Állattenyésztés

Hazánkban még nem mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát

MTI

Magyarországon ez idáig nem mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét - erősítette meg az MTI kérdésére kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A magyar állategészségügyi hatóság már számos intézkedést vezetett be annak érdekében, hogy megelőzze a vírus behurcolását az ország területére, illetve, hogy az esetleges megjelenését minél hamarabb észlelje.

A Nébih laboratóriumában folyamatosak a vizsgálatok. Egy év alatt több mint 10 ezer sertés (házisertés és vaddisznó) vizsgálatát végezték el, amiből több mint háromezer minta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett. Egyik esetben sem mutatták ki az ASP vírus jelenlétét – szögezte le a Nébih.

Az esetleg felbukkanó ASP terjedésének lassítása egyrészt akkor lehet sikeres, ha egy területen alacsony a vaddisznó populáció. Az ukrán határ menti, legmagasabb kockázatnak kitett vadászterületeken az országos főállatorvos már 2017-ben intézkedéseket rendelt el egyebek közt a vaddisznóállomány sűrűségének csökkentésére – emlékeztetett a hatóság. Ez kiterjed az etetés tilalmára, a kocák és az egy év alatti egyedek fokozott kilövésére. Emellett magába foglalja az elhullott vaddisznók tetemének szervezett keresését és laboratóriumi vizsgálatát, valamint valamennyi, vadászaton kilőtt vaddisznó laboratóriumi vizsgálatát a vadhús felhasználása előtt.

Az országos főállatorvos már 2016-ban elrendelte Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, különösen a megye legveszélyeztetettebb északi-északkeleti részében, a sertéstelepek ellenőrzését. Valamennyi sertéstelepet, beleértve a kislétszámú gazdaságokat is, nyilvántartásba kellett venni, és évente legalább egyszer hatósági helyszíni ellenőrzést kell végezni. A sertéstartók minden sertés elhullását kötelesek bejelenteni az állatorvosoknak. A kültéri sertéstartást is korlátozták, a telepeket kettős kerítéssel kell védeni a vaddisznóktól. Tavaly augusztustól a megye romániai határszakaszának 10 kilométeres sávjában is végre kell hajtani az óvintézkedéseket. A magas kockázatú területen 1567 állattartót vettek nyilvántartásba.

A 2017-2018-as időszakban 3000 állattartó telep ellenőrzését a kormányhivataloknak úgy kellett megszervezniük, hogy a veszélyeztetett megyékben (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) az összes ellenőrzés 50 százalékát sertéstelepeken hajtsák végre.

Az EU-s járványhelyzet miatt a 2018. április 1-től 2019. március 31-ig tartó ellenőrzési időszak tervezésénél kiemelt kockázatként kezeli a hatóság az ASP-t. Így az ez évi ellenőrzési számok meghatározásánál a sertéstartó telepek ellenőrzését a Nébih tovább fokozza.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Pig Brother: hogy viselkedik a disznó?

2020. november 27. 10:27

Az innovációra, az adatok rögzítésére és összekapcsolására az állattartásban is egyre inkább szükség van – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara online agrártechnológiai rendezvényén.

104 sertésből 100 példány jelöletlen volt egy Tolna megyei vásáron

2019. november 21. 13:17

A hazai házisertés-állomány afrikai sertéspestis fertőzéstől való megóvása érdekében – a biológiai védekezésen kívül – elengedhetetlenül fontos a házi sertések szállítására és forgalmazására vonatkozó jogszabályi előírások pontos és szigorú betartása is!

Tájékoztató fórumokat tart a kamara az afrikai sertéspestis miatt

2019. szeptember 17. 12:46

A NAK szeptember folyamán soron kívüli tájékoztató rendezvényt tart az afrikai sertéspestis kapcsán az állattartók részére Miskolcon, illetve Nádudvaron.

Mangalica: a genetika, tartástechnológia és takarmányozás diadala

2023. február 8. 14:23

A márványozott, krémes, fehér zsírfoltokkal barázdált, Omega-3 és 6 zsírsavakban, természetes antioxidánsokban gazdag mangalicahús tudatos vásárlását a húspultokban már zászló és kiírás is segíti.