Életmód, gasztronómia

Ha nem fogdossuk, nem okoz bajt a nünüke

Agrofórum Online

A nünükék nemzetségén belül a közönséges nünüke a leggyakoribb, amellyel áprilisban a napsütötte, gyepes élőhelyeken könnyen összefuthatunk.

Az első nünükék már a melegebb téli napokon megjelennek, április környékén pedig kifejezetten gyakoriak. Ártalmatlan jószágok, ám megérinteni nem szabad őket, mert ebben az esetben saját védelmük érdekében egy nyálkahártyát erősen irritáló, mérgező anyagot bocsátanak ki. Tehát nézni szabad, fogdosni tilos, és erre a kisgyerekek figyelmét fokozottan fel kell hívni.

A közönséges nünüke

Leggyakrabban áprilisban és májusban találkozhatunk a hólyaghúzó bogarak családjába tartozó közönséges nünükékkel (Meloe proscarabeus), meleg, napsütötte réteken-mezőkön. Az 1-3 centiméteres, jellegzetes megjelenésű bogarak fényes feketés-kékes színezetűek. Szárnyuk hiányzik, emiatt a szárnyfedő kisebb, szokatlan megjelenést kölcsönözve nekik. Az imágók a földbe rakják a petéiket. A kikelő lárva felmászik egy virágra, és ott egy arra járó méhbe kapaszkodva beviteti magát a kaptárba, ahol virágport és nektárt fogyaszt.

A nünükék veszélyt érzékelve választják ki azt az anyagot, amelyhez akár csak hozzáérve is bőrirritációt okozhat, nyálkahártyára kerülve pedig még veszélyesebb lehet. Ennek oka, hogy az olajos cseppek kantaridint, egy rendkívül erős mérget tartalmaznak.

A bogár váladéka lenyelve halálos méreg

A hólyaghúzó vagy hólyagképző anyagok, amelyek közé a kantaridin is tartozik, olyan kémiai vegyületek, amelyek súlyos bőr-, szem- és nyálkahártya-irritációt és fájdalmat okoznak. Elnevezésük arra utal, hogy súlyos kémiai égést képesek előidézni, amely fájdalmas hólyagok, bőrpír formájában jelentkezik az érintettek testén. A hólyaghúzó anyagok orvosi felhasználása is ismeretes, például szemölcseltávolításra; azonban még kis mennyiségben lenyelve is végzetesek lehetnek.

A kantaridin halálos dózisa az ember számára 0,5 milligramm testsúlykilogrammonként – az arzén esetében ez az érték 1,4 milligramm. Hatékonysága miatt a kantaridint az ókori Görögországban a bürök alternatívájaként használták. Ugyanakkor a méreg kis mennyiségben szexuális ajzószerként is szolgált – állítólag olyan hosszú erekciót okoz, mint amilyen fájdalmasat…

Hogyan kerüljük el a nünüke váladékát?

Bár a bogarak valóban erősen mérgezőek, nem kell pánikba esni vagy rettegni tőlük, főleg nem megölni. Ugyanis ezek a bogarak biztosan nem támadnak meg senkit, ráadásul repülni sem tudnak, így a véletlen érintkezés nagyon valószínűtlen.

Azt viszont tudatosítani kell, hogy megérinteni, felvenni, piszkálni vagy – bármilyen okból kifolyólag – megenni a nünükéket tilos. Ha véletlenül mégis létrejött a kontaktus, mossunk kezet. Ha pedig reakció lép fel, érdemes orvoshoz fordulni. Különösen a kíváncsi gyerekekre vigyázzunk, és tanítsuk meg nekik, hogy ne fogdossanak semmilyen növényt vagy állatot. Mert ha ezek a legtöbb esetben nem is jelentenek veszélyt, rájuk nézve viszont már egy apró gyerekkéz is végzetes lehet.

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A házi befőttek és dzsemek készítése hódít: íme a legjobb házi ötletek!

2025. augusztus 24. 05:40

A házi befőzés nemcsak hasznos, hanem örömteli elfoglaltság is, amelyben akár az egész család részt vehet.

Rejtett hibák, durva szabályszegések – ez a Nébih mérlege

2025. augusztus 22. 14:10

Több mint 160 ellenőrzést végzett a Nébih a nyári szezonban. Az első kör tapasztalatai alapján javul a higiénia, de nem mindenhol.

Kenyeret sütni újra menő – Mutatjuk, miért hódítanak az ősgabonák

2025. augusztus 19. 14:10

Ősi gabonák, bio minőség, valódi kovász: így lehet egészséges és különleges az idei új kenyér – mutatjuk, hogyan!

Így hasznosíthatja a cickafarkfüvet otthon

2025. augusztus 18. 13:10

A cickafarkfű erősíti az immunrendszert, enyhíti a görcsöket és sebgyógyító hatású – mutatjuk, hogyan használhatja hatékonyan!

Vigyázat, mérgező lehet! Mely részeit fogyaszthatjuk a rebarbarának?

2024. május 28. 12:40

A rebarbara levelének fogyasztása nem ajánlott, mivel nagy mennyiségű oxálsavat tartalmazhat, ami potenciálisan mérgező lehet.

Szántóföldi gyomnövény: csattanó maszlag és talajigénye

2022. október 18. 10:17

A maszlag a Datura nemzetség egyetlen magyarországi képviselője. Az országos szántóföldi gyomfelvételezések alapján igen gyakori gyomnövény.

Így kell ősszel gondozni a cserszömörcét

2024. október 12. 10:10

A cserszömörce őshonos, igénytelen cserje, amely különleges színekben pompázik. Ültetése kezdő kertészek számára is sikerélmény lehet.

Mérgező gyomnövények II. – nadragulya, foltos bürök, kaukázusi medvetalp

2021. március 29. 04:39

Ne adjunk esélyt a mérgező gyomnövényeknek, hogy a kertünkbe kerülve vagy a tavaszi-nyári kirándulásaink alkalmával érintkezésbe kerüljünk mérgező hatóanyagaikkal. Ismerjük meg a leggyakrabban előforduló fajokat, hogy idejében felismerjük őket és megelőzhessük vagy hamar orvosolni tudjuk a bajt!