Állattenyésztés

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

Agrofórum Online

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Argentínában, amely a szarvasmarhák számát tekintve benne van a top 10-ben a világon, olyan tenyésztési módszerrel kísérleteznek, amellyel a marhahús klímasemlegessé válhat. Ezt úgy tudják elérni, ha a tenyésztés során több szén-dioxidot sikerül megkötni, mint amennyit kibocsátanak. Ha a módszer végül nemcsak környezetbarátnak, hanem gazdaságilag megtérülőnek is bizonyul, könnyen utat mutathat az Európai Unió állattenyésztői számára is.

Az állattenyésztés a klímaváltozás egyik mozgatórugója

Világviszonylatban az állattenyésztés az éghajlatváltozás egyik fő okozója, és az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának mintegy 12 százalékáért felelős. A mezőgazdaságból származó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak pedig a kétharmada kötődik az állattenyésztéshez, főleg a húselőállításhoz.

Azt nem várhatjuk el, hogy az emberiség egésze vegán életmódra térjen át – bár a húsfogyasztás csökkentése vállalható alternatíva. Jelenleg az a realitás, hogy a globális húsfogyasztás a növekvő népességgel és jóléttel együtt nő. Ráadásul nem minden legelőterület alkalmas egyformán szántóföldi művelésre.

Tanúsítvánnyal az éghajlat védelméért

Nincs szükség drasztikus változásokra, hogy a szarvasmarhákhoz kötődő szén-dioxid-kibocsátás csökkenjen. A takarmány-összetétel enyhe megváltoztatása vagy jobban hasznosító genetikák használata már eredményt hozhat. A probléma nem ebben van, hanem a szándék hiányában: a tenyésztők az ő szempontjukból érthetően, mivel üzleti vállalkozást vezetnek, a bevételeik növelésére helyezik a hangsúlyt, és nem a globális környezetvédelmi intézkedésekre.

A kiadások emelkedésének ellensúlyozásában segítséget jelenthetnek az öko és a fair trade címkék, melyek az előállított húsáru értékét növelik. Ebben a sorba illeszkedhet a tanúsítvány a CO2-semleges gazdálkodásról, aminek a többletköltségét a termék megvásárlója fizeti.

Az erdőben legelő szarvasmarhák CO2-semlegessé válnak

A gazdálkodásnak ez a módja a szabad tartáshoz kötődik. Az állatokat erdőkkel tarkított legelőkön nevelik. A szakértők úgy számolnak, hogy ezzel a módszerrel a szarvasmarhák által kibocsátott szén-dioxidot kompenzálhatja a fák és a talaj által megkötött szén-dioxid mennyisége. Így a marhahús klímasemlegessé válik. A minősítés már létezik, Argentínában 2024 elején hagyták jóvá állami és magáncégek együttműködésének eredményeképpen.

A kérdés már csak az, hogy a fogyasztók hajlandóak-e magasabb árat fizetni a szén-dioxid-semleges tanúsítvánnyal rendelkező marhahúsért.

Nem véletlen, hogy az argentin rendszer az erdei legeltetésre hasonlít. Ez a módszer évszázadokon át Európára is jellemző volt. De az erdőpusztulás, a túlhasználat és az állattenyésztés intenzívebbé válása során a haszonállatok elhagyták az erdőt. Ma már léteznek olyan projektek, amelyekkel megpróbálják újraéleszteni ezt a legeltetési módot, amelynek haszna végeredményben a klímavédelem.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

"Marha" nagy luxus! - Vakarógépek működnek a dán tehenészetekben

2019. január 20. 05:33

Az automata vakarógép nem igényel kezelőt, a tehén szőre tisztább lesz, arról nem is beszélve, hogy élénkül a vérkeringés, és – állítólag – ez a stressz levezetésére is alkalmas.

Így gazdálkodnak Ukrajnában a folyamatos orosz tűz alatt

2024. augusztus 14. 13:10

Mióta az ukrán erők a múlt héten váratlanul előrenyomultak az orosz Kurszk régióba, újabb fejezet kezdődött a térségi harcokban.

Nőtt az élő szarvasmarhák exportja az idén

2019. augusztus 9. 16:16

A hazai szarvasmarha-állomány és az ágazat bevétele évről évre nő, az állatlétszám lassan eléri a 900 ezret.

Az emberek és állatok hőérzékelése eltér – ezért is fontos a szarvasmarhatelep szenzorálása

2024. február 26. 15:10

A Cubilog Kft. IOT-megoldásokat nyújt az ipar és a mezőgazdaság területén termelő üzemek, állattartó telepek számára.