Állattenyésztés

Kevesen foglalkoznak fürjtenyésztéssel, pedig nagy lehetőségeket rejt

Agrofórum Online

Urbanics Viktória ős- és kistermelő 2016-ban indította vállalkozását. Esztergom külterülete, ahol az állomány is található, megfelelő hely a fürjtenyészésre. Elmondása alapján Komárom-Esztergom megyében kevés fürjtenyésztő munkálkodik, többek közt ez inspirálta őt, hogy elkezdje ezt az érdekes és jelenleg nem mindennapinak mondható tevékenységet.

A kis agrárvállalkozás gazdasági alapját képezi, hogy a tenyésztett, tartott fürjeket élő állatként (napos és előnevelt fürj + kifejlett) és húsként is értékesíteni lehet. Ezen kívül az étkezési fürjtojás és tenyésztojás eladásából is képződhet bevétel. Az értékesítés háztól, illetve a jól működő Komárom-Esztergom megyei piacokon és bevásárló közösségekben történnek.

Urbanics Viktória számára fontos lenne a jövőben a feldolgozottság növelése, aminek egyik klasszikus példája a fürjtészta, de sok különleges módja van még a tojás felhasználásának. A jövőben, amennyiben mód van rá, pályázati lehetőséget is igénybe venne, hiszen egy új, különálló épület szükséges ahhoz, hogy a kis gazdaság bővülni tudjon.

Mit is érdemes tudni a fürjekről?

A fürj (Coturnix coturnix) a madarak osztályának tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe és a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozó faj. Európában és Ázsiában őshonosan költ. Az eurázsiai kontinensen költő vad alfajok vonulnak, a telet az Európában költő madarak Észak-Afrikában töltik. A természetes élőhelye a sík- és dombvidéki mezőgazdasági területek, ahol főleg gabona- és lóheremezőkön, illetve extenzíven használt vagy parlagon levő réteken honos.

Testhossza 16-18 cm, a szárnyfesztávolság 32-35 cm, testtömege 75-135 g. Nyaka és begye rozsdabarna, fehér foltokkal, fekete pettyekkel, háta vörhenyesbarna, finom fekete mintázattal, alsó teste fehéres-sárga, csőre szürke, lába rózsaszín. Fészekalja 9-13 tojásból áll, melyen 16-17 napig kotlik. Az egyedül kotló tojó nagyon eltökélten ül a tojásokon, csak legvégső esetben menekül el zavarás esetén. A fiókák röpképesek és három-négy hónapos korukban már ivarérettek. A fürj évente kétszer-háromszor költ.

Fürjtojás

Egy fürjtojás mindössze 10 g-ot nyom, és az energiatartalma is csekély, 15 kilokalória van benne. Ez a tyúktojás ötöde-hatoda csupán. Ugyanakkor a kicsiny méretéhez képest feltűnően értékes a beltartalma: proteinekben, A-, B1-, B2-, C-, D3-, E-vitaminokban és ásványi anyagokban (például foszforban, káliumban, vasban, cinkben) igen gazdag. Koleszterin viszont kevés van benne, így szív- és érrendszeri betegek is bátran fogyaszthatják.

Megtalálható benne a lizozim nevű enzim, amelyet a szervezet természetes antibiotikumának tartanak, mivel bizonyos mikroorganizmusok ellen hat (szétroncsolja a sejtfalukban található fehérjét, a mureint). A lizozim többek között a könnyben, az emberi nyálban és a tojásfehérjében található meg. A fürjtojást több állapot, betegség esetén kúraszerűen ajánlják: így például légzőszervi fertőzések, gyulladásos, allergiás eredetű gondok, asztma, emésztőrendszeri betegségek, általános gyengeség, idegkimerültség esetén, immunerősítőnek, műtét vagy sugárkezelés utáni roborálásra javasolják. Az idegrendszer és a szív működésére, az agy teljesítményére is jótékonyan hat.

Mocsi Ádám
MNVH Komárom-Esztergom megyei területi felelős

(videkihalozat.eu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, biztonsági nyakfogó... - Állattenyésztési innovációk Hódmezővásárhelyről

2019. május 22. 16:46

Az agrárinformatika és tartástechnológia kapcsán a megosztott helyezéseknek köszönhetően a szakmai zsűri összesen hat fejlesztést emelt ki.

Az Országgyűlés előtt van az új állattenyésztési törvény

2019. május 29. 11:33

Az egyéb, vagyis az unió által a szabályozás alá nem vont állatfajtákra nemzeti előírásokat kell alkotni.

Vigyázzunk rájuk!

2018. március 1. 15:35

Nagyon szeszélyes arcát mutatja február utolsó hete számunkra, hűen a nevéhez és történetéhez, a Viharsarok mindig tartogat meglepetéseket.

Növényi eredetű takarmányadalékot fejlesztettek ki

2023. május 16. 13:46

Az ellenőrzött, természetes anyagokra alapozott állati eredetű élelmiszerek iránt egyre nő a fogyasztói igény.