26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra
Állattenyésztés

A muraközi ló nemzeti kincsünk

Agrárminisztérium

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának a hazai génmegőrzésben elért eredményeiről beszélt Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a muraközi ló génmegőrzési program záróeseményén, Őriszentpéteren.

Az évente több mint 12 millió forinttal támogatott projekt sikerének köszönhetően mára 60 tenyésztő és 217 ló tartozik a program felügyelete alá.

Az állami természetvédelem intézményrendszerében működő 10 nemzeti park igazgatóságának egyik kiemelt tevékenysége a génmegőrzés. Erre épül a természetvédelmi kezelés. Az őshonos állatfajták fenntartása kiemelt állami feladat, mely élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés, hiszen régi magyar növényfajtáink és őshonos haszonállataink közkincsek és nemzeti örökségünk részei, hazánk szimbólumai – emelte ki az államtitkár.

Rácz András hangsúlyozta, az állam 2009 óta támogatja génmegőrzéssel foglalkozó intézményeket, szervezeteket, illetve magánszemélyeket. 2018-tól a magyar kormány egy többéves génmegőrzési stratégia keretében több mint 12 milliárd forintot szánt a génmegőrzési feladatokra.

A megvalósult mintaprogramok egyike az őrségi magyar hidegvérű muraközi típusú ló fajtamegőrzése, melynek záróeseményére a szakmai napon került sor.

A nemzeti parkok vagyonkezelésébe tartozó több mint 300 ezer hektár védett természeti terület 62%-a rét, illetve legelő, melyen a gyepgazdálkodást extenzív állattartással, őshonos állatfajtákkal végzik. Az államtitkár kiemelte, hogy az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság gyepes területeit több mint 600 magyar tarka szarvasmarhával, 50 muraközi lóval, és ezen a területen ritkaságnak számító több mint 20 európai bölénnyel legeltetik.

Istálló-beruházások

Rácz András kitért az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnak a Környezeti- és Energiahatékonysági Operatív Programban megvalósult két darab, több mint fél milliárdos állattartási infrastruktúra-fejlesztésére. Az egyik 550 milliós beruházásból a muraközi lovak tartását segítő istállókomplexum épült.

A másik 540 milliós beruházásból pedig a magyartarka szarvasmarha tartására épített 100 férőhelyes bikaistálló, és a borjak neveléséhez szükséges épületkomplexum készült el. Ezek a beruházások hosszútávon is biztosítják a legeltető állattartáshoz szükséges infrastruktúrát.

Az államtitkár az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának egyik legsikeresebb projektjeként számolt be a 2003-ban indult muraközi ló regenerálási programjáról. A kezdetben mindössze 6 kancával induló projekt felügyelete alá ma már 60 tenyésztő és 217 lótartozik.

V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a génmegőrzési program záróeseményén kiemelte, hogy a muraközi ló 1972 óta önálló fajta, ez a megvalósult program a magyar lovas hagyományok egy értékes szeletét mentette meg az utókornak, erősítve nemzeti identitásunkat. Hiszen a magyar nemzet egy lovas nemzet, a muraközi ló fajtamentésében benne van múltunk, jelenünk és jövőnk is – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

Nagy István: négy ménnel segítjük az erdélyi lótenyésztést

2020. június 14. 04:36

Az erdélyi gazdáknak felajánlott mének fedeztetésre is használhatóak amellett, hogy népszerűsítik a magyar őshonos fajtákat és az angol telivért, amely több magyar lófajta kialakításában vett részt.

A genetikai erőforrások védelme nemzetstratégiai feladat

2016. október 20. 20:01

A muraközi ló számos előnye közül a legfontosabb  nyugodt természete, nagy fizikai terhelhetősége.