Életmód, gasztronómia

Hajmeresztő alapanyagok a komposztba

Agrofórum Online

Mindig van új a nap alatt, kiváltképp, ha komposztálásról van szó. A gazdák és a kertbarátok ugyanis folyton kísérleteznek, és időről-időre egészen meghökkentő dolgokról derül ki, hogy valójában nem hogy nem árt, de egyenesen jót tesz, ha a komposzthalomba hajítjuk őket.

S hogy mi kell mindehhez? Voltaképp semmi. Elég, ha a kert egy kihasználatlan szegletében kialakítunk egy komposzthalmot, ahová aztán elkezdjük hordani a komposztálható alapanyagokat. Például az összegereblyézett őszi falevelekkel kezdve.

Persze, aki rendezettebb körülmények között szeretné elkezdeni a komposztálást, sokféle megoldást talál erre a kertészeti áruházakban és az interneten. Léteznek már szögletes és kerek komposztálók, gördíthetők és forgathatók, fedelesek és fedél nélküliek – a lényeg az, hogy olyat válasszunk, amivel aztán szívesen foglalkozunk.

Nem árt szem előtt tartani, hogy ezzel nem csak a kertünkkel teszünk jót, hanem a Földnek is, hiszen csökkentjük a saját háztartásban keletkező szemetünket. A statisztikai adatok szerint a szeméttelepekre kerülő hulladékok 50%-a szerves anyag. Szóval, ha beállunk a komposztálók sorába, mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy csökkentsük a környezetünkben termelődő szemét mennyiségét.

A komposztálás megkezdésével egyidejűleg érdemes a konyhába is vásárolni egy külön szemetest. Ebbe olyan dolgokat dobáljunk, amelyeket aztán kivihetünk a komposztba. Ide kerülhetnek a zöldségekből és gyümölcsökből visszamaradó hulladékok, tojáshéjak, a kávézacc, a levágott haj, a papírhulladék, koszos szalvéták és mindaz, ami szépen lebomlik aztán a komposztban.

De vajon mi kerülhet a komposztba a megszokott dolgokon kívül? Nos, egy csomó olyan dolog, amire elsőre nem is gondolnánk. Lássuk az egyre bővülő listát!

  1. Eldobható evőpálcikák: Ma már minden plázában találunk ázsiai gyorsbüféket, amelyek előtt (nem véletlenül) kígyózó sorok állnak. Nem is csoda, hiszen a keleti ételek finomak, egészségesek, így hát sokszor visszük haza, papírdobozokban, a hozzájuk kapott fa evőpálcikákkal gondosan elcsomagolva ezeket. Nos, az evőpálcikák tökéletesen alkalmasak a komposztba, ahogy a papír csomagolóanyagok is.
  2. Használt teafilterek: Szinte minden háztartásban keletkezik teafilter, amit aztán a szemétbe dobunk. Pedig a komposztba is dobhatjuk, és ezzel kvázi „visszaadhatjuk” őket a termőföldnek.
  3. Papírzacskók: A legtöbb élelmiszerboltban és ruházati üzletben ma már papírzacskókba csomagolják a megvásárolt termékeket. Ezek mindegyike tökéletesen alkalmas arra, hogy a szemetes helyett a komposztunkba kerüljön.
  4. Régi ceruzák + ceruza hegyezék: A gyerekes családokban mindig sok a ceruza és a már megunt vagy túl pici ceruza, no és a sok hegyezék, ami mind-mind a kukába kerül – pedig a komposztba is tökéletes!
  5. Iskolai papírok, régi füzetek, kidobandó munkafüzetek: A régi füzetek, munkafüzetek, dolgozatok többnyire hazakerülnek az iskolából és egy csomó olyan jegyzet is, vagy kitépett elrontott feladat, ami már nem kell – ezek a szelektív papírszemetesbe kerülnek vagy a sima szemetesbe, pedig ezek is tökéletesen alkalmasak arra, hogy komposztáljuk őket.
  6. A porszívó porzsákjának a tartalma: Kevesen gondolják, de a porzsákot is egyenesen a komposztba boríthatjuk a kuka helyett. Így az kevésbé lesz koszos, a por pedig jó helyre kerül.
  7. Akváriumi nyesedékek: Akinek van akváriuma, vagy aquakertészkedik, érdemes a rendszeresen levágott zöld nyesedékeket a kuka helyett a komposztba tennie. De a leszívott szennyeződések is tökéletesen alkalmasak a komposztba, és így nem lesz tőlük büdös a kuka.
  8. Régi ruhák: Mindenkinek akadnak régi ruhái, amiket már nem akar felvenni, de eladni sem tudja, mert öregek, kopottak, divatjamúltak. Ha 100% pamutból vagy gyapjúból készültek, tökéletesen alkalmasak a komposztálásra. Így megint csak csökken a kidobandó szemetünk és értékes alapanyagokkal gazdagodik a komposztunk.
  9. Kidobásra kerülő bőr holmik: Ez lehet egy pénztárca, egy régi öv, egy rossz bőrcipő. Csak vágjuk darabokra és a tisztán maradt (azaz fém-mentes) bőr részeket dobjuk a komposztba.
  10. Elhullott rovarok: Az ablakokban, a szúnyoghálók alatt, vagy a ház eldugott sarkaiban mindig akadnak elhullott rovarok – ezeket is jobb a komposztba dobni a szemetes helyett.

Ahogy a fentiekből is látszik, a komposztálható dolgok listája folyamatosan bővíthető. Csak egy kis odafigyelést igényel, hogy minden nap átgondoljuk, mi az, amivel tehermentesíthetjük a szemetesünket, és közben táplálhatjuk vele az egyre gazdagodó komposztunkat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Mitől szaporodnak el a legyek a komposztban?

2026. július 30. 14:10

Ha a komposzt kellemetlen szagot áraszt, és a legyek is egyre nagyobb számban jelennek meg körülötte, érdemes felülvizsgálni a komposztáló tartalmát és kezelését.

Látványos virágágyás titka: ezek a tápanyagok kellenek az évelő dísznövényeknek

2026. március 22. 07:10

Az évelő dísznövények hosszú éveken át díszíthetik a kertet, de csak akkor, ha a talaj tápanyagkészlete megfelelő. A hiány hamar gyenge növekedésben és szerény virágzásban mutatkozik meg.

Hol ideális a konyhakert kialakítása a kertépítés során?

2022. november 28. 05:36

A konyhakert kialakításhoz hoztam pár gondolatot, amivel hosszútávon és fenntartható módon lehet veteményeskertet létrehozni.

Ássa le ezt a talajba és robbanni fog a zöldségeskert hozama

2026. június 18. 09:10

A magas hozam alapja a megfelelően tápanyaggazdag talaj, és ennek megteremtését segíti elő egy ötletes szerkezet, amit csak le kell ásni a földbe.