A helyi lakosok élelmiszer-termelése a fenntarthatósági célok elérésében fontos szerepet játszik, mégsem alapoznak rá a döntéshozók.
A lokális, „láthatatlan” termelés jelentősége
A helyi élelmiszerek világszerte kulcsfontosságúak az őslakosok élelmezésbiztonsága és egészsége szempontjából, de a helyi, „nem hivatalos” előállításuk gyakran láthatatlan a hivatalos statisztikákban. Következésképpen ezeket a gazdaságokat gyakran figyelmen kívül hagyják az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló irányelvekben.
Például az észak-amerikai sarkvidék bennszülött közösségeit vegyes gazdálkodás jellemzi, amely a formális, fizetésen alapuló munka mellett vadászatot, halászatot, gyűjtést és csapdázást is magában foglal. A térség a társadalmi, gazdasági és éghajlati változások miatt is gyors átalakuláson megy keresztül. Kanadában a szén-dioxid-adó bevezetése hatással van a helyi élelmiszer-alapanyag előállítása során felhasznált üzemanyag költségeire.
Hogy megértsék az északi-sarkvidéki élelmiszerrendszerek szén-dioxid-adót magában foglaló irányelvekre való érzékenységét, első lépésként a kutatók megpróbálták felbecsülni a helyi élelmiszer-termelés gazdasági és környezetvédelmi jelentőségét a kanadai sarkvidék nyugati részén fekvő Inuvialuit régióban. Ehhez a szerzők egy 2018-ban végzett regionális tanulmány adatait használták fel. Ennek célja az inuit termesztők által egy éven belül megtermelt élelmiszer teljes ehető tömegének kiszámítása volt.
A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése helyben
A szerzők ezután kiszámolták, mennyibe kerülne ezen élelmiszerek boltban megvásárolható, importált termékekkel való helyettesítése, például a marhahús, sertéshús, csirke vagy tenyésztett hal. Ezután megbecsülték a bolti helyettesítők előállításával és az északi-sarkvidéki közösségekbe történő szállításával kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátást. Végül megbecsülték, hogy átlagosan egy kilogramm élelmiszer termeléséhez mennyi üzemanyagot használhattak fel a helyiek. Ebből az információból következtettek a régióban a helyi élelmiszer-előállításban felhasznált üzemanyag teljes mennyiségére.
Az eredmények szerint a helyi élelmiszerek importált piaci termékekkel való helyettesítése több mint 3,1 millió kanadai dollárba kerülne évente, és több mint 1000 tonna CO2-egyenérték-kibocsátással járna. Ezzel szemben a helyi előállításhoz felhasznált üzemanyag hozzávetőleg 295 000 kanadai dollárba kerül, és 317-496 tonna kibocsátással jár, ami kevesebb mint a fele annak, mint a helyettesítő (bolti) termékek esetében.
„Eredményeink azt mutatják, hogy a helyi élelmiszer-előállítás, még akkor is, ha fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodik – ahogy az a kanadai sarkvidéki közösségekben történik –, gazdaságilag hatékonyabb és kevésbé szén-dioxid-intenzív, mint az ipari élelmiszer-termelés – mondta az egyik kutató. – A helyi élelmiszer-előállítás csökkenti az ellátási láncoktól való függést is, amelyek érzékenyek az éghajlatváltozásra.”
Minden közösségben szerepe van a helyben előállított élelmiszernek
Az eredmények azt mutatják, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos eljárások és irányelvek, amelyek nem veszik figyelembe a helyi élelmiszer-termelést, ronthatják a kibocsátási célokat. Továbbá hátrányosan befolyásolhatják az élelmezésbiztonságot és az egészséget a távoli közösségekben, amelyek a népesebb régiókhoz képest fokozott gazdasági és logisztikai korlátokkal néznek szembe.
Ez a megállapítás azért fontos, mert jól szemlélteti, hogy bár az éghajlatváltozás globális, a kibocsátás sikeres csökkentése helyileg adaptált módszereket igényel, más régiókban is.
Fotó: Pixabay
