Agrárhírek

Díjtámogatott növénybiztosítással biztosan jobban jár

Agrofórum Online

A mezőgazdasági növénybiztosítások rendszere már nem ismeretlen a gazdálkodók számára. Évek óta növekvő tendenciát mutat a biztosítást kötő gazdálkodók száma. Még többen kötnek díjtámogatott növénybiztosítást is, hiszen, mindent egybevetve, ezzel a típussal járnak a legjobban, ha baj éri a termést.

A tavalyi évhez képest jelentősen nőtt a keretösszeg a díjtámogatott növénybiztosításokra, hiszen az eddigi ötmilliárd forintról hétmilliárdra nőtt a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás mértéke. Mindez a támogatási intenzitás növekedését eredményezheti; a támogatás maximális mértéke is nőtt: az összes elszámolható költség korábbi 65%-a helyett már annak 70%-ára.

A 2020-as támogatási évre rendelkezésre álló forrás figyelembevételével a támogatás intenzitása az alábbiak szerint alakult:

„A” típusú szerződések: 64 %

„B” típusú szerződések: 40 %

„C” típusú szerződések: 40 %

Újdonság, hogy a tűzkár, mint elismert káresemény, kivezetésre került, a 2021-es év tekintetében a tűz a felhívás szempontjából már nem ismerhető el kedvezőtlen időjárási jelenségnek, illetve biztosítási eseménynek.

Miért jó, ha biztosítást köt akkor is, ha fizeti a kárenyhítési hozzájárulást?

Az egységes kárenyhítő alapból csak azok a termelők jogosultak a megítélt juttatás teljes összegére, akik rendelkeznek a hozamérték legalább 50 százalékára vonatkozó mezőgazdasági biztosítási szerződéssel, amit díjtámogatott mezőgazdasági biztosítással is teljesíthetnek. Megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a felére jogosultak.

Azaz, ha Ön idén sem szeretne profitot bukni egy jégkár, viharkár, fagykár, vagy egyéb természeti káresemény okán, akkor időben biztosítsa be növényeit!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Nyúzópróbának vetették alá a Parkside szerszámokat – vajon milyen minőség áll mögöttük?

2025. december 28. 09:10

Árban szinte verhetetlenek, de vajon a minőséget tekintve mennyit érnek a hazánkban is elterjedt Parkside (barkács)szerszámok?

Brutális hozam, kemény bogyók, kevesebb növényvédelem – a Kara® szamóca komolyan felkavarta a piacot

2025. december 28. 07:10

A Kara® új klubfajta magas hozamával, ellenállóságával és hosszú eltarthatóságával hívja fel magára a figyelmet.

1000 munkaórát tett idén egy fiatal lány a kombájnjába, őrült dologra vállalkozott

2025. december 27. 16:10

Képtelenség eldönteni, hogy őrült kalandba vagy jól átgondolt vállalkozásba fogott-e egy fiatal gazdalány Amerikában.

Kelésbiztosítás a repcevetőmaghoz

2019. július 25. 09:14

A RAPOOL garanciát vállal a repce kelésére.

Ne bízza az időjárásra munkája gyümölcsét!

2020. május 5. 09:57

A gazdálkodók munkáját évről évre egyre több veszély fenyegeti, ezek közül leginkább ki kell emelnünk a szélsőséges időjárást, amelyet már idén is megtapasztalhattunk, hisz a március utolsó hetében és április első napjaiban az egész országra kiterjedő fagy jelentős károkat okozott elsősorban a kertészeti kultúrákban, különösen a gyümölcstermesztésben. A fagyok után a következő károsító tényező az aszály lehet, amely hátráltatja a vetések kelését, fejlődését.

Idén is 10 milliárd forint körül várható a támogatott agrárbiztosítások díjbevétele

2018. május 14. 06:48

A díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer keretében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának meghatározott százalékát kapják vissza utólagos díjtámogatásként.

Növénybiztosítás: rohamosan fogy az időd!

2023. május 10. 13:10

Ha eddig nem tetted volna meg, kezdj el foglalkozni a növénybiztosításod megkötésével, mert rohamosan fogy az időd.