Életmód, gasztronómia

Földrajzi oltalom alá került a homokháti őszibarack pálinka

MTI

A Nemzeti eredetvédelmi programban földrajzi oltalom alá került a homokháti őszibarack pálinka - közölte az eljárást kezdeményező Kerekes Pál pálinkafőző mester csütörtökön az MTI-vel.

A zákányszéki pálinkafőzde tulajdonosaként dolgozó szakember elmondta, a földrajzi eredetvédelem elismeréséért igazolni kellett a pálinka készítésének történelmi hagyományait, a terület adta egyedi jelleget, valamint pontosan meg kellett határozni az alapanyagul szolgáló őszibarack fajtákat és az elkészítés menetét.

Homokháti őszibarack pálinka tulajdonságaiban kitűnően hozza az alapanyagául felhasznált gyümölcsök fajtajegyeit. Illatában a virágosság mellett a vanília és a szegfűszeg hangsúlyos, ízében a kiemelkedő gyümölcsösség édességgel párosul, lecsengésében enyhe dzsúszos jelleggel – mondta.

Közölte, a pálinka érlelési ideje ezerliteres vagy kisebb fahordóban legalább három, nagyobb hordóban legalább 12 hónap.

A pálinkát a homokháti kistérség – Mórahalom, Ásotthalom, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa, Öttömös, Pusztamérges, Üllés, Bordány, Forráskút, Zsombó, Szatymaz, Kelebia, Balotaszállás – területről származó, a térségre jellemző, homoktalajon termő, magas beltartalmi értékekkel rendelkező, meghatározott fehér- vagy sárgahúsú, nektarin vagy konzervipari fajták, illetve vadőszibarack felhasználásával készítik. A cefrézését, a kisüsti rendszeren történő kétszeres lepárlását, pihentetését, érlelését és palackozását is ebben a térségben végzik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Petrezselyem fagyasztása: praktikus megoldás egész évre

2026. január 17. 08:10

Egyszerű konyhai trükkök, amelyekkel a petrezselyem hónapokig friss marad a fagyasztóban.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Eltüzelni a leszedett karácsonyfát a legrosszabb ötletek közé tartozik

2026. január 15. 09:10

Tényleg a kazánban, cserépkályhában, kandallóban a helye a haszontalanná vált karácsonyfának? Az eltüzelésnél nincs is rosszabb ötlet.

Közösen fejleszti a pálinkaszektort a MATE és a Pálinka Nemzeti Tanács

2022. február 7. 12:15

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Pálinka Nemzeti Tanács együttműködési megállapodást kötött a pálinkaszektor fejlesztése, valamint a kapcsolódó oktatási, kutatási és szakpolitikai tevékenységek erősítése érdekében. Az egyik legfőbb cél a hungarikumnak számító pálinkákhoz fűződő magyar érdek fokozott érvényesítése.

Nem került le a polcokról a "gönci barackpálinka"

2018. október 15. 06:25

Nem került le a polcokról a "gönci barackpálinka" megnevezésű eredetvédett pálinkatermék.

Komoly bajba kerülhet a pálinkaszektor

2023. január 5. 13:18

A háború okozta gazdasági válság komoly kihívás elé állítja a hazai pálinkakészítőket. A korábbi ukrán beszerzési piacok szinte teljesen megszűntek, a nyugat-európai szállítók pedig drasztikusan emelték az árakat. A pálinka ára emelkedni fog, az a kérdés, hogy mennyit bír el a piac - írja a napi.hu.

Újra adómentes lehet a pálinkafőzés?

2019. szeptember 25. 09:37

A házi pálinka népszerűségét az adóhivatal adatai is alátámasztják: mind az otthoni főzőberendezésekben, mind a bérfőzdékben évről évre nő az előállított mennyiség.