Állattenyésztés
Állattenyésztés

Nagy az érdeklődés a hazai prémium galambtermékek iránt

Nagy az érdeklődés a hazai prémium galambtermékek iránt

AM Sajtóiroda

Egyre nagyobb igény mutatkozik a hazai prémium galambtermékekre, főként a külső piaci értékesítési területeken. Ezek kiszolgálásához szükséges a húsgalambágazat fellendítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, a Hajdúböszörményben tartott Galambtenyésztők Szakmai Napján.

A tárcavezető emlékeztetett, ezt támasztja alá az idén áprilisban Szingapúrral, majd májusban Japánnal kötött megállapodás a nagy mennyiségű magyar galambhús exportjáról. Mindezek kiszolgálásához kiemelkedő fontosságú a Görbeházán épülő megfelelő technológiai színvonalú vágóhíd és feldolgozóüzem, amely segítségével magas hozzáadott értékkel állíthatók elő, értékesíthetők és világszerte népszerűsíthetők ezek a luxusminőségű, Magyarországon előállított termékek.

Nagy István felidézte, 2018 decemberében indult el az a kezdeményezés, amely a hazai húsgalambágazat újjászervezését és fellendítését tűzte ki célul. Az egységes testméretű, magas hasznos húsarányt produkáló, előhűtött galamb ugyanis kifizetődő exportcikk lehet a megfelelő piacképes árualap biztosítása mellett. A miniszter hozzátette, ennek nyomán indult el mintaprojektként a Nemzeti Húsgalamb Program, „Szárnyaló gazdaság” elnevezéssel. Ehhez az agrártárca 2019 óta nyújt vissza nem térítendő átmeneti támogatást, amely haszongalamb vásárlására fordítható. Az elmúlt négy évben összesen 55 kérelmet nyújtottak be, 38 322 húsgalamb vásárlásához, amely támogatási értéke több mint 190 millió forint. Nagy István jelezte, szeptemberben újra megnyitják a tenyészgalambok vásárlását segítő pályázatot.

A tárcavezető kifejtette, a támogatás célja a húsgalamb-termékpálya fejlesztése és az egységes árualap megerősítése mellett hozzájárulni az ezzel foglalkozó magyar családok megélhetéséhez, a vidék népességmegtartó erejéhez. A galambokkal, kisállatokkal való foglalkozás ugyanis közösségépítő erő, a közös szenvedély, a közös sikerek és emlékek pedig olyan erős köteléket hoznak létre, amelyben tradíciók, kulturális értékek öröklődnek nemzedékről nemzedékre. Hozzátette: ez a közösség olyan értékeket hordoz, mint a szolidaritás, a felelősség egymás, a természet és a környezet iránt. Azért is tartjuk tehát támogatandónak ezt az ágazatot, mert a fejlesztések és az innovációk révén itt is megőrizhetők és megújíthatók az agráriumhoz kötődő gazdag hagyományaink, a tapasztalatokra és szakmai tudásra épülő szellemi örökségünk – részletezte Nagy István.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A madárinfluenza „tejcseppfertőzéssel” terjedhet tehénről tehénre

2024. május 8. 10:10

A madárinfluenza (H5N1) vírus a szarvasmarhák között a fejőházakban, tejjel terjedhet. A pasztörizálás viszont biztos védelmet nyújt ellene.

Veszélyben a pármai sonka a sertéspestis miatt

2024. május 7. 09:10

Olaszország világhírű terméke, a pármai sonka eltűnhet a boltok polcairól, ha nem állítják meg a sertéspestis (ASP) terjedését.

Kevesebbet szellentő tehenekkel lassítanák a klímaváltozást

2024. április 29. 14:10

A szarvasmarhák által termelt, éghajlatváltozást okozó metángáz mennyiségét öröklött tulajdonságok és a tartás, takarmányozás is csökkentheti.

Nem lesz több barna tojás a szupermarketekben

2024. április 29. 13:10

Miért van barna és fehér tojás? A német Szövetségi Mezőgazdasági Információs Központ szerint ebben a döntő tényező a fül színe, a fehér tyúkok általában fehér tojást tojnak.

A kisállattenyésztés támogatásán dolgoznak

2019. december 1. 10:47

Új állattenyésztési törvényt hoztak, amely előtérbe helyezi a tenyésztést, tavaly év végén pedig elindították a nemzeti húsgalamb programot.

Csekély összegű támogatás kérhető a haszongalamb-vásárlásához

2019. augusztus 28. 13:04

Az egységes testméretű, magas hasznos (70 százalékot elérő) húsarányt produkáló, előhűtött galamb keresett és kifizetődő exportcikk lehet napjainkban is.

Nagy István: cél, hogy minél többen fogyasszanak galambhúst

2023. január 29. 10:37

A különböző fejlesztési programok eredményeként több fővárosi áruházban már kapható húsgalamb. Görbeházán pedig kormányzati támogatással galambvágóhíd létesül.

Hogyan vonzhatjuk be a kistestű madarakat a kertbe?

2023. április 13. 05:37

Bosszantó lehet, amikor bevonzanánk a hasznos madarakat a kertünkbe, és megjelennek a galambok és szarkák is velük együtt. Hogyan oldható meg ez a helyzet?