Életmód, gasztronómia

Csörögefánk

Agrofórum Online

Az idei év felfedezése számomra a csörögefánk.

Eddig ez valahogy kimaradt az életemből, pedig egyébként a hagyományos fánkot, sőt a túrófánkokat, és különféle spanyol és olasz fánkokat is nagyon szeretem. Csörögét viszont korábban még nem sütöttem soha, így épp itt volt az ideje. Elég gyorsan rájöttem, hogy kár volt eddig várni. Az első kísérlet óta aztán már nem is tudom, hányszor készült, de egyértelmű favorit lett. (Lehet vékonyabb tésztából formázni, és akkor még ropogósabb lesz, de nálunk ez a kicsit pufibb verzió vált be a legjobban.)

Maga a csöröge egyébként több száz éve kapta ezt a nevet, valószínűleg a forró zsírban sülő tészta hangjára, vagy a kisült fánk ropogására utal. Erdélyből származik, bár vannak, akik inkább a palócokhoz kötik az eredetét.

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
    5 dkg vaj
    3 tojássárgája
    15 dkg tejföl
    csipetnyi só
    1 teáskanál porcukor
    olaj a sütéshez
    porcukor és lekvár a tálaláshoz

A liszthez hozzáadjuk a porcukrot és elmorzsoljuk a vajjal, majd minden egyebet hozzáadunk, és összegyúrjuk. Ha esetleg ragad, akkor pici lisztet adhatunk még hozzá. Kb. 20 percre hűtőbe tesszük.

Serpenyőben olajat hevítünk, és előkészítjük a gyúródeszkát. A tésztát kinyújtjuk (kb. 3 mm-vastag legyen), és rombusz alakú formákat vágunk belőle, és minden rombusz közepén ejtünk egy bevágást. A rombusz egyik sarkát áthúzzuk a bevágáson, és az így kapott kis formákat az olajban kisütjük (közben megforgatjuk). Porcukorral meghintve, lekvárral tálaljuk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mit tud az északi étrend, amit a magyar konyhában is érdemes meghonosítani?

2026. szeptember 27. 14:10

Az északi étrend alapanyagainak jelentős része Magyarországon is elérhető. Mutatjuk, mit igazolnak a kutatások, és mit érdemes átvenni belőle.

Előkerült a húsleves több évszázados receptje, valami egészen szokatlan van benne

2026. szeptember 26. 09:10

A húsleves a 18. században már a magyar paraszti konyhában is ismert volt, bár a drága alapanyagok miatt alighanem ritkán készíthették.

Így tankolja fel C-vitamin készleteit a télre!

2026. szeptember 24. 16:10

A csipkebogyónak köztudottan magas a C-vitamin tartalma, ezért gyakran készítenek belőle teát. De nem mindegy, hogy mikor és honnan szerezzük be a termést, ill. hogyan tároljuk.

Mire jó valójában a homoktövis, és mikor legyen óvatos vele?

2026. szeptember 24. 11:10

A homoktövis valóban gazdag értékes összetevőkben, de nem minden neki tulajdonított hatás bizonyított. Az sem mindegy, milyen formában fogyasztja.

Mákos guba, a megunhatatlan

2018. december 21. 04:47

Karácsony mákos guba nélkül? Nem-nem, az teljesen kizárt.

Előfizetői nyereményjáték: ismét átadtunk egy különdíjat

2019. március 8. 07:46

2018-as előfizetői nyereményjátékunk 1. különdíja 100 liter YieldON szántóföldre specializált biostimulátor volt a Malagrow jóvoltából, amelyet nemrég adtunk át Gulácson nyertesünknek, Vass Albertnek.

Kaptam egy levelet

2018. június 6. 13:44

A levél tartalma okán ide kívánkozik, a blogba, de van abban némi személyes indíttatás is, hogy szóba hozom…

Megjelent az Agrofórum Szőlő Extra

2019. május 1. 08:33

Megjelent a Szőlő Extra kiadványunk, amelyben szőlészet, növényvédelem, borászat és gépesítés, gépek témakörben kínálunk olvasnivalót.