Állattenyésztés

Korszerű szarvasmarha-takarmányt fejlesztettek ki

MTI

A tejelő szarvasmarhák számára fejlesztett ki korszerű, a pálmazsírt kiváltó, nagyüzemi körülmények között is használható takarmányt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a termék bevezetésére gazdaságossági okok miatt azonban csak később kerülhet sor - tájékoztatta a cég az MTI-t.

A hároméves kutatás-fejlesztési program teljes költsége meghaladta az egymilliárd forintot, amelyből 760 milliót a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatása fedez.

A Magyarországon iparszerű tartásban termelő intenzíven hasznosított holstein-fríz állományok takarmányozásában a legnagyobb kihívást a legjobb minőségű és legnagyobb mennyiségű tejtermelést lehetővé tevő energia- és tápanyagellátás biztosítása jelenti. A tejtermelő tehén a rendelkezésre álló táplálóanyagokat az egyes szervek igényeinek megfelelően osztja fel, ugyanakkor a tejtermelés szintjének fenntartása érdekében hajlamos saját tartalékainak mozgósítására, akár egészségének rovására is. Ezért kiemelten fontos a kiváló genetikai potenciállal rendelkező állományok teljes értékű takarmányozása, különben a kondíciójuk, majd a reprodukciós paramétereik, végül a tejtermelésük romlik.

A kutatás-fejlesztési projekt célja olyan hazai előállítású bendőstabil – vagyis a kérődző állatok speciális emésztési mechanizmusának megfelelő, a vékonybélből felszívódó – GMO-mentes takarmánykiegészítő kifejlesztése és gyakorlati alkalmazásának vizsgálata volt, amely a repcét állítja alternatívaként a pálmazsírral szemben.

A projekt során hangsúlyt kapott a szarvasmarha-állomány termelési mutatóinak vizsgálata mellett a tej összetételének, az állatok szaporodásbiológiai- és anyagcsereforgalmi mutatóinak folyamatos nyomon követése és elemzése is.

A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az importalapanyagot kiváltó termékek megfelelően működnek nagyüzemi körülmények között, használatával teljesen kiváltható a pálmazsír felhasználása.

A világjárvány és az ukrajnai háború miatt növekvő világpiaci árak, a tőzsdék hektikus ingadozása mellett az új termék piaci bevezetése azonban gazdaságossági okokból nem történt meg. A koncepció és a termékek csak akkor juthatnak nagyobb szerephez, ha a piac igényli a pálmazsír kiváltását, ezt a tej árában hajlandó kompenzálni, illetve ha a védett repcezsír gyártása olcsóbbá válhat. A fejlesztők reményei szerint az új megoldás a piaci helyzet normalizálódását követően gazdaságosabb, hatékonyabb tejtermelést fog eredményezni, így az állattenyésztés és azon belül a tejelő szervasmarha-tartás kevésbé lesz kiszolgáltatva a pálmazsír világpiaci áringadozásának.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Szerves trágya: melyik a legjobb, ha a növényeket a kertben táplálni akarjuk?

2023. augusztus 25. 11:40

De honnan szerezzünk szerves trágyát? Mert ugye itt rögtön jön a kérdés: saját szerves trágya? Bio vásárolt? Intenzív állattartó telepről kerüljön a kertbe? Ezek mind olyan kérdések, amit már a legelején érdemes tisztázni.

A szarvasmarhák tbc-oltása a tüneteket és a továbbfertőzés esélyét is csökkenti

2024. április 9. 10:10

A kutatás szerint a vakcinázás nemcsak a tuberkulózis súlyosságát enyhíti a fertőzött szarvasmarhák esetében, hanem a terjedését is 89%-kal mérsékli a tejelőállományokban.

Kéknyelv-betegség: új vakcinák, de késik az elérhetőség

2025. március 10. 16:10

Az Európai Unió két új vakcinát hagyott jóvá a kéknyelv-betegség ellen, de ezek egyelőre nem érhetők el a gazdák számára.

A tehénlepény ritka állatok és a fajgazdagság megmaradását segíti

2024. szeptember 10. 09:40

Nem minden fekete-fehér: a szarvasmarhák hozzájárulnak az üvegházhatású gázok keletkezéséhez; ám a legeltetés számos faj táplálékát biztosítja.