Állattenyésztés

Az európai bárányárak alakulása

NAK

A koronavírus-világjárvány okozta piaci zavarok ellenére az európai bárányárak a múlt héten tartották magukat, melyhez a magántárolási támogatás bejelentése is hozzájárult.

Az Európai Bizottság által bejelentett és az EU tagállamai által jóváhagyott 20 millió eurós magántárolási támogatás keretében 36 000 tonna friss bárányhúst 3-5 hónapos időtartamra vonnak ki a piacról. Ez a mennyiség várhatóan az őszi időszakban kerül vissza, amikorra remélhetőleg a világjárványhoz kapcsolódó korlátozások a legtöbb országban enyhülnek. Bár a magántároláshoz nyújtott támogatás az EU-ban régóta fennálló, bevált piaci támogatás, azonban a szektorban az elmúlt 20 évben ez lesz az első ilyen intézkedés.

Az április 23-án indult, egy hónapos Ramadán-periódus a második hetébe ért, ezért a korábbi hetekben a vallási ünnephez kötődő fesztiválok miatti megnövekedett megrendelési igények pozitív hatásai − melyek a piacnak jelentős támogatást adtak az elmúlt hetekben − múlóban vannak. Ezt tükrözi a Romániában, a Közel-Kelet egyik legjelentősebb élőbárány-beszállítójánál tapasztalt erőteljes, 11%-os árcsökkenés. Ugyanakkor elmondható, hogy a francia árak kissé javultak az elmúlt héten, és a magasabb brit árak szintén pozitív hatással vannak az EU-27 értékeire, bár a spanyol értékek 3,4%-kal csökkennek a korábbi hét áraihoz viszonyítva.

Az április 26-ával záruló, 17. héten a nehéz bárányok EU-átlagára 567,22 EUR/100 kg volt, ez az előző heti árakhoz viszonyítva 1,1%-os növekedést jelent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Nem változtak az európai bárányárak

2020. május 26. 15:11

A kínálatcsökkenés lehetővé tette a piac számára, hogy az elmúlt pár hónapban viszonylag rugalmasan tudjon alkalmazkodni az éttermek és vendéglátóipari egységek bezárásából adódó kedvezőtlen feltételekhez, és az árak akár még emelkedhetnek is, ha az európai országok sikeresen újraindítják gazdaságukat a nyári hónapokban.

Jól értékesíthető a magyar bárány az idén

2021. április 1. 07:51

A kiviteli árak tavaly óta magasak, és ezen a következő két hónap aligha fog változtatni, ugyanis a muszlim országokban a ramadán ünnepe májusig magasan tartja a keresletet.

20 deka birkahúst fogyasztunk fejenként évente, de a húsvét fontos időszak a juhágazat számára

2024. március 10. 14:10

Kedvező kilátásokkal indul az idei húsvéti szezon a hazai juhtenyésztők számára. Az európai piacon egyre erősödő kereslet tapasztalható, amit a korai húsvéttal egybeeső muszlim Ramadán ünnep is tovább növel.

„Amíg élek, itt mindig lesznek juhok... hogy mennyi, az egy másik kérdés”

2019. április 24. 06:08

A Hajdú-Bihar megyei, tiszagyulaházai tanyában egykor 1000 juh is szaladgált, 2019 áprilisának első napjaiban azonban már csak mindössze 365 darab.