Életmód, gasztronómia

A laskagomba is segíthet az afrikai élelmezési gondok megoldásában

MTI

Öt ország - köztük Magyarország - hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja fenntartható, biomasszaalapú élelmiszer-értékláncok kialakítása Afrikában - közölte a Bay Zoltán Kutatóközpont az MTI-vel. Magyar részről egy laskagomba-termesztő társaság is részt vesz a programban.

A német, magyar, kenyai, egyiptomi és algériai kutatók célja, hogy Afrika robbanásszerűen fokozódó élelmiszerigényét környezetkímélő módon lehessen kielégíteni a jövőben.

A hazai exportképességet is fokozó kutatás, amelyben a Bay Zoltán Kutatóközpont és az európai szinten is vezető szerepet betöltő laskagomba-termesztő agráripari vállalat, a Pilze-Nagy Kft. képviseli Magyarországot, 2024-ben zárul. A három éven át tartó projekt magyar partnerei által megvalósított rész 96 millió forint összköltségű.

A magyar partnerek az afrikai laskagomba-termesztés technológiájának kidolgozására, a gombatermesztés melléktermékeinek felhasználására, laskagombát tartalmazó, új helyi élelmiszerek létrehozására, illetve környezetbarát, körforgásos technológiákat alkalmazó mintagazdaság létrehozására és bemutatására fókuszálnak. Az új technológiák bármely más kontinensen alkalmazhatók lesznek.

A Bay Zoltán Kutatóközpont mintegy 160 magyar kutató tudását és munkáját fogja össze, ahol elsősorban hazai és nemzetközi piaci igényekhez igazított fejlesztési projektek valósulnak meg; évente csaknem 200 partnerrel működnek együtt, egyik fő szakterületük a fenntartható gazdaságot támogató újszerű megoldások felfedezése.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aranyvessző: természetes gyógyír vagy túlértékelt csodaszer?

2025. május 9. 11:10

Az aranyvessző hazánkban is ismert gyógynövény, amelyet évezredek óta használnak különféle egészségügyi problémák enyhítésére.

Húsvéti termelői piacok és kézműves vásárok

2025. április 19. 13:10

Húsvét előtt országszerte rendezett termelői piacok és kézműves vásárok élénkítik a helyi gazdaságot, és ápolják a húsvéti hagyományokat.

Praktikus tanácsok gombaszedőknek + videó

2025. április 7. 16:40

A tavasz első gombáit vadásztuk Vass Éva gombaszakellenőrrel a pilisi erdőkben. Megismerkedhetünk a cseh kucsmagombával, az osztrák csészegombával, de mutatunk videónkban még egy gyönyörű, ám mérgező gombát, az óriás papsapkát is.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Fityiszt mutatnak a befektetők az afrikai mezőgazdaságnak

2018. december 2. 10:51

A kis családi farmoknak nagy szükségük lenne hitelre, azonban a befektetők húzódoznak, hiszen több államban nagyon bizonytalan a politikai helyzet, arról nem is beszélve, hogy a termények szállítása bonyolult, költséges és néha kockázatos.

Súlyos búzaellátási problémákkal küzdenek Afrikában

2024. november 24. 14:10

Megzavarta a globális búzaellátást és súlyosbította az afrikai kontinens gabonahiányát, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Több kakaót ültetnek Afrikán kívül az árak emelkedése miatt

2023. október 15. 11:10

A Schmidt Agricola egy nagy mezőgazdasági vállalat, amely szójababot, kukoricát és gyapotot állít elő a brazíliai Bahia tartományban. Ez az ország egyik új határ menti mezőgazdasági területe, amely alkalmas nagyüzemi, high-tech gazdálkodásra. A közelmúltban új terménnyel bővítették a területet: kakaóval.

Azon múlik a siker, hogy kinek milyen csapata lesz

2023. május 8. 13:51

Czigány Tiborral beszélgettem a Zambiában töltött idő alatt összegyűlt tapasztalatairól és a Nufarmmal kapcsolatos fejlesztési tervekről, a cég jelenlegi piaci helyzetéről.