Bulvár

Medvét észleltek Pest megyében

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság - Pilisi Parkerdő Zrt. - Címlapkép illusztráció!

Május 25-én Acsa és Püspökhatvan között egy magányosan kóborló barna medvéről érkezett lakossági bejelentés az Acsai Közös Önkormányzati Hivatalhoz. Az Önkormányzat értesítette a Pilisi Parkerdőt a történtekről, a vizsgálat pedig igazolta, hogy valóban medve járt a térségben. A medve mozgásának nyomon követése érdekében a Pilisi Parkerdő Zrt. – egyeztetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával – vadkamerákat helyez ki. A területért felelős hivatásos vadászok és a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai naponta, rendszeresen ellenőrzik az érintett körzetet.

Május 25-én, reggel, háromnegyed kilenckor jelezte az Acsai Közös Önkormányzati Hivatalnál egy autós, hogy medvét látott áthaladni az Acsa és Püspökhatvan közötti közúton. Az Önkormányzat bejelentését követően a Pilisi Parkerdő szakemberei a helyszínre siettek, ahol a medve jelenlétének egyértelmű nyomait rögzítették, amiről haladéktalanul értesítették a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának munkatársait. A két szervezet szakemberei közösen folytatják a terület átvizsgálását. Az állat mozgásának nyomon követése és tartózkodási helyének pontos meghatározása érdekében a Pilisi Parkerdő folyamatos, 24 órás, valós idejű megfigyelést biztosító vadkamerákat helyezett ki. A Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei azt javasolják, hogy a kirándulók jelenleg kerüljék el az Acsa és Püspökhatvan környéki erdőségeket.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság a lakosság számára fontos információkat közzéteszi honlapján.

Miközben a fokozottan védett fajok jelenléte természetvédelmi szempontból előnyös, hiszen elősegítik és támogatják az erdei ökoszisztéma természetes folyamatait, ugyanakkor az ember-természet konfliktusmentes kapcsolata, a házi- és haszonállatok védelme érdekében alapvető fontosságú feladat a ragadozók előfordulási helyeinek pontos ismerete. A Gödöllői Erdészet területén telepített vadkamerák folyamatos, 24 órás megfigyelési adatai, valamint a hivatásos vadászok és természetvédelmi őrök rendszeres ellenőrzései is ezt a célt szolgálják.

A vadon élő állatok az erdő természetes részei. Ám ha túrájuk, sétájuk során mégis találkoznának medvével, a következő viselkedési szabályok betartását javasoljuk:

  • A medve alapvetően békés természetű és csak nagyon ritka esetben kerül sor az emberrel való konfliktusra. Amennyiben medvét látunk, ne közelítsünk hozzá, legyen bármilyen korú az állat (a bocsok megközelítése leggyakrabban az anyaállattal való találkozást is magával vonja).
  • Ne tegyünk hirtelen mozdulatot, kerüljük a szemkontaktust és lassan, hátrálva távolodjunk el a helyszínről.
  • Ha olyan területen járunk, ahol medve is előfordulhat, érdemes nappal, társaságban és beszélgetve közlekedni, a zajt a legtöbb esetben elkerülik az állatok. Az erdőben való sátrazáskor az élelmiszereket mindig a tábortól távolabb eső fára függesszük fel, kerüljük az erős illatú élelmiszereket és a maradékot mindig szagmentesen csomagoljuk el.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.

Fejszepróbának vetették alá az MTZ traktort, sikerrel teljesítette

2024. december 10. 14:40

Elképesztő strapabírás jellemzi a fehérorosz vállalat új termékét, amit a munkatársai egyedülálló próbával bizonyítottak.

Ingyen bérelhető egy félmilliárd értékű gazdaság

2024. december 10. 13:10

Egy amerikai férfi ingyen felajánlja birtokát annak, aki hajlandó biogazdaságot létrehozni a területen. Befektetésre azért így is szükség lesz.

Gazdálkodó lesz a Forma–1-es világbajnok

2024. december 7. 16:10

Egy kis edzést tart a mezőgazdasági ismeretek területén – árulta el a négyszeres Forma–1-es világbajnok egy braunschweigi díjátadón.

Lencsevégen az acsai medve

2022. május 26. 17:26

A május 25-én Acsa és Püspökhatvan között észlelt barnamedve létezését immár Iklad közelében készült felvétel is bizonyítja.

Erdőnevelési szakmai napot tartottak a Pilisi Parkerdőnél

2024. május 19. 08:10

Május 9-én tartotta a Pilisi Parkerdő éves szakmai napját, amelynek célja a stáb képzése és a kimagaslóan teljesítő kollégák elismerése volt.

Szajkók telepítik az erdőt

2021. február 22. 11:06

Az ökológiai szempontból rendkívül értékes „szárnyas” erdőfelújítás felbujtói az erdészek, elkövetői a szajkók, a természetgyarapítás cselekményének helyszíne Veresegyház községhatárában egy rossz egészségi állapotú fenyves.

2,5 millió facsemetével gazdagodott a Pilisi Parkerdő

2023. december 25. 08:10

A Pilisi Parkerdő saját erdőfelújítások és erdőtelepítések, valamint megbízásos munkák során 2023-ban 2,5 millió facsemete ültetésével erősítette és gyarapította Budapest, illetve tágabb környékének legfontosabb klímavédelmi és rekreációs zöld infrastruktúráját, az erdőket.