Állattenyésztés

Pulykaszövetség: csökkent a felvásárlási ár

Agrofórum Online

Stabil a pulykaágazat helyzete, hirtelen ármozgás nem valószínű, a megnövekedett élőállat kínálat miatt kilogrammonként 8-10 forinttal, 370 forintra csökkent az élőpulyka felvásárlási ára a tavalyihoz képest - közölte a Magyar Pulykaszövetség.

A szövetség szerint az ágazat stabilitása annak köszönhető, hogy a felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz. Erdélyi István, a szövetség elnöke úgy véli, az idei pulykatermelés mennyisége 94-95 ezer tonna körül lesz, ami elmarad az ágazat tavalyi 101 ezer tonnát meghaladó teljesítményétől.

Megjegyezte: a januári áfacsökkentés serkentette a belső keresletet. Számításaik szerint a novemberi és a karácsonyi fogyasztással 10 százalékkal is emelkedhet az egy főre jutó éves fogyasztás, amely tavaly 4,8 kilogramm volt Magyarországon, miközben az unióban 3,8 kilogrammot tett ki.

Felidézték, hogy ugyanakkor számos nemzetközi folyamat gyengítette az exportot: 2016 végén a madárinfluenza miatt bevezetett korlátozó intézkedések következtében a magyar termelők több fontos exportpiacot elvesztettek, köztük Japánt, Dél-Koreát és Dél-Afrikát. A járvány miatt bevezetett kényszerintézkedések – védő és megfigyelési zónák kialakítása, zárlati intézkedések – hatására problémák jelentkeztek a termelésszervezésben is. Negatívan hatott a magyar exportra a lengyel pulykaágazat erősödése is – tették hozzá.

A szövetség tájékoztatása szerint a termelés mintegy 35 százalékát exportálják, 44 százalékát belföldön értékesítik, a tovább feldolgozott hús pedig a termelés mintegy 21 százalékát adja. Tavaly a legtöbb pulykát a Gallicoop Zrt. értékesítette, a második a Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft. volt, amelyet harmadikként a Keresztes Mizse Kft. követett.

Kitértek arra is, hogy az ágazat fejlődéséhez szükséges többek között a gazdaságos üzemméretű telepek kialakításának ösztönzése, telepek korszerűsítésének támogatása, illetve az egészségtudatos baromfihús fogyasztás ösztönzése marketing eszközökkel.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ettől kell megóvni a lovakat télen

2026. február 2. 14:10

Télen a füvek gyakran sok fruktánt tartalmaznak. Ha a lovak túl sokat esznek belőle, az súlyos következményekkel járhat.

Fantasztikus ötlettel pörgette fel a lerobbant családi gazdaságot egy szemfüles termelő

2026. január 17. 16:10

Csődbe jutni, eladni a családi gazdaságot vagy okos ötlettel új életre kelteni – ezek a lehetőségek álltak egy gazda előtt, és ő jól választott.

Állatjóléti fordulat a hagyományos gyógyászatban: bezárnak a medvefarmok Dél-Koreában

2026. január 17. 07:10

Dél-Korea 2026-tól betiltja a medvék tenyésztését és az epe kinyerését, lezárva egy évtizedek óta vitatott iparágat.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Válságos helyzetben a pulykaágazat - a karácsony némileg segíthet

2020. december 23. 09:29

Erős kezdéssel indult ez év a hazai pulykaágazat számára, hiszen januárban, a madárinfluenzás esetek miatt mintegy 160 ezer különböző korú, ivarú pulykát kellett állategészségügyi okból leölni. Csorbai Attilát, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatóját az ágazat jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni kilátásokról kérdeztük.

Komárom-Esztergom megyei baromfiállományban mutatták ki a madárinfluenzát

2020. január 13. 13:08

Az állategészségügyi hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében, a járványügyi előírásoknak megfelelően és állami kártalanítás mellett az Ács település melletti gazdaság teljes állományát, 53.500 pulykát leöli.

A sőreháti pulykatelepen a legmodernebb technológiát használhatják

2022. augusztus 31. 14:40

Nagy István elmondta, a baromfiágazat a legversenyképesebb és egyben a legnagyobb koncentrációval rendelkező állattenyésztő ágazat hazánkban.

Újabb cseh járásban fertőz a madárinfluenza

2020. február 25. 11:46

Mintegy 400 tonnányi – közel 140 ezer – pulykát és csirkét kell leölni annak érdekében, hogy megakadályozzák a H5N8 rendkívül patogén altípusának kitörését.