Bulvár

A NASA űrhajósaival üvegházat juttatnának a Hold-felszínre

Agrofórum Online

Az első űrhajósok közel fél évszázada jártak a Hold felszínén, ezúttal pedig egy miniüvegházat visznek magukkal, hogy tanulmányozzák, miként alkalmazkodnak a növények a zord környezethez a világűrben.

A NASA Lunar Effects on Agricultural Flora (LEAF) elnevezésű kutatásának keretében készülő eszköz „az első olyan kísérlet lehet, amely lehetővé teszi a növények fotoszintézisének, növekedésének és szisztémás stresszre adott válaszainak megfigyelését az űrsugárzás és a részleges gravitáció mellett” – olvasható az űrügynökség közleményében. Ez természetesen csak akkor válhat valósággá, ha a NASA a Hold felszínét legénységgel megcélzó Artemis 3 missziója, amelyet előzetesen 2026-ra terveznek, a tervek szerint halad.

Termeszthető-e élelmiszer-alapanyag a Holdon?

Ez a kísérlet segíthet rávilágítani arra, hogy a világűrben történő élelmiszer-termesztés miként tenné lehetővé, hogy a Holdra és azon túlra tett utazások során is táplálkozhassunk. Ez a téma az űrkutatás szerves részét képezi, és hamarosan tesztelésre kerül.

Technikailag nem ez lenne az első alkalom, hogy növények jutnak a Hold felszínére. 2019-ben Kína a Csang’e 4 űrhajó küldetésének keretében gyapotmagokat szállított a Hold túlsó oldalára. A magok néhány nappal később kicsíráztak, így ez volt az első biológiai kísérlet egy másik bolygó felszínén.

Több projektet is terveznek

A NASA a LEAF mellett két másik, a Hold felszínén végrehajtandó tudományos kísérletet is tervez. A Holdi Környezetfigyelő Állomás (Lunar Environment Monitoring Station, LEMS) keretében egy kis autonóm szeizmométer-csomagot helyeznek el, amelyet a Hold-rengések észlelésére terveztek. A Lunar Dielectric Analyzer (LDA) pedig a Holdat körülvevő holdpor elektromosságot vezető képességének mérésére szolgál, ami kulcsfontosságú a holdbeli jég keresése szempontjából.

„Az Apollo óta ez a három tudományos eszköz lesz az első lehetőségünk arra, hogy az űrhajósok egyedülálló képességeit felhasználva újszerű Hold-kutatásokat végezzünk – mondta Joel Kearns, a NASA tudományos missziói igazgatóságának felfedezésért felelős helyettes ügyvezető igazgatója a közleményben.

NASA–SpaceX koprodukció

Mielőtt azonban az űrhajósok eljutnak a Hold felszínére, a NASA-ra és kereskedelmi partnereire, köztük a SpaceX-re még sok munka vár. A küldetés során egy űrhajósokból álló legénység áll majd Hold körüli pályára egy Orion űrkapszula fedélzetén. A legénység négy tagja közül kettő ezután a SpaceX űrhajó fedélzetén érkezik a Hold felszínére.

A küldetés történelmi jelentőségű, hiszen ez lehet az első lépése a Hold felszínén való letelepedésre irányuló újabb erőfeszítéseknek. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha – néhány növény formájában – egy darabkát magukkal visznek a Földről.

Forrás: https://www.hortidaily.com/article/9622948/nasa-astronauts-to-bring-small-greenhouse-to-lunar-surface/

news.yahoo.com

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Zöldségtermesztés Föld körüli pályán

2024. május 29. 16:10

Vajon pontosan mire lenne szükség ahhoz, hogy a jelen és a jövő űrhajósai a Holdon vagy akár a Marson is friss zöldségeket tudjanak termeszteni?

42 üvegház épült 2 év alatt Ukrajnában

2024. május 10. 15:10

Az ukrán biológus 2 év alatt szinte a nulláról indulva 42 üvegházat épített, ahol sikeres zöldségtermesztést folytat, a terményt pedig értékesíti.

100 hektáros üvegházi projekt Szaúd-Arábiában

2024. május 3. 15:10

100 hektáros területen épülhet hidroponikus rendszerű üvegház Szaúd-Arábiában, hogy az ország élelmiszer-biztonságát növeljék.

„Növényvédő szereknek nincs helyük az emberi szervezetben”

2023. március 27. 09:37

Egy 11 hektáros speciális cseh üvegházban paradicsomot termesztenek annak érdekében, hogy a termésben lévő növényvédőszer-maradványokat nullára redukálják.