Nagyvilág

Szeptembertől vadgazda mérnöknek tanul Hetényi Zoltán válogatott jégkorongkapus

Debreceni Egyetem

Vadgazda mérnöknek tanul szeptembertől a Debreceni Egyetemen a 77-szeres válogatott jégkorongkapus. A korábban az Egyesült Államokban és Finnországban is játszó hokis a tanulást ugyanolyan fontosnak tartja, mint a sportot, ezért is szerződött az egyetemi csapathoz.

Miután az idény végén hazatértem Amerikából, négy külföldi ajánlatot kaptam, de nem fogadtam el egyiket sem, mert ott nem tudtam volna tanulni még levelezőn se. Abban, hogy végül a DEAC-hoz írtam alá, éppen az egyetemi háttér volt a legnyomósabb érv. Itt játszhatok és képezhetem is magam, ami fontos, hiszen gondolnom kell a sportpályafutásom utáni időkre is – indokolta döntését a hétszeres magyar bajnok hálóőr, aki négy felnőtt világbajnokságon lépett jégre, „éremtermése” két ezüst és egy arany.

A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar vadgazda mérnöki képzését családi indíttatásból választotta. Édesapja erdészeti technikumot végzett, rendszeresen vadászott, dolgozott erdészként, és vadászboltot is üzemeltetett 15 éven át, így a család életében mindig meghatározó volt a természetközeliség.

– Izgalmas hivatásnak tartom a vadgazdálkodást, a sporthoz hasonlóan ebben is megvannak a kihívások szellemileg és fizikailag egyaránt. Korábban már letettem az állami vadászvizsgát, tavaly nyáron pedig elvégeztem az OKJ-s aranykalászos gazda-tanfolyamot. Ezek után szeretném egyetemi szinten továbbképezni magam, ezért jelentkeztem a pótfelvételi keretében a debreceni agrárkarra – mondta a játékos, aki tagja volt a 2008-as szapporói Divízió 1-es világbajnokság bajnokcsapatának is.

A 30 éves Hete – ahogy társai becézik – távlati terveit is elárulta. Aktív pályafutását követően szeretne majd egy minigazdaságot valahol vidéken, aminek működtetése mellett még edzőként tevékenykedne. De első lépésként a hároméves alapképzésre koncentrál a Debreceni Egyetemen, sőt a vadgazda-diploma megszerzése után további képzéseket is fontolgat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

2026. október 17. 09:10

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Megemelt forrásokat szeretnének a természeti értékek védelme érdekében

2021. február 1. 10:53

a madárállományok jelentős, 30 %-os csökkentést mutatnak; a beporzó rovarok, így például a háziméh-állományok leromlása a növényvédőszerek hatására vezethető vissza, és az apróvadfajok (fogoly, mezei nyúl) visszaszorulása is kimutatható.

Egy ragadozó, ami fokozott figyelmet követel

2019. április 26. 05:36

A 80-as évek elejéről még csak egy-egy példányról van tudomásunk országunkban, ma pedig már 6000 körüli az a szám évente, amit a vadászok elejtenek. Magyarországon több tízezer példányról kell beszélnünk, ami az állományát illeti.

Tömeges őzelhullástól tartanak a vadászok a rágcsálóirtó szer engedélyezése miatt

2018. október 26. 10:36

A rágcsálóirtó szer leginkább az őzre és a mezei nyúlra jelent veszélyt ezen fajok táplálkozásbiológiája miatt.

Egy őz alszik minden este a családi nappaliban

2024. december 14. 14:10

Pedig a tenyésztés mindig azt a célt szolgálja, hogy ne alakuljon ki szoros kapcsolat a vadon élő állatokkal.