Állattenyésztés

Csongrád-Csanád vármegyében ismét megjelent a madárinfluenza

NÉBIH

A Nébih egy mulard kacsa telepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét Csongrád-Csanád vármegyében. Az állomány leölése folyamatban van, valamint a védő- és megfigyelési körzeteket is kijelölte az állategészségügyi hatóság.

A Csongrád-Csanád vármegyei Pusztaszer településen található, mintegy 9 000 mulard kacsát tartó telepen a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek keltették fel a madárinfluenza gyanúját. A Nébih laboratóriuma végül igazolta a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.

Az állategészségügyi szakemberek azonnal megkezdték az érintett állomány felszámolását. Továbbá az adott gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint a 10 km sugarú körnél nagyobb, kiterjesztett megfigyelési körzetet.

Az elmúlt időszakban észlelt madárinfluenza-esetek is alátámasztják, hogy az állományok zártan tartása és a járványvédelmi előírások betartása kiemelten fontos, tehát az állattartóknak az ország valamennyi területén mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megóvják állományukat a betegségtől.

A madárinfluenza kitörésekről és a nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih madárinfluenza aloldalán tájékozódhatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.

Megelőzés a kulcs: az oltás időpontja dönt

2025. július 28. 16:10

A szarvasmarhák légzőszervi betegségének visszaszorítása a borjak választás előtti elővakcinázásával jelentős előnyt jelent.

Hazánk újra madárinfluenza‑mentes – mit jelent ez a gyakorlatban?

2025. július 22. 08:10

Július 5-től hazánk hivatalosan is mentes a madárinfluenzától – ez fontos mérföldkő az állattenyésztők és az exportpiacok számára.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Exportra ítélve - komoly jövedelmezőségi veszélyben a víziszárnyas-ágazat

2019. október 26. 08:37

Sajnos, a víziszárnyas ágazatban, kacsánál, libánál az árak nem javultak az előző hónapokhoz képest, holott azt szoktuk mondani, hogy az ősz a szezonja mindkét terméknek, elsősorban a libának, mivel azt főleg Márton-napon és karácsonykor fogyasztják.

Ismét magyar lehet a pekingi kacsa

2019. április 6. 07:04

Újra engedélyezi a kínai vámhivatal a kacsa- és libahústermékek Magyarországról történő behozatalát.

Csongrád megyében is megjelent a madárinfluenza

2020. április 1. 12:33

A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében.

Márton nap: 2020 sem a libatenyésztők éve - bedőlhet az ágazat

2020. november 11. 16:29

"Megyünk előre, nem adja fel az ágazat, de a külső környezet igen érzékeny, és sajnos lesznek termelők, akiknek valószínűleg ez az év lesz az utolsó." Szabó Miklóssal, a Magyar Lúdszövetség elnökével Márton nap kapcsán az ágazat jelenlegi helyzetéről, lehetőségeiről beszélgettünk.