11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Állattenyésztés

A világ második marhahús exportőre India

Syngenta blog

Jóllehet az Európai Unió a világ harmadik marha- és borjúhús termelője, ami az exportot illeti, csak a kilencedik helyen áll. India azonban csal, mert a bivalyhúst is a szarvasmarhához számítja.

Az Egyesült Államok termeli a legtöbb marhahúst a világon. A FAO előrejelzése szerint várható a mennyiség idén 12,7 millió tonna lesz, Brazília 10,2 millió, valamint az EU 7,8 millió tonnája előtt.

Ami a kivitelt illeti, a brazil export a két évvel ezelőtti 1,9 millió tonnáról 2,2 millióra emelkedik idén, majd meglepetésre India következik, ahol ugyanakkor két év alatt 1,8 millióról 1,6 millió tonnára csökken a marhahús export – ideértve a bivalyhússal együtt.

Az indiai termelés, szintén ideszámítva a vízibivalyokat, a 7,4 millió tonnás Kína után következik a maga 4,3 millió tonnájával, és ez azért is érdekes, mert az ország lakosságának túlnyomó többsége hindu, akik szentnek tartják a teheneket, és tartózkodnak a fogyasztásuktól. Számos indiai államban bírságot szabnak ki a tehenek levágásáért, pedig nemcsak az indiai muszlimok, hanem a hindu tehenészetek is szívesen értékesítenék – akár vágási céllal is – a kiöregedett teheneket.

A helyzet úgy áll, hogy szigorúbb törvénykezésű államokban élő fundamentalista hinduk nemritkán folyamodnak erőszakhoz a megengedőbb államokba való szarvasmarha csempészés miatt. Mivel a vízibivaly nem esik a vallási korlátozások alá, ezekből nagy mennyiség kerül a vágóhidakra, és húsukat olyan országokba exportálják, mint Vietnam, Egyiptom, Malajzia és Szaúd-Arábia.

A világ harmadik legnagyobb marhahús exportőre Ausztrália, hiszen az évi 2,2 millió tonnából 1,5 millió tonnát szállít külföldre, főként Kínába.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Oroszország 2024-ben 777 millió euróval támogatta a tejtermelőit

2025. február 1. 14:10

Oroszországban a mezőgazdasági szektorok közül a legtöbb támogatást a tejtermelés kapja, ami tovább bővül az idei évben.

Skót-felföldi marhákkal virágzó magyar farm

2025. február 1. 08:10

A család 66 hektáron gazdálkodik, ez az ő esetükben leginkább legeltetéses állattartást jelent, 12 hektár az csupán, amelyen lucernát és szénát termesztenek.

Kettős szorításban Ukrajna frontvonalhoz közeli gazdálkodói

2023. augusztus 17. 07:40

Orosz rakétákkal és a legalacsonyabb árakkal is szembe kell nézniük azoknak a gazdálkodóknak, akik az ukrán-orosz frontvonal közelében próbálkoznak növénytermesztéssel.

A Lidl a legnagyobb magyar borexportőr

2020. április 17. 11:40

A Lidl Magyarország 23,7 millió palack bort értékesített 2019-ben, ezzel pedig megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését a hazai és külpiaci borértékesítésben egyaránt. Az áruházlánc tovább erősítve vezető borexportőri pozícióját több mint 5 milliárd forint értékben exportált borokat, így már a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak, míg az itthoni értékesítés rekord szintre ugrott közel 12 millió palack eladásával.

Befagyasztotta Kína az amerikai agrártermékek importját

2019. augusztus 6. 10:17

Kína volt az Egyesült Államok harmadik legnagyobb exportpiaca tavaly.

Moszkva miatt csökkent az ukrán búza exportára

2021. február 10. 04:36

Az ukrán eredetű, 12,5 százalékos fehérjetartalmú búza ára tonnánként a 280-288 amerikai dollár közötti sávban mozgott úgynevezett FOB-szállítással.