Bulvár

A „marhahúsrizst” tekintik a jövő fehérjeforrásának dél-koreai tudósok

Agrofórum Online

Dél-koreai kutatók marhahússejteket szaporítanak rizsszemekben. Ez szerintük fenntartható, megfizethető és környezetbarát húspótló fehérjeforrás lehet, és helyettesítheti a hústermelés céljából tenyésztett szarvasmarhákat.

Jinkee Hong, a szöuli Yonsei Egyetem professzora, aki a Matter folyóiratban ebben a hónapban megjelent kutatást ismertette, elmondta, hogy a „marhahúsrizs” az első ilyen termék. Gabonaszemcséket használ az állati izom- és zsírsejtek tenyésztéséhez.

Rózsaszínes rizsszem

A kutatás során a rizsszemeket enzimekkel kezelték, hogy optimális környezetet teremtsenek a sejtnövekedéshez, majd szarvasmarhasejteket juttatnak be, amelyeket úgy tenyésztettek, hogy kialakuljon belőlük a végtermék, amely egy rózsaszínes rizsszemre hasonlít.

A Yonsei csapata nem az első, amely laboratóriumban tenyésztett húspótló termékeken dolgozik. A vállalatok világszerte próbálnak húspótlókat előállítani; az egyik legfrissebb a szójaalapból gyártott növényi csirke és angolna, amelyet Szingapúrban forgalmaznak.

Kevesebben allergiásak rá

Hong csapata szerint a rizs biztonságosabb a szójával vagy a dióval szemben, mivel kevesebb ember allergiás rá.

„Ha sikeresen fejlesztik élelmiszertermékekké, a tenyésztett marhahúsrizs fenntartható fehérjeforrásként szolgálhat, különösen olyan környezetben, ahol a hagyományos állattenyésztés nem megvalósítható” – mondta.

A marhahúsrizs körülbelül 8%-kal több fehérjét és 7%-kal több zsírt tartalmaz, mint a hagyományos rizs.

18%-a állati eredetű

Hong megjegyezte, hogy a fehérje 18%-a állati eredetű, így ez az alternatív fehérjeforrás esszenciális aminosavakban gazdag.

A tenyésztett marhahúsrizs, amelynek kilogrammonkénti ára körülbelül 2 dollár, sokkal kisebb környezeti lábnyommal jár, mint a hagyományos marhahústermékek – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. Így Hong szerint versenyezhet az élelmiszerboltok polcain a többi termékkel.

Hong elmondta, hogy akadnak még kihívások technikai szempontból, valamint a vásárlók megnyerése is komoly feladat az ízzel és az állaggal.

Fogyasztói reakciók

Keum Dong-kyu, aki nemrégiben megkóstolta a „marhahúsrizst” egy szöuli koreai grillétteremben, azt mondta, hogy az ötlet innovatív. „De őszintén szólva nem hiszem, hogy képes visszaadni a valódi marhahús lédússágát vagy állagát” – mondta Keum.

A Németországból odalátogató Christian Krammel pozitívabb volt. „Most még nem hasonlítható össze a marhahússal, de ahogy látom, a kutatás korai szakaszban van, és azt mondanám, hogy ez egy jövőbe mutató lehetőség” – mondta Krammel.

Kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Chilis bab ropogós tortilla chipsszel

2019. szeptember 14. 04:38

Ahány konyha annyiféle chilis bab létezik, van aki kaliforniai paprikával, van aki fahéjjal, van aki kukoricával  készíti, ki a sertéshúsra, ki a marhahúsra esküszik, nem is beszélve a hozzáadott paradicsom kérdéséről.

Megállapodott az unió az USA-val a hormonmentes marhahús behozataláról

2019. június 28. 10:33

Az Európai Unió megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, amely garantálja, hogy az amerikai mezőgazdasági termelők nagyobb részesedést kapjanak az EU piacára belépő hormonmentes marhahús nemzetközi behozatali kvótájából (45000 tonna).

Hazánkba is eljuthatott a beteg lengyel marhák húsa

2019. február 1. 08:03

Az Európai Unió 11 tagállama importált marhahúst a vágóhídról, az érintett országokban folyik a hús kivonása és megsemmisítése.

Negatív tendenciák az EU marhahús-piacán

2020. november 10. 06:03

2020 első felében az EU marhahústermelése 2,4 százalékkal csökkent. A Covid-19 mellett az EU az egyes tagállamok aszályát is okolja a csökkenésért.