja, mint amikor a nagyapám frissen fejt tejet ivott az 1940-es években, de most ezt egész Skóciának biztonságos módon tudjuk kínálni”

– mondta Cunningham. A gazda ma már öt másik biogazdasággal is szoros kapcsolatban áll, felvásárolja, feldolgozza és továbbadja az általuk megtermelt tejet is. A farmon igyekeznek minél nagyobb hányadban megújuló energiát használni, egyrészt a költségek csökkentése, másrészt környezetvédelmi okok miatt.

Így működik a jól prosperáló biogazdaság, részt vesz a helyi közösség ellátásában is:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Biogazdálkodók számára fejlesztettek ki „illatos” növényvédelmi megoldást

2023. november 13. 17:10

Biogazdálkodók számára fejlesztett uniós támogatással kártevő rovarokkal szemben alkalmazható növényvédelmi megoldást a szegedi Chili Produkt Kft. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.

A napraforgónak előbb csak a fele kelt ki, mégis csúcstermésnek örülhetett egy gazda

2025. december 30. 09:10

Vajon milyen tényezők határozzák meg azt, hogy egy növényi kultúra kiemelkedő terméseredményt hozzon? Egy biogazdálkodót nagy meglepetés ért az idei szezonban.

Ökogazdálkodás 500 hektáron

2023. április 7. 06:34

Izsó Lajossal, a csárdaszállási Biocsárda Kft. ügyvezetőjével, termelési igazgatójával a termelési tapasztalatokon túl, a szűk esztendőkről, azok okairól, illetve a megküzdési lehetőségekről is beszélgettünk.

Csipkebogyó-termesztés 150 hektáron, biogazdálkodással

2023. május 27. 07:37

A Pilis, a Gerecse, valamint a Budai-hegység által közrezárt Dorogi-medencében található Leányvár ad otthont egy különleges hazai mezőgazdasági vállalkozásnak.