Állattenyésztés
Állattenyésztés

Tovább terjed a madárinfluenza Lengyelországban

Tovább terjed a madárinfluenza Lengyelországban

MTI

Újabb nyugat-lengyelországi településen jelent meg a madárinfluenza vírus erősen fertőző, H5N8 altípusa, ezúttal egy 6 ezres libatelep állományát kell leölni - közölte a PAP hírügynökséggel a Nagy-lengyelországi vajdaság illetékese.

Ez már a második ilyen eset a Nagy-lengyelországi vajdaságban az év eleje óta.

December óta a kelet-lengyelországi Lublin környékén is több állományban bukkant fel a vírus, amely miatt eddig összesen több mint 100 ezer szárnyast kellett leölni.

A lengyel állategészségügyi felügyelőség tájékoztatása szerint a vírusnak ez az altípusa a vadon élő és tenyésztett baromfi között gyorsan terjed, emberre viszont nem jelent veszélyt.

A nagy-lengyelországi vajda hétfőn arra hívta fel a térségbeli gazdákat, hogy szigorúan tartsák be az állategészségügyi hatóságok utasításait.

A Dziennik Gazeta Prawna című lengyel gazdasági napilap múlt héten megírta: a fertőzés miatt félő, hogy Lengyelország elveszíti vezető európai pozícióját a baromfihús-kivitelben. 2018-ban Lengyelországban több mint 2,5 millió tonna baromfihúst állítottak elő, ami az európai uniós termelés 16,8 százalékát tette ki, és az ágazat azóta is növekvő tendenciát mutatott.

A lengyelországi baromfihús és tojás importját már leállította Szingapúr, Hongkong, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Kína, Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek, Ukrajna és Fehéroroszország pedig korlátozásokat vezetett be.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Döbbenetes húsforrással kísérleteznek, ehhez azért gyomor kellene

2024. március 20. 11:10

A legfenntarthatóbban előállítható állati fehérjeforrás lehet egy új tanulmány szerint a pitonhús, amelynek íze a csirkééhez hasonlít.

Már tenyésztik a klímasemleges szarvasmarhát

2024. március 19. 15:10

A szarvasmarhákat a legnagyobb szén-dioxid-termelők között tartják számon. Argentína azonban nem a marhák leselejtezésében, hanem új tanúsítási rendszerben gondolkodik. A cél a klímasemleges szarvasmarha.

Komoly kihívás: 2,4 millióval kevesebb tehénnel kell majd több tejet előállítani az EU-ban

2024. március 16. 14:10

Európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak.

Újabb területeken oldották fel a madárinfluenza miatt felállított megfigyelési körzeteket

2022. július 4. 13:54

Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, a járványvédelmi fegyelem lazításának korántsem jött el az ideje.

A sertéshús- és baromfihús-ágazat a járvány nagy vesztese

2020. május 27. 10:16

Mindkettőben kettős vírushatás volt érzékelhető, hiszen a sertések esetében az afrikai sertéspestis a világpiacot is jelentősen befolyásoló módon Kínában is súlyos válságot okozott, illetve a baromfikat is érintette egy komolyabb vírus.

Ismét telepíthetők baromfik Bács-Kiskun megyében és a csongrádi járásban

2021. december 12. 15:03

A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként módosította az országos főállatorvos a betelepítésekre elrendelt korlátozásokat.

Újra felütötte a fejét a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében

2022. április 14. 12:37

fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3.500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el.