Állattenyésztés

Automatizált üvegház, szőlőőr, marhabendőt vizsgáló szonda – Az első Agrár Startup Fórumon jártunk

Agrofórum Online

Július 1-jén néhány tucat érdeklődő és fejlesztő jelenlétével lezajlott a rendkívül tanulságos I. Pannon Breeding Agrár Startup Fórum.

Hol máshol szerveződhetett volna agrár startup közösség, ha nem a napjainkban oly népszerű közösségi oldal, a Facebook egyik csoportjában? Az első szakmai fórumot egy bejegyzés és néhány komment előzte meg, amelyek között az Agrofórum is jelezte: szaklapként és agrárportálként támogatja az úttörő elképzelést. Végül nem kellett sokat várni – bár a szervezés nyilvánvalóan nem volt ennyire egyszerű -, és július 1-jén néhány tucat érdeklődő és fejlesztő jelenlétével lezajlott az I. Pannon Breeding Agrár Startup Fórum.

A budapesti Széchenyi Kertvendéglőben elsőként az egyik ötletgazda és szervező, Horváth Renáta Eszter köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója mutatta be a Pannon Breeding projektet, melynek kiinduló célja a kontinentális klímához jól alkalmazkodó, szárazságtűrő és betegségeknek ellenálló magyar növényfajták kutatása, nemesítése. „Ez alapvetően egy parkfelújításnak indult, de végül kibővült. Folyamatosan újabb és újabb elemek kerültek elő” – mondta előadásában a szakember.

Mi az a startup?

Az újonnan alapított, nagy növekedéssel rendelkező, innovatív üzleti tervvel vagy termékkel rendelkező vállalatokat startupnak nevezzük. Fontos azonban, hogy a startup és a kkv (kis-, és középvállalkozás) nem ugyanazt a jelentést takaró fogalom. A négyzet-téglalap gondolatköréből kiindulva: Minden startup kkv, de nem minden kkv startup. (help2startup.com)

Mint azt kifejtette; az agráriumban több kultúra esetében már nagyon fejlett, speciális fajták, hibridek állnak a rendelkezésre válaszul a klímaváltozásra. A dísznövények, saját szavaival élve a „hangulatjavító növények” esetében azonban ez még nem működik igazán hazánkban. A program elsődleges célja tehát, hogy olyan fásszárúakat hozzanak létre, amelyek a városi környezetet a változó klímában is jól bírják (városi mikroklíma, légszennyezés, rázkódás, stb.), és így eladhatók.

Az elsődleges cél akkor bővült ki újabbakkal, amikor a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.-vel közösen elkezdődött a munka. A helyszín megválasztása nem volt véletlen, hiszen az Alföld klímája alkalmas arra, hogy a teszteket, kísérleteket tipikus hazai környezetben el tudják végezni.

Az első kihívást az jelentette, hogy létre kellett hozni egy kertészeti üzemet az eddig szinte csak szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó vállalatnál. Ezt azonban össze akarták kötni egy K+F vonallal, valamilyen innovációs tevékenységgel… A végül megsokasodó távlati célokat az alábbiakban fogalmazta meg a szakember:
– A hazai genetikai alapok megőrzése és fejlesztése
– Fajtakísérleti állomás létesítése és fenntartása
– Klíma- és környezetkutató mintacentrum felállítása
– Tudáspark, képzési központ létrehozása (kertészképzés támogatása, utánpótlásnevelés, térségi klaszter létrehozása)

Mindezeket azonban egy sokkal nagyobb, távlati terv köti össze, méghozzá az, hogy az így felálló dísznövény-kertészeti központ agrár-inkubátorházként is működjön. Ezzel fejlesztenék a helyi kutatói értelmiséget, erősítenék a vállalkozói szellemet az agráriparban, és nem mellesleg olyan innovációkat segítenének, amelyek a fórumon is bemutatkoztak.

SMART VINEYARD, azaz Szőlőőr

A hazánkban Szőlőőr néven ismert, növényvédelemhez köthető szolgáltatást talán már nem kell bemutatni senkinek, hiszen a szaksajtó mellett az országos média is sokszor foglalkozott már a hazai fejlesztésű innovációval, amely számos elismerést is bezsebelhetett már. A SMART VINEYARD a külföldi felhasználóknak szóló elnevezés, míg itthon Szőlőőrként vezették be a köztudatba.

„2050-re a világ lakossága 3 milliárd fővel emelkedik majd, ennek a népességnek az élelmezése azonban még nem megoldott. Ezért egyre inkább előtérbe kerülnek azok a mezőgazdasági kutatások és fejlesztések, amik a termésnövelést vagy éppen a termésveszteség csökkenését hivatottak előidőzni” – vezette fel terméküket, pontosabban szolgáltatásukat Huszthy Balázs, a Quantislabs Kft. marketing- és PR-vezetője.

A termésveszteséget sok esetben az okozza, hogy a termelőnek nincsen elegendő adata, amely támogatná a döntésekben. A Szőlőőr ebben segíti a gazdálkodókat. Huszthy Balázs előadásából kiderült, hogy cégük mikroklímánként jelzi ki a szőlő fertőzéseinek valószínűségét. A szenzorokat ugyanis nem több kilométeres távolságokra helyezik el egymástól, hanem dűlőnként végeznek méréseket. Nem ritka ugyanis, hogy míg az egyik dűlőben adott a fertőzés feltétele, addig a másikban még nem. „A legtöbb helyen az a szokás, hogy egyszerre lepermeteznek mindent, így a permetlé egy része kárba vész, hiszen lehet, hogy egy-egy területen ideálisabb lett volna később elvégezni a kezelést” – mutatott rá módszerük költségkímélő oldalára.

A Szőlőőr a peronoszpóra, a szürke- és a fekete rothadás valamint a lisztharmat nyomását tudja kimutatni, ráadásul nem csak napi egy mérést végeznek el a szenzorok, hanem percenként figyelik többek között a párát és a hőmérsékletet. Az adatokat a rendszer felhőben tárolja, így bárhonnan elérhetőek, és arra is van lehetőség, hogy két év adatait összehasonlítsa a termelő. A figyelmeztetések és előrejelzések e-mailben érkeznek meg, így a szőlősgazda mindig naprakész lehet.

A Szőlőőr a tervek szerint – nem meglepő módon – fejlődni fog, sőt, várhatóan testvérei is lesznek, hiszen további növénykultúrákban is alkalmazni szeretnék, további szenzorokat fejlesztenek hozzá.

Boldog paradicsom és megfigyelt tehén

Az első Agrár Startup Fórum felépítése kiváló volt, hiszen a már működő, sikeres innováció után két, pontosabban három olyan kezdeményezést ismerhettünk meg, amelyek még nem kerültek közvetlenül a piacra.

A Cubilog Kft. egy 2013-ban alakult startup, amely egy mérés-adatgyűjtő rendszer fejlesztését tűzte ki célul. Egy felhő alapú háttérrendszert készítettek, amely bármilyen adatot fel tud dolgozni, és azt meg is jeleníti a felhasználónak. A rendszer további előnye, hogy automatikusan végre is tud hajtani feladatokat – például az öntözést.

A Cubilog esetében több kultúra is számításba kerül, azokhoz pedig külön „template”-et, vagyis sablonrendszert fejlesztenek ki. Weibel Balázs példaként a „Happy tomato” szolgáltatást emelte ki, amely esetében olyan vizuális felületet és méréseket kapunk, amelyeket iparági szakértők fejlesztenek ki. Ettől függetlenül a szoftver egyénileg módosítható, sőt, ha a piaci helyzet úgy kívánja, hogy például uborkatermesztésre kell átállítani az üvegházat, rögtön letölthetjük a „Happy cucumber” sablont is.

A fejlesztés már élesben is működik, hiszen kísérleti jelleggel 7 hónapja létezik egy olyan üvegház, amely automatikusan működik a Cubilog segítségével.

Szintén Weibel Balázsék nevéhez kötődik egy, a tejtermelésben használható újítás. A Moow egy pH mérésére alkalmas marhabendő szonda, amely hőmérsékletet és az állat bendőjének pH értékét is képes mérni – ráadásul két éven keresztül folyamatosan. A fejlesztés során megalkotott rendszer alkalmas az egyedi szondák jelét kiolvasni, adott esetben pedig riaszt is. A Moow jelentősége abban rejlik, hogy miután a bendő pH-ja nagyban befolyásolja a tejtermelést, a szenzor használatával akár 20 %-os tejhozam-növekedés is elérhető. „A Pécsi Egyetemmel közreműködve hoztuk létre ezt a digitális lakmuszpapírt” – fogalmazott Weibel Balázs.

Mini konyhakert telefonról üzemeltetve

A Growiee elnevezésű mini, automatizált konyhakertet Gaál Pali, Berci Mónika és Czövek Róbert mutatta be. Az ötlet onnan jött a három városi fiatalnak, hogy balkonon termesztett növényeik rendre elszáradtak, vagy nem hoztak elegendő termést, köszönhetően a szaktudás és legtöbbször a szabadidő hiányának.

Az egy éve megszületett Growiee ugyanakkor figyeli a növényt, és szabályozni is tudja annak környezetét. Ehhez csak el kell ültetni a kiválasztott fűszert, zöldséget a készülékbe, és egy telefonos applikáció segítségével máris mindent megtudhatunk róla. A világítás led technológiával van megoldva, így egy sötét városi lakásban is tudunk növényt termeszteni. A készülék méri a hőmérsékletet, a vízszintet, ráadásul a program tanácsokat is ad – például, hogy vigyük arrébb növényünket, mert túl meleg neki az adott hely.

A tipikusan városi, hobbi felhasználásra kifejlesztett Growiee egyelőre leginkább csak fűszernövények termesztésére lett felkészítve, az applikációban az alábbi növények közül válogathatunk: bazsalikom, petrezselyem, rozmaring, menta, citromfű, kakukkfű, rukkola, koktélparadicsom. A programban ráadásul az adott növényhez illő receptgyűjteményt is elő lehet majd hívni.

Folytatás következik…?

A rendezvény zárásaként Dr. Mogyorósi Péter számolt be a startupok pályázati lehetőségeiről, többek között a GINOP támogatásokról.

Az első Agrár Startup Fórum kifejezetten jól sikerült, hasznos, és eredményes tanácskozás született a Facebookon felvetett ötletből, amely további hasonló fórumok szükségességét is bizonyította. Az Agrofórum pedig mindkét felületén – szaklapunkban és online felületünkön egyaránt – rendszeresen foglalkozik majd az agrár startupok bemutatásával.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

A Bayer elkötelezett a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési rendszer mellett

2019. október 15. 04:37

A Bayer tavaly az összes versenytársánál többet – pro forma számítások szerint 2,3 milliárd eurót – fordított Crop Science üzletága kutatás-fejlesztési tevékenységeire a mezőgazdaságban.

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 6.

2022. április 5. 05:36

Terveink szerint a győztesekről az olvasóink számára folyamatos tájékoztatást adunk. A sorozat hatodik fejezetében a vetőgép kategória döntőseit (Lemken Solitair DT, Pöttinger Aerosem VT, Väderstad Proceed), de elsősorban a győztesét mutatjuk be.

Big Data: az adatok megfelelő elemzése igazi versenyelőny

2019. december 7. 08:37

Napjainkban már a mezőgazdaságban is lehetőségünk van a különböző folyamatok során keletkező adatok folyamatos rögzítésére, illetve tárolására.

Corteva Agriscience: kiemelten fontos a kutatás és az innováció

2021. december 15. 04:36

Az év legjobb innovatív agrár startupja lett a Corteva Agriscience mentoráltja.