8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Életmód, gasztronómia

Egyen halat, finom falat!

Szuperfarm

Az európai éves fejenkénti halfogyasztás 20 kilogramm körül alakul, míg Magyarországon csak 6 kilogramm.

Magyarországon a 6 kilogrammos fejenkénti, éves halfogyasztás még mindig jelentősen elmarad a 20 kilogramm körüli európai átlagtól, ezért is fontosak a fogyasztást népszerűsítő rendezvények – mondta Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szombaton az M1 aktuális csatornán.

Példaként említette az Öreg-Tavi Nagy Halászfesztivált Tatán, ahol október 19-21. között minden a magyar halról és a halételek készítéséről szól. Hozzátette, a magyar halászat helyzetének javításához nagyobb hangsúlyt kell helyezni a halfeldolgozás fejlesztésére, hogy könnyebben elérhetővé váljanak a feldolgozott élelmiszerek, többek között a filé vagy a szelet.

Lévai Ferenc kiemelte, a magyar hal egészséges, könnyű fehérjeforrás, amelynek a fogyasztása hozzátartozik az egészséges életmódhoz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kovász „titkos” feladata: ettől válik egészségessé a kenyér a szervezetünk számára

2025. február 27. 16:10

A kovászban probiotikumok és prebiotikumok is megtalálhatók, amelyek az emésztőszervrendszerünkre fejtik ki előnyös hatásukat.

Miért fogyasszunk csírát?

2025. február 27. 08:10

A csíráztatott magvak olyan fogyasztásra szánt zöldségeket jelentenek, amelyeket a növekedés nagyon korai szakaszában takarítottak be.

Így készítsünk kovászt egy hét alatt!

2025. február 26. 13:10

Számos recepttel találkozhatunk, de a legfontosabb kiemelni, hogy a helyes arányok biztosítása elengedhetetlen.

Természetes otthon: illatosítás aromanövényekkel

2025. február 26. 05:40

Az aromanövények nemcsak kellemes illatot biztosítanak, hanem jótékony hatással lehetnek a közérzetünkre is. Nézzük meg, milyen növények segíthetnek természetes módon felfrissíteni otthonunk levegőjét!

Be kell jelenteni a harminc hektár alatti halastavakat is!

2019. június 12. 14:03

Minden halastóval rendelkező állattartónak be kell jelentenie tenyészetét, illetve haltartását a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR).

A Balatonra is kiterjedt a világ 31 tavát érintő egyedülálló kutatás

2020. június 11. 08:54

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminőségben bekövetkezett változások jelentős hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is.

A biodiverzitás fenntartásának kulcsa a génmegőrzés

2020. június 29. 19:15

A halak genetikai állományának részletes elemzése révén számos különleges sajátosságra derülhet fény egy adott populációval kapcsolatban. Keszte Szilvia, a Szent István Egyetem (SZIE) fiatal kutatójának vizsgálatai révén például kiderülhet, hogy származásuk és genetikai állományuk alapján mely halpopulációk lehetnek a legértékesebbek, és melyeket érdemes kiemelten védenünk a jövő nemzedéke számára.

Lezárult a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző projekt

2023. július 30. 14:40

Míg korábban alig került hal a magyarok tányérjára, a hét éves ciklus végén csaknem húsz százalékkal többet fogyasztanak belőle.