31℃ 16℃
június 22. Paulina, Tamás
Életmód, gasztronómia

Erős évet zárt a Heineken

Agrofórum Online

Felülteljesítette az elemzői várakozásokat árbevétel és eredmény területén is a Heineken.

Az árbevétel 5,6 százalékkal lett magasabb, míg az elemzők 5,1 százalékot becsültek. 2019-ben 2,8 milliárd dollárt tett ki a vállalat jövedelme. Az árbevétel növekedése az ázsiai régiónak volt köszönhető, ahol 12 százalékkal értékesítettek több terméket – közölte az Equilor Befektetési Zrt. A bejelentés egy nappal az után érkezett, hogy a világ második legnagyobb sörgyártójának a vezérigazgatója lemondott.

A Heineken által eladott sör mennyisége 3,1 százalékkal bővült tavaly. A Kelet-Európát, Közép-Keletet és Afrikát összefogó régióban 4,6 százalékkal bővültek az értékesítések, Észak- és Dél-Amerikában pedig 2,6 százalékkal. Ázsiában volt legnagyobb a bővülés üteme, 11,8 százalékkal ugrottak meg az eladások. Európában viszont 0,2 százalékkal enyhén csökkentek az értékesített mennyiség. Több mint negyven országban, köztük Brazíliában, Mexikóban, Dél-Afrikában, Nigériában, az Egyesült Királyságban, Romániában és Németországban is két számjegyű volt az eladások bővülése. Összesen 12 olyan ország volt, ahol több mint egymillió hektoliter sört adtak el a Heineken tulajdonában lévő cégek.

A Heineken árfolyama 5,2 százalékkal 102,85 euróra emelkedett az amszterdami tőzsdén. Idén már 8,4 százalékkal emelkedett a kurzus, az elmúlt egy évben 19,3 százalékkal ment feljebb az árfolyam.

Az elemzők enyhén optimisták a Heinekennel kapcsolatban. A Marketscreener adatbázisa szerint a 23 elemző átlagos célárfolyama 5,2 százalékos árfolyam-növekedést vetít előre. Hét elemző vételre, három felülsúlyozásra, tizenegy tartásra, egy alulsúlyozásra, egy pedig eladásra ajánlja a papírt. Az átlagos ajánlás felülsúlyozás, ami azt jelenti, hogy azoknak javasolnak vételt, akik már rendelkeznek Heineken részvénnyel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tihanyban virágzik a levendula – Szedje saját kezűleg!

2025. június 12. 13:10

A tihanyi levendulásban most Ön is arathat. Gyűjtse be az illatos virágokat, és tudja meg, mi mindenre használható a lila csoda!

Ezért jobb a lassan pasztőrözött tej, mint a bolti dobozos

2025. június 8. 14:10

Az alacsony hőmérsékleten és hosszabb ideig pasztőrözött tej újra reflektorfénybe került. De mitől jobb ez a módszer, mint az ipari gyorspasztőrözés? Nézzük a különbségeket!

Ötletek bodzára: így dolgozzuk fel a friss bodzavirágokat!

2025. június 1. 05:40

Végre virágzik a bodza és készülhetnek a bodzás finomságok! Az elkészítési lehetőségekből szemezgetünk most.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

A kínai kézműves sörfőzők örömmel fogadják az ausztrál árpaimport visszatérését

2023. október 8. 15:10

Az ausztrál árpaimport visszatérése Kínában legalább egy iparágban – a kézműves sörök főzőiben – örömhírt jelent, ugyanis ők a számukra nagyon szükséges költségcsökkentésben reménykednek.

Soproni: az árpa, a meggy, a bodza után a komló is magyar lesz

2018. május 22. 14:19

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar komlótermesztés újjáélesztése érdekében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária Zrt.

Sokkal több sört isznak az európaiak

2023. december 13. 13:10

Jelentősen növekedtek a söreladások az Európai Unióban 2022-ben.

Zöld energiával készítik a sört

2020. január 9. 17:03

Az akvizíciónak köszönhetően az Európában gyártott és értékesített sörök előállítását teljes egészében megújuló energiaforrásból fedezik, amihez Spanyolországban és Németországban létesített napelem farmok szolgáltatják az energiát.