Életmód, gasztronómia

Életveszélyes vadászlesek a Pilisi Parkerdőben

Agrofórum Online

Nemcsak anyagi károkat okoznak, hanem emberek életét és közvetett módon az erdei ökoszisztéma egészségét is veszélyeztetik azok az ismeretlen tettesek, akik egy ideje folyamatosan rongálják a Pilisi Parkerdő területén található vadászleseket.

A Pilisi Parkerdő Budakeszi és Budapesti Erdészetének vadászleseit augusztus óta folyamatosan rongálják ismeretlen elkövetők. Az erdészek eddig tizenkilenc alkalommal fedeztek fel szándékos rombolást Budapesten a II. és a XII. kerületben, illetve Solymár és Remeteszőlős határában.

Az elkövetők különböző módon tették tönkre a magasleseket. Volt, hogy egyszerűen felborították a fából készült építményeket, a létrák fokait kettévágták, vagy éppen a les padlózatát, illetve annak tartószerkezetét gyengítették meg úgy, hogy szinte észrevehetetlenül belefűrészeltek a fadeszkákba, tartógerendákba. Más esetben a lest tartó oszlopot teljesen átfűrészelték, majd a vágás helyét sárral gondosan betapasztották, hogy az láthatatlanná váljon, így veszélyeztetve a szolgálatot végző vadászok és kirándulók, közöttük gyerekek testi épségét.

Csak az erdészek éberségének és a szerencsének köszönhető, hogy eddig senki sem zuhant le még a magasból és nem történt akár halálos áldozatot követelő vagy maradandó testi károsodást okozó baleset. A Parkerdő azért áll értetlenül a jelenség előtt, mert az elkövetők az erdei ökoszisztéma egészséges működéséhez, az elegyes, fajgazdag erdők fenntartásához szükséges szabályozó vadászati tevékenységet teszik lehetetlenné olyan helyeken, ahol az erdők egészsége részben ennek a függvénye.

Fontos tudni, hogy a vadászlesek a biztonságos vadmegfigyelés és vadállományszabályozás eszközei, ezért azokat – elvileg – csak engedéllyel rendelkező személyek használhatják!

A Pilisi Parkerdő arra kéri azokat a természetjárókat, túrázókat, akik előszeretettel másznak fel a vadászlesekre, hogy onnan körbe nézzenek, fotókat készítsenek, esetleg megpihenjenek – mivel a fenti szabályt esetleg nem ismerik – legyenek nagyon óvatosak. Saját felelősségükre csak akkor kapaszkodjanak fel egy-egy építményre, ha előtte meggyőződtek arról, hogy az teljesen ép, biztonságos.
A Parkerdő szakemberei rendszeresen ellenőrzik a lesek állapotát, de sajnos az utóbbi időben elszaporodott szándékos rongálás miatt a balesetveszélyre folyamatosan számítani kell!

A Parkerdő ismeretlen tettes ellen, veszélyeztetés és rongálás miatt, az illetékes rendőrkapitányságon feljelentést tett.

Aki a rongálással kapcsolatos bármilyen információval rendelkezik bejelentést tehet a https://parkerdo.hu/ weboldalon található elérhetőségeken.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így tárolható hosszan az egészséges őszi csemege, a gesztenye

2026. október 17. 16:10

A gesztenye az őszi, téli időszak kedvelt csemegéje. A termés hosszú távú tárolásánál néhány dologra figyelni kell a penészedés elkerülése végett.

Megvan az ok, mitől olyan finom a magyar sütőtök, óriási szerencséjük van a szabolcsiaknak

2026. október 17. 13:10

Az ősz elhozta a sütőtök szezonját is, és ilyenkor a legtöbben a nagydobosi termékeket keresik a boltokban. Mitől annyira finomak?

D-vitamin 70 év felett: gyakori hiba a túlzott adagolás

2026. október 17. 07:10

A D-vitamin fontos a csontok és az izmok számára, de a 4000 NE nem ajánlott napi adag. Mutatjuk, mire érdemes figyelni idősebb korban.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Nagy István: agráriumot segítő intézkedéscsomag jelent meg

2020. április 12. 16:09

Az agráriumban a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál csökkennek a munkáltatói járulékterhek.

Minden út a biodiverzitás védelme felé vezet?

2021. április 5. 11:20

Csak remélni lehet, hogy alapvetően vitán felül áll a fenntarthatóság fokozásának, a biodiverzitás megőrzésének fontossága, amit legfeljebb a gazdasági kérdések homályosítanak el.

Veszett rókát ejtettek el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

2023. február 25. 17:41

Veszettséget igazolt a Nébih laboratóriuma egy kutyával verekedő rókánál.

Szeptembertől vadgazda mérnöknek tanul Hetényi Zoltán válogatott jégkorongkapus

2018. augusztus 31. 13:30

Aktív pályafutását követően szeretne majd egy minigazdaságot valahol vidéken, aminek működtetése mellett még edzőként tevékenykedne.