Állattenyésztés

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

Science Daily

A háztáji baromfi esetében elmosódik a határvonal aközött, amit hagyományosan haszonállatnak, illetve társállatnak vagy háziállatnak nevezünk. Míg más háztáji haszonállat tartása, például a szarvasmarháé a teje miatt vagy a sertésé a húsa miatt visszaszorult, a háztáji csirke kiállta az idő próbáját.

Egy ausztrál tanulmány betekintést nyújt a háztáji baromfival kapcsolatos motivációkba és hozzáállásba. Kiderült, hogy a tulajdonosok a csirkéket a háziállat és a haszonállat keverékének, valamint megbízható élelmiszerforrásnak tekintik.

Szeretjük, mégis megesszük

A baromfitartás, szinte mióta a világ a világ, de legalábbis mióta az ember letelepedett életmódot folytat, része az életmódunknak. Könnyen tartható élelmiszert jelent mint tojástermelő és mint húsforrás, ráadásul a konyhai hulladék hatékony újrahasznosítója.

Ennek ellenére az ausztrál résztvevők elmondták, hogy a csirkéiknek jól körülírható személyiségük van, háziállatnak tekinthetők, és gyakran társaságként is szolgálnak gazdáiknak. A nem vegetáriánus résztvevők hozzátették, hogy bár esznek húst, de semmiképpen sem ölnék meg vagy ennék meg a saját csirkéiket.

Bár az érzelmi kötődés nyilvánvaló, a csirkék nem kapnak olyan szintű gondoskodást, mint a hagyományos társállatok, például a macskák és a kutyák. Nem vinnék a tulajdonosok állatorvoshoz a csirkéket, ha megbetegednének. A baromfitartást tehát nem a szeretet, hanem az állatok hasznossága motiválta: folyamatosan friss és nyilvánvalóan megbízható forrásból származó tojást tojtak.

A tulajdonosok szabadon tartották az baromfikat, mert úgy gondolták, az természetesebb etikusabb és biztonságosabb a számukra.

Politikával kapcsolatos motivációk is felfedezhetők

A kutatók azt tapasztalták, hogy a háztáji baromfitartásnak politikai vonatkozásai is vannak. Ilyenek az állatjóléti szempontok, valamint hogy sokan a Covid-járvány idején kialakult félelmükben, hogy nem lesz elég élelmiszer, vágtak bele a baromfitartásba.

A résztvevők sok esetben gyanakodnak a boltban megvásárolható termékek minőségére és általában arra az összetett és szinte átláthatatlan rendszerre, amely az élelmiszert biztosítja számunkra. Ez volt a másik fő motivációjuk, hogy háztáji baromfikat tartsanak otthon.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

Állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére nyílik pályázat

2021. február 20. 09:17

A sertés-és baromfitartók számára 2021. április 26-tól ismételten megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére kiírt pályázat.

Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

2022. augusztus 12. 08:16

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától való mentességét.

Beszakadt a csirkemellfilé ára

2024. február 16. 08:10

A KSH adatai alapján Magyarország baromfihúsexportja 2 százalékkal 200 ezer tonnára nőtt 2023. január és november között az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Szerves trágya: így lehet a költséges hulladékból érték

2024. szeptember 28. 12:10

A trágya, például a baromfitrágya költséges melléktermék, pedig az újrahasznosítása környezetbarát bevételi forrás lehet a gazdálkodók számára.