Állattenyésztés

Kína vizsgálatot indít az európai uniós sertéshús ellen

Agrofórum Online

A vámadatok szerint az EU-ból származik a 2023-ban Kínába importált mintegy 1,2 millió tonna sertéshús több mint fele. Ennek mintegy negyedét pedig Spanyolországból szállítják.

A kínai kereskedelmi minisztérium vizsgálatát a Kínai Állattenyésztési Szövetség által június 6-án a belföldi sertéshúsipar nevében benyújtott panasza indította el.  A pekingi kereskedelmi minisztérium szerint a vizsgálat 2025. június 17-ig le fog zárulni, de szükség esetén további hat hónappal meghosszabbítható lesz. Amíg a vizsgálat folyamatban van, az európai sertéshústermelők továbbra is vámmentesen tudnak Kínába exportálni – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

Az Európai Unió szerint a Kínai Kereskedelmi Kamara EU-s sertéshúsvizsgálata Peking válaszlépése a kínai elektromos járművekre nemrégiben kivetett vámok miatt. „Nem ez lesz az első alkalom, hogy egy adott területen bejelentett vizsgálatra ilyen módon reagálnak, így az EU szempontjából ez nem meglepő” – közölték az unió képviseletében.

Hivatalos panasz

Kérdésekre válaszolva a kínai kereskedelmi minisztérium egyik illetékese elmondta, hogy a vizsgálatot először egy belföldi élelmiszeripari csoport, a Kínai Állattenyésztési Szövetség hivatalos panasza indította el. A nyomozó hatóság megállapította, hogy a kérelem megfelel a vizsgálat megindítása feltételeinek a kínai és a Kereskedelmi Világszervezet törvényei szerint – tette hozzá az illetékes.

A Kereskedelmi Minisztérium által megosztott egyik panaszban azzal vádolták az EU sertéshúsiparát, hogy többletkapacitást teremtett, és jelentős támogatásokból részesült, ami a kínai sertéshúsiparra is hatással volt – számolt be a CNBC.

38 százalékos vám a kínai autókra

A múlt héten az Európai Bizottság bejelentette, hogy egy vizsgálatot követően további, akár 38%-os szubvencióellenes vámot vet ki az importált kínai autókra.

Májusban az Egyesült Államok 100%-os vámot vetett ki a kínai elektromos járművek importjára, a korábbi 25%-os vám helyett. A kínai napelemek behozatali adója megduplázódott – 25%-ról 50%-ra, míg a kínai acél és alumínium vámja háromszorosára emelkedett.

Sertéshúsipari aggodalmak

Peking bírálta az EU lépését. A kínai külügyminisztérium szóvivője pedig csütörtökön azt mondta, hogy Peking „minden szükséges intézkedést” megtesz kereskedelmi érdekei, valamint a WTO-szabályok és piaci elvek védelmében.

Eközben a vizsgálat bejelentése aggodalmat váltott ki az EU sertéshúsiparában, mivel Kína a világ egyik legnagyobb piaca. A Dán Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Tanács azt mondta a Reutersnek, hogy iparágát súlyosan érintené, ha Kína korlátozná az európai hús importját.

Eközben Spanyolország – az EU legnagyobb sertéshúsexportőre Kínába – felszólította az uniós tisztviselőket, hogy találjanak gyors megoldást a káros vámok elkerülésére.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Emelkedett a francia búzaexport mértéke

2021. március 7. 07:51

Az EU-n és Nagy-Britannián kívüli rendeltetési helyeken a tengeri búza export 821 000 tonna volt februárban, a 2020/21-es gazdálkodási szezon nyolcadik hónapjában.

A magyar meggy nagy része exportra megy

2018. június 5. 07:28

A magyar meggytermelésben szinte csak hazai nemesítésű és szelekciójú fajták szerepelnek, kiváló beltartalmi értékeket produkálva.

Nem tudja kielégíteni a búzakeresletet Ukrajna, ha folytatódnak a támadások

2023. november 22. 15:10

Az ENSZ Élelmezésügyi Világprogramja (WFP) arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna búzatermelése az elkövetkező években nem lesz képes kielégíteni a belföldi és az export igényeket, ha a fekete-tengeri export útvonalak továbbra is elzáródnak és az élelmiszer-infrastruktúra elleni támadások folytatódnak.

Rohamosan nő az orosz gabonatermelés

2020. február 17. 09:02

Oroszországban tavaly 121,2 millió tonna gabonát takarítottak be, ami 8 millió tonnával felülmúlta a 2018. évi 113,2 millió tonnát.