31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Állattenyésztés

Oszlassuk el az állattenyésztéssel és húsfogyasztással kapcsolatos tévhiteket!

NAK/MÁSZ

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kiemelt feladatának tekinti az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az ágazatban tevékenykedő gazdálkodók, termék-előállítók megbecsülésének helyreállítását.

Ezt a célt szolgálja az a mintegy 37 epizódból álló videósorozat is, amely nemzetközi szakértőkkel készült interjúkon keresztül nyújt új perspektívát az állattenyésztés, az állatitermék-előállítás, az ökológia, az etológia, valamint a táplálkozástudomány kapcsán kialakult tévhitekről. A NAK honlapján magyar felirattal elérhető videókat eddig több ezren tekintették meg. 

Júliusban újabb kategóriával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján elérhető szakmai videók aloldal. A Tények/Tévhitek – Állattenyésztés alkategóriába az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló European Livestock Voice, azaz az Európai Állattenyésztés Hangja elnevezésű csoport által megjelentetett, a Dublini Nyilatkozatot aláíró 10 nemzetközi szakértővel készített, összesen 37 videóinterjú került be. 

Az Alice Stanton-nal az ír Királyi Sebészkollégium munkatársával készült interjúsorozatban olyan szenzitív kérdések kerülnek terítékre, mint a hús táplálkozásunkban betöltött szerepe, vagy a gyermekkori húsmentes étrend kockázatai, de arra a kérdésre is választ ad a szakember, hogy valóban a vörös hús okolható-e a rák, az elhízás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért. 

Frederic Leroy, a brüsszeli Vrije Egyetem professzora az úgynevezett Dublini Nyilatkozat részleteibe avatja be a nézőket, emellett beszél arról is, hogy kik táplálják a húsellenes narratívát, illetve, hogy miért fontos a különböző társadalom- és humán tudományok szakértőinek bevonása a húsról szóló vitába?

Diana Rodgers táplálkozásszakértő, a Global Food Justice Alliance és a Sustainable Dish munkatársa a vele készült interjúsorozatban többek között rámutat arra, hogy az állattenyésztés milyen szerepet tölt be a vidéki társadalom életében, milyen környezeti előnyökkel jár, illetve felvázolja azt is, hogy milyen lenne a világ állattenyésztés nélkül.

Theo De Jager, a Gazdálkodók Világszervezetének (WFO) korábbi elnöke a videósorozatban választ ad arra a kérdésre, hogy milyen paradoxonokat rejtenek magukban az uniós stratégiák és szakpolitikai anyagok, illetve, hogy hogyan segíthet Afrikának fenntarthatóbban gazdálkodni az EU. 

Pablo Manzano, a Baszk Éghajlatváltozási Központ és a Helsinki Egyetem munkatársa az állattenyésztésnek a klímaváltozásra gyakorolt hatásait elemzi, de rámutat arra is, hogy milyen veszélyeket hordoznak magukban a közvélemény által képviselt leegyszerűsítő megközelítések. 

John Gilliland, a belfasti Queen’s Egyetem munkatársa – aki egyben a Devenish Nutrition Ltd. igazgatója is – a vele készült interjú-sorozatban többek között a biológiai sokféleség, a talajegészség fontosságáról beszél és rámutat arra is, hogy miért fontos, hogy javuljon az állattenyésztési ágazat kommunikációja és hogy párbeszéd folyjon a lakossággal a mezőgazdasággal kapcsolatos aggodalmaikról. 

Candace Croney, az egyesült államokbeli Purdue Egyetem munkatársa által felvetett témák között szerepel a húsfogyasztás morális megítélése, a növényi eredetű élelmiszerek tápértéke, de az interjúban kitér arra is, hogy miért káros, ha az állatokat emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel. 

Max Makuvise, a zimbabwei E-Livestock Global szervezet munkatársa a vele készült interjúsorozatban az Afrikai kontinensre kalauzolja el az érdeklődőket. A szakember bemutatja, hogy az állattenyésztés hogyan támogatja a fiatalok társadalmi-gazdasági szerepvállalásának erősítését és a nők emancipációját Afrikában; milyen az állatok gazdasági értéke, illetve hogyan lehet fenntartható gazdálkodást folytatni a kontinensen.

Wilhelm Windisch, a Müncheni Műszaki Egyetem munkatársa többek közt elmagyarázza, hogy az állattenyésztés miképp teremt a fogyasztó, az állattartó, a mezőgazdaság és más iparágak számára is előnyös helyzetet. Továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a gazdálkodók az EU Termelőtől a fogyasztóig stratégiájának megfelelő végrehajtásába.

A Neil Mann-nal, a Melbourne-i Egyetem munkatársával készült interjúsorozatban szóba kerül a hús emberi evolúcióban betöltött szerepe, a szélsőséges étrendek, a radikális diéták alkalmazása során fellépő egészségügyi kockázatok, illetve az állati eredetű élelmiszerek növényi alapú alternatívákkal való helyettesítésével kapcsolatos problémák.

A nemzetközi szakértőkkel készült – magyar nyelvű felirattal ellátott – valamennyi interjú elérhető a Tények/Tévhitek – Állattenyésztés videó alkategóriában a NAK honlapján.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kiemelt feladatának tekinti az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az ágazatban tevékenykedő gazdálkodók, termék-előállítók megbecsülésének helyreállítását.

Ezen célok megvalósításához hatékony kommunikációs eszköznek bizonyul a 2019-ben alakult Európai Állattenyésztés Hangja szervezet által indított kampány anyagainak a különböző szakmai rendezvényeken történő bemutatása, valamint a Tények/Tévhitek – Állattenyésztés videó alkategóriába feltöltött, nemzetközileg elismert szakértőkkel készült, magyar nyelvű feliratozással ellátott videóinterjúk közzététele.

Szervezetünk által a témában indított kommunikációs kampány jelentősége és szükségessége megkérdőjelezhetetlen, melyet a szakmai rendezvényekre történő kitelepüléseinkkor tapasztalt magas látogatószám, a pozitív visszajelzések, valamint a webes felületeinken közzétett szakmai tartalmak esetében elért letöltési és megtekintési számok is alátámasztanak.

Kommunikációs kampányunk ezzel nem ért véget, továbbra is arra törekszünk, hogy hozzájáruljunk nem csak a hazai, hanem az európai állattenyésztési ágazat, a több millió európai gazdálkodó munkájának elismeréséhez, az állati eredetű termékek kiegyensúlyozott táplálkozásban betöltött szerepének hangsúlyozásához, a tudatosság növeléséhez, a fogyasztók és politikai döntéshozók korrekt tájékoztatásához. 

Reményeink szerint a folyamatosan bővülő, gondolatébresztő, tudományos tényeken alapuló szakmai tartalmaink által lehetőséget tudunk teremteni a témában érintett, sok esetben eltérő nézeteket valló szereplők közötti egészséges párbeszéd kialakításához, továbbá, hogy újabb perspektívákat tudunk felkínálni az állattenyésztési ágazat és az állati eredetű termékek kapcsán folyamatban lévő vitákhoz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

Hatékonyabb állattartással kevesebb antibiotikum?

2025. május 17. 16:10

A FAO szerint az állattartás hatékonyságának növelése akár 57%-kal is csökkentheti az antibiotikumhasználatot 2040-ig, megelőzve a rezisztencia terjedését.

Sárgarépa kisokos ízletes recepttel

2022. augusztus 22. 12:11

A sárgarépa nemcsak azért szuper zöldség, mert nagyon egészséges és számos pozitív élettani hatással rendelkezik, hanem azért is, mert egész évben könnyen beszerezhető, kedvező az ára, és rengeteg módon felhasználható.

Indul a zöldség-gyümölcs kampány, Frutti és Veggi beindították a rakétákat

2018. március 29. 07:18

Kevés zöldséget és gyümölcsöt eszünk, ez számos betegség, elhízás stb. forrása. Ezért már gyermekkorban változtatni kell az étkezési szokásokon.

NAK: itt az idő megújítani az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazásokat

2023. február 3. 13:08

Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók.

NAK-MAGOSZ: utasítsák el a bevezetni kívánt földadót Hódmezővásárhelyen!

2022. november 16. 10:15

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) felszólítja Hódmezővásárhely közgyűlését, hogy utasítsa el a Márki-Zay Péter által bevezetni kívánt földadót.