Életmód, gasztronómia

Farkasokat fényképezett a WWF vadkamerája

WWF Hungary

Az InterregLECA projekt keretében az Északi-középhegység területén több helyen is végez a WWF vadkamerás megfigyeléseket partnereivel közösen, hogy többet megtudjanak a hazai nagyragadozók viselkedéséről. A tudásmegosztás és az ehhez hasonló együttműködés az érintettekkel kulcsfontosságú a nagyragadozókhoz köthető konfliktusok feltérképezésében és kezelésében.

A közönséges farkas a sarkvidéki  tundrától a dél- és délkelet-európai sztyeppéig és bokorerdőkig mindenféle élőhelyen  elterjedt volt, de az ember ádáz üldözése folytán Észak-Skandinávia, a Balkán- és az Ibériai-félsziget, valamint az Apenninek  félreeső, nehezen megközelíthető hegyvidékeire szorult vissza, írja a Wikipédia. Elterjedési területe csak kelet felé nyitott. Onnan, a hajdani farkasösvényeken járva, még ma is eljut egy-egy farkas nyugatra. Franciaország egyes területein is újfent tartósan megvetette lábát, de az is lehet, hogy maradványállományokról van szó.

Európában – ezen belül a Kárpát–medencében  is – csak szigetszerű populációi élnek. Magyarországon a közönséges farkas állománya a II. világháború végére nagyon lecsökkent, majd később el is tűnt. A 80-as években ismét megjelentek farkasok az Északi-középhegységben (Zempléni-hegység, Aggteleki-karszt), , ahol azóta is tartósan jelen vannak. 

Ma már Magyarországon is védett faj, azaz a délről és északról átkóborolt egyedeket nem lövik ki automatikusan. Fontos tudni, hogy a farkas nem támad emberre, sőt kifejezetten rejtőzködő életmódot folytat. A farkas híre mégis legendásan rossz, sokszor a falkában vadászó kóbor kutyák „bűntetteivel” is a farkasokat vádolják.

Feltételezett populációjuk kicsi, 25-30 teszik a szakemberek a faj teljes hazai állományát. Így szinte kizárt, hogy valaha is farkasba botlanánk az erdőben. Ezért is van nagy jelentősége a vadkamerás felvételeknek, melyek ritka betekintést engednek ezeknek a nagyragadozóknak az életébe.

A kép a WWF Hungary Facebook-oldalán megtekinthető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Farkasok támadtak kutyára Füzérnél

2020. február 13. 12:08

Több éve sejthető, hogy Füzér környékén nem csupán átutazó vendégek a farkasok, hanem közülük – csupán becsülni lehet hány darab – véglegesen megtelepedett. A nagyragadozók jelenlétére jó darabig csak közvetett nyomok utaltak, tavaly azonban, a település közelében történt bikaborjú elejtésével „megmutatták” magukat. Ezek után, ahogyan az régóta várható volt már, pár napja megtörtént az első „nyíltszínű” találkozás is ember és farkas között.

Vérre szomjaznak a gazdák, ki akarják irtani ezt a kártékony állatot

2025. november 24. 16:10

A médiában gyakran jelennek meg hírek arról, hogyan támadnak rá farkasok a haszonállatokra. Mindez elegendő ok arra, hogy tűzzel-vassal pusztítsuk ezeket a ragadozókat?

Akkor veszélyes a nagyvad, ha már nem fél az embertől

2024. augusztus 10. 14:10

Nem a medvék és a farkasok jelenléte, hanem az emberhez szokása és ezzel félelmének megszűnése jelenti az igazi veszélyt.

A farkasok védettségének lazítását kérik a német gazdák

2023. április 29. 11:17

Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak a kilövési szabályokon.