20℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz
Állattenyésztés

Megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás

MTI

Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás - közölte az agrárminiszter szombaton, a Csak nyúl elnevezésű 17. debreceni nyúlfesztivál megnyitóján.

Nagy István azt mondta, hogy az itthon méltatlanul elfeledett nyúlhús az egyik legegészségesebb táplálék, a legmagasabb a fehérje tartalma és a legalacsonyabb a koleszterin és a zsírszintje.

Felidézte, hogy három évvel ezelőtt az Agrármarketing Centrummal és a nyúl terméktanáccsal közösen indítottak kampányt a 21. század fehérje forrásának tartott nyúlhús népszerűsítésére. Ennek is köszönhető, hogy a korábbi 15-20 dekagrammos hazai átlagfogyasztást sikerült megduplázni – fűzte hozzá.

Az agrártárca vezetője elmondta: jelenleg is nyitott egy 50 milliárd forintos, állattelepek korszerűsítését szolgáló pályázatuk, amelyre nyúltelepi beruházásokat is várnak. Az eddigi jelzések alapján örömtelinek nevezte a nyúltenyésztők fejlesztési szándékát, aminek eredményeként új, nagy nyúltelepek lesznek Magyarországon.

Nagy István felhívta a figyelmet ugyanakkor az otthoni nyúltartásra: két anya és egy bak egy család egész éves húsigényét ki tudja elégíteni, tartásukhoz pedig a kerti melléktermékeket is fel lehet használni, így a nyúlhús nem csak a legegészségesebb, hanem a legolcsóbban előállítható termék is. „Ott a helye a vidéki megújuló Magyarországon” – nyomatékosította a tárcavezető.

„Ha szeretnénk a magyar gasztronómiát megújítani, akkor a nyúlnak ott a helye az asztalon” – mutatott rá az agrárminiszter.

Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke hozzátette: évente 580-600 tonna friss, csomagolt terméket értékesít az ágazat a hazai áruházláncokon keresztül, szeretnék ezt a mennyiséget 5-10 százalékkal növelni.

Ugyanakkor – tette hozzá – Magyarország Európa legnagyobb nyúlhúsexportőre: a termelés 97 százalékát, mintegy 4,5 millió nyulat, több mint tízezer tonna nyúlhúst szállít elsősorban Svájcba, Németországba, a Benelux-államokba, Olaszországba, illetve a Távol-Keletre – sorolta a szakember.

A 17. nyúlfesztivált évről-évre Debrecen józsai városrészében, a Tócó-patak partján rendezik meg. Erre is utalva Papp László polgármester és Kósa Lajos, a térség országgyűlési képviselője is kiemelte, hogy a Józsa az egyik legdinamikusabban fejlődő városrész.

Az idei Csak nyúl elnevezésű fesztiválon is ötven csapat készít különféle nyúlételeket a Tócó-patak partján – jelezte a helyszínen Balázs Ákos alpolgármester, aki bejelentette azt is: a fesztiválon résztvevő csapatok fákat is ültetnek a helyszínen az Ültessünk 10 000 fát Debrecenben program keretében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új vevők jelentek meg a strucchús piacán, és nem véletlenül

2026. szeptember 20. 08:10

A strucchús réspiaci termék, de egy terjedő allergia miatt új fogyasztói kör fedezheti fel magának, és ez a termelőknek is érdekes lehet.

A szarvasmarhák után a lovaknál is megjelent a Shamonda-vírus

2026. szeptember 10. 14:10

A Shamonda-vírusról eddig főként szarvasmarhák kapcsán lehetett hallani, most azonban lovakban is kimutatták. A fertőzés súlyos idegrendszeri tünetekkel járhat.

Lépfenés szarvasmarhák Borsodban: erre figyelmezteti az állattartókat a Nébih

2026. augusztus 17. 14:10

Lépfenét mutattak ki egy hazai szarvasmarha-állományban. A talajban évtizedekig túlélő spórák egy közeli legelőről származhatnak.

142 állata tűnt el a gazdának, csak hetekkel később vette észre

2026. augusztus 10. 13:10

A 44 millió forintot is meghaladja annak az állattartónak a kára, akinek közel másfélszáz rendkívül értékes wagyu marháját lopták el.

Veszélyben a katalán termőföldek: nyúlinvázió és megoldások

2025. március 23. 16:10

Az intenzív vadászat, a tudományos módszerek bevezetése és az innovatív védekezési technikák együttes alkalmazása kulcsfontosságú.

Tudta, hogy a bébiételekben is van ilyen hús?

2023. október 31. 16:40

Méltatlanul mellőzik az egyik legegészségesebb fehérjeforrást a magyarok. A nyúlhús nemcsak kiváló táplálkozás-élettani tulajdonságokkal bír, de az íze is remek.

Hogyan kapcsolódik a nyúl a húsvéti hagyományokhoz?

2026. április 4. 05:40

Mint a legtöbb ünnepünkben, napjainkban a húsvéttal kapcsolatban is összeolvadtak szájról szájra terjedt néphagyományok, legendák és vallási gyökerek, kiegészülve a különböző népek szokásaival.

Húsvét: a megúnt nyúl szabadon engedése bűncselekmény!

2019. április 9. 17:48

Az ünnepek alatt az ajándékba kapott élő állatok pillanatnyi öröme után néhány héttel gondot okozhat a családnak az állat táplálása, a lakást piszkító szőrzet, a rendszeresen keletkező ürülék vagy az állatok szaga.