16℃ 8℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Életmód, gasztronómia

Itt az alapos elemzés a kakaóitalporokról

Nébih Szupermenta

Vajon mennyi kakaóport, cukrot és vitamint tartalmaznak az instant kakaóitalporok? – teszik fel a kérdést a Nébih szakemberei. Azonban nem csak felteszik, hanem a szokott alapossággal, tesztjeikre támaszkodva, meg is válaszolják azt.

Mielőtt azonban a teszt ismertetésébe belelendülnénk, foglalkozzunk kicsit magával a kakaóval, ezzel a klasszikus alapanyaggal, illetve az ebből előállított kakaóporral. A Magyar Élelmiszerkönyv a következőképpen definiálja azt, hogy mit is nevezünk kakaónak, illetve kakaópornak:

Kakaó, kakaópor: tisztított, hántolt és pörkölt kakaóbabból nyert por alakú termék. A terméknek legfeljebb 9% vizet és legalább 20% kakaóvajat (szárazanyagra számítva) kell tartalmaznia. Zsírszegény kakaónak, kakaópornak számít az a termék, amely kevesebb mint 20% kakaóvajat tartalmaz a szárazanyag tömegére számítva.

Nem tévesztendő össze a kakaóval…

… a karobpor. Ezt ugyanis a szentjánoskenyérfa termésének magjából készítik. Szárítják, pörkölik és őrlik, míg csak finom por nem lesz belőle. Ezt követően használják kakaópor vagy csokoládé helyettesítésre, az íze azonban kevésbé intenzív, mint azé, ezért az átlagosnál nagyobb mennyiség hozzáadásával érhető el vele a kakaót idéző íz.

Felhasználása előtt jó, ha tudjuk, az enyhén pörkölt változat az édesebb, a sötétebb pedig keserűbb, intenzívebb ízű. A használata mellett (többek között) az szól, hogy magas a rost-, de alacsony a zsírtartalma, valamint kalciumot és antioxidánsokat is tartalmaz.

És jöjjön a várva várt teszt, illetve annak az eredménye

A Szupermenta a jubileumi, azaz 100. terméktesztjén az instant kakaóitalporokat elemezte, amelyek rendkívül népszerűek könnyű felhasználhatóságuk és (természetesen) ízük miatt. A szakemberek a bőséges kínálat felmérését követően, az áruházláncok és a kisebb kereskedelmi egységek polcairól összesen 34 terméket tettek a kosarunkba.

Ezek közül 18 volt az, amelyet vitaminokkal és/vagy ásványi anyagokkal dúsítottak. A tesztelt italporok nagy része, 30 termék hozzáadott cukorral készült, hármat édesítőszerrel, egyet pedig cukor és édesítőszer hozzáadása nélkül állítottak elő. Származásukat tekintve 23 külföldi és 11 magyar volt, tömegük pedig 15 és 1300 gramm között mozgott.

Amit vizsgáltak:

  • cukortartalom (fruktóz, glükóz, laktóz, maltóz, szacharóz)
  • rosttartalom
  • zsírtartalom
  • vitaminok és ásványi anyagok
  • édesítőszerek (szteviol-glikozidok, szukralóz, aceszulfam-K, aszpartam)
  • mikrobiológia (Salmonella spp, Bacillus cereus)
  • gluténtartalom
  • szójatartalom
  • nehézfém-tartalom (ólom és kadmium)
  • növényvédőszer-maradék
  • policiklikus aromás szénhidrogének (PAH)
  • instant kakaóitalpor

A lényeg a kakaópor-tartalom

A tesztben résztvevő kakaóitalporok közül 31 termék zsírszegény kakaóport, két termék kakaóport, egy pedig kakaómasszát, kakaóport és zsírszegény kakaóport is tartalmazott. Az instant kakaóitalporok csomagolásán feltüntetett információk szerint a kakaótartalom igen széles skálán mozgott: 8% és 55,6% közötti volt.

A legalacsonyabb kakaópor-tartalmú kakaóitalpor előállításához a zsírszegény kakaópor mellett kakaómasszát és kakaóport is felhasználtak, és két termékhez nem zsírszegény kakaóport adtak, hanem a legalább 20%-os kakaóvaj-tartalmú (szárazanyagra számított) kakaóport.

Nehézfémek

Az élelmiszerekben előforduló nehézfém szennyezők megengedhető mértékét szintén uniós rendelet szabályozza. A kísérlet során ellenőrizték, hogy a termékek kadmiumtartalma megfelel-e vonatkozó határértékeknek, ezentúl az ólomtartalmat is megmérték, bár erre nem rögzített a felső határérték. A vizsgálatok alapján elmondható, hogy a kadmium értékek megfeleltek az előírásoknak. Az ólom-tartalomra vonatkozó mérések is megnyugtatóak, a legtöbb termékben ugyanis ez a kimutatási határérték alatt volt.

Cukor- és rosttartalom

A tesztelt instant kakaóitalporok cukor- és rosttartalmát is ellenőrizték, és összevetették a tápértékjelölésen feltüntetett értékekkel. A vizsgálati eredmények értékeléséhez figyelembe vették az élelmiszerek jelölésén feltüntetett tápértékek tűréshatárának megállapításához használandó uniós útmutatót, amely meghatározott toleranciát engedélyez. Ez alapján azt az eredményt kapták, hogy a cukor- és rostmennyiség megfelelt a tápértékjelölésen feltüntetett értékeknek.

A Szupermenta tippje:

A kínálatban szereplő instant kakaóitalporok kakaó- és cukortartalma igen széles skálán mozog, emellett találkozhatunk vitaminokkal és ásványi anyagokkal dúsított termékekkel is. Tehát vásárláskor érdemes figyelmesen megnézni a csomagoláson feltüntetett információkat, hogy a számunkra legmegfelelőbb kakaóitalport válasszuk.

Kóstoltak, kóstoltattak

Szakértő és laikus kóstolók egyaránt pontozták a termékeket, hiszen így több különböző, akár eltérő vélemény is megjelenhet a végeredményben, amelynek köszönhetően általános képet kaphattak.

A termékek értékelése a megszokott módon „vak-kóstolásos” módszerrel történt, azaz a résztvevők nem tudták, hogy mely sorszám melyik márkát takarja valójában. A kóstolók által legfontosabbnak ítélt tulajdonság az íz és az illat volt.

Értékelésük alapján a vizsgált instant kakaóitalporok közül a Rioba Instant kakaóitalpor végzett a legjobb helyen, 75,6 ponttal. Második lett az Auchan Cao Kido Instant kakaó ital granulátum 69,2 ponttal, míg a dobogó harmadik fokára 68,5 ponttal a Nesquik Extra Choco Instant kakaóitalpor léphetett fel.

(Forrás: Nébih.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Óránként megevett egy tojást, ez történt a szervezetével egy hónap alatt

2025. október 19. 13:10

Milyen hatással van a testünkre, ha 30 nap alatt megeszünk 720 darab tojást? Kipróbálták, és az eredmény több mint meglepő.

Tökéletes birsalmasajt házilag – lépésről lépésre

2025. október 19. 07:10

Bemutatjuk, hogyan készíthető autentikus birsalmasajt – a legjobb arányokkal, praktikákkal és tárolási tippekkel.

A világ legdrágább kávéja: a cibetmacska titka

2025. október 18. 05:40

A Kopi Luwak története egyszerre szól a luxusról, a különlegességről és az etikai dilemmákról.

Hatósági áras tűzifát keres? Ezt kell tudnia róla – nem lesz kellemes az igazság

2025. október 15. 09:10

Köbméterenként akár 19 ezer forintért lehetett tűzifához jutni 2022 végén. Vajon most mi a helyzet a nagy sikerű programmal?

Meglepő győztes a kókuszos szaloncukrok között

2024. december 24. 08:10

19 kókuszos szaloncukor szerepelt a Szupermenta tesztjében, amelyek közül 15 cukorral, míg 4 édesítőszerrel készült.

Budapesti kutyapanziók: a fertőtlenítés terén akadtak gondok a Szupermenta tesztjén

2023. július 15. 09:10

Számos kutyatartónak jelent gondot, hogy hol helyezze el kedvencét, ha úgy dönt, hogy nyaralását kutya nélkül képzeli el. A kutyatartók körében – különösen a nyári időszakban – egyre népszerűbb a kutyapanzió-szolgáltatás igénybevétele.

Mitől lehetnek veszélyesek a macskaalmok?

2023. augusztus 23. 14:40

Vélhetőleg nem csak én tettem fel ezt a kérdést, amikor elolvastam a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményét. E szerint ugyanis a Szupermenta programban macskaalmokat teszteltek a szakemberek és a vizsgálat eredménye után kijelentették, hogy azok alapvetően biztonságosak.

Bátran tankolhat HVO-t a traktorba?

2024. július 11. 13:10

Németországban az úgynevezett HVO100 üzemanyagot (amely szinte szagtalan és tiszta, mint a víz) 2500 üzemórán keresztül tesztelték traktorokban.