Állattenyésztés

Nagy István: komoly kihívásokkal néz szembe a lúdágazat – kitörési pont a termelői integráció

AM Sajtóiroda

Szakmai konzultáció szükséges a magyar lúdágazat jövőjéről, meg kell tárgyalni azokat a lehetőségeket, kitörési pontokat, amelyek meghatározzák ezt az ágazatot 2023-tól 2030-ig, és amelyek mentén az ágazat minden szereplője sikeres lehet – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a XXIII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál szakmai napján.

A miniszter elmondta, komoly kihívásokkal néz szembe az ágazat, az egyik legkomolyabb probléma a madárinfluenza, ami idén főleg a víziszárnyas ágazatban okozott jelentős problémákat. Az állategészségügy felértékelődött az agráriumban, éppen ezért kérte fel a tárcavezető Bognár Lajos országos főállatorvost, hogy minden erejét erre a területre irányítsa, tartsa a kapcsolatot a tenyésztőkkel, folyamatosan mérje fel, hol lehet kockázat.

Nagy István rámutatott, hogy a fejlesztések rendkívül fontosak ebben az ágazatban is. Az Agrárminisztérium továbbra is támogatja a baromfitenyésztőket. A libatartással foglalkozók számára a legutóbbi telephely-fejlesztési pályázatokon ez idáig 67 kérelem nyert támogatást több, mint 8,5 milliárd forint értékben. A 2023-tól induló KAP Stratégiai Tervben továbbra is fenntartják az állattenyésztés kiemelt támogatását, így a baromfiágazat támogatását is. 

Nagy István beszédet mondott a szakmai konferencián (Fotó: Fekete István)

A tárcavezető a termelői integrációk létrehozásával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az a lúdágazat kitörési pontja. A termelői integrációk létrehozása az eredményesebb érdekérvényesítés szempontjából is lényeges. Hangsúlyozta, Magyarországon azok az agrárágazatok sikeresek, melyekben 80% fölötti az integráció aránya. Hozzáfűzte, újra kell gondolni, milyen körülmények között, milyen technológiákkal, milyen fajtákkal, milyen hibriddel folytatódjon a munka, mi a fejlesztés iránya és mennyi pénzre van szükség – az agrártárca ebben is segíteni fogja a termelőket és a feldolgozóipart.

Nagy István arról is beszélt, hogy a tenyésztők összefogása és egymás iránti figyelme, illetve munkájának tisztelete végtelenül fontos. A lúdtenyésztésben világszinten is komoly pozíciót tudhat magáénak Magyarország. Minél tovább növelik a presztízsét, annál inkább növelik az értékét is. A cél, hogy az ágazat minden szereplője tudjon lépni egyet előre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Baromfitartóknak kedvez az enyhítés

2021. május 26. 07:03

A kötelező zárt tartás visszavonását követően újabb enyhítő intézkedésről döntött az országos főállatorvos.

Növekedhet a kukorica iránti igény a világpiacon

2021. június 6. 07:37

A takarmány belföldi kínálatának szűkülése és a kínai sertéshús-termelők növekvő kereslete rekordmennyiségű takarmány gabonaimport-vásárlást váltott ki ebben az évben.

Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

2022. augusztus 12. 08:16

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától való mentességét.

Vámcsökkentés a baromfiágazat támogatása érdekében

2020. július 2. 08:47

India, a világ hetedik legnagyobb kukoricatermelője, általában 60 százalékos behozatali adót vet ki erre az agrártermékre.