Életmód, gasztronómia

Jól teljesítettek hazai sörfőzdék

Világgazdaság

A hazai sörfőzdék összesített árbevétele meghaladta a 166 milliárd forintot tavaly, az adózott eredményük pedig 4,57 milliárd forintra ugrott.

Tavaly 109 vállalkozás gyártott sört Magyarországon, amelyek együttesen 2161 dolgozót foglalkoztattak. A 2017-es évhez képest hattal több cég adott 47-tel kevesebb embernek munkát – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére az Opten Kft. által közölt adatokból. A pénzügyi beszámolók alapján a hazai főzdék összesített árbevétele 166,49 milliárd forint volt 2018-ban az egy évvel korábbi 145,53 milliárd után, az adózott eredményük pedig 4,57 milliárd forintra ugrott a 2017-es 189 millióról. A céginformációs szolgáltató tájékoztatása szerint a forgalom 14,4 százalékkal nőtt, a profit pedig a 24-szeresére ugrott. Az összképet azonban némileg torzítja, hogy a 2018-as tevékenysége után 13 gyártó nem adott le beszámolót, miközben 2017-ben még csak hét ilyen cég volt.

A működő sörüzemek 74,3 százaléka, összesen 81 vállalkozás 100 millió forint alatti árbevételt könyvelt el az Opten nyilvántartása szerint, de mivel gyaníthatóan a beszámolóval adós 13 főzde mindegyikét ide kell számolni, a 86,2 százalékos hányad pontosabb képet ad. Ennek a körnek a tagjai átlagosan csak két-három alkalmazottal működnek, miközben a tizenegy, 100 millió és 1 milliárd forint közötti forgalmat lebonyolító gyártóra már egyenként 19-20 fős állomány jut.

Milliárdos forgalmú cég mindössze négy van:

  • a Dreher (59,77),
  • a Heineken Hungária (59,18),
  • a Borsodi (40,88) és
  • a Pécsi Sörfőzde (2,65)együttesen 1702 embernek ad munkát.

A bőcsi üzem valamelyest felzárkózott a piacot fej fej mellett vezető Dreher és Heineken pároshoz, a pécsiek viszont a mennyiségi értékesítés terén kiszálltak a versenyből. Annak megfelelően alakították át ugyanis a termékportfóliójukat, hogy élhessenek az adókedvezménnyel: a korábbi nyolcezer helyett 2017 júliusától ugyanis évi 200 ezer hektoliterre emelte a jövedéki törvény a kisüzemi sörfőzdék minősítésének felső határát.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Eltüzelni a leszedett karácsonyfát a legrosszabb ötletek közé tartozik

2026. január 15. 09:10

Tényleg a kazánban, cserépkályhában, kandallóban a helye a haszontalanná vált karácsonyfának? Az eltüzelésnél nincs is rosszabb ötlet.

Hársfatea: mikor, miért és hogyan érdemes inni?

2026. január 14. 14:10

Illatos, meleg és jól ismert – a hársfatea sokkal többet tud, mint gondolnánk. Összegyűjtöttük, mire használható biztonsággal a mindennapokban

Így kell szellőztetni a mínusz 10 fok alatti fagyban – megváltoznak a szabályok

2026. január 13. 09:10

Érdemes ugyanúgy szellőztetnünk a fogcsikorgató fagyban, mint a 0 fok fölötti, kellemesnek mondható téli időben? Nem, mert a szabályok megváltoznak!

Ezért rajonganak most mindenhol a chiás energiaszeletért

2026. január 12. 11:10

Drága bolti energiaszeletek helyett itt a házi megoldás: a chia mag meglepően sokat tud.

Egyre nagyobb teret nyernek idehaza a prémium sörök

2021. október 8. 12:17

Jelentős kínálati változást hozott a kereskedelmi törvény, a vendéglátóhelyek és a multik között idén augusztus 1-től életbe lépett kizárólagossági szerződések tilalma viszont még csak most kezdi éreztetni hatását a kisüzemi sörfőzdék forgalmában. Erről a tegnap nyílt Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének standján tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Méghogy boros nemzet ... 700 millió korsó sört ittunk

2019. november 30. 05:37

A szeptemberig tartó egy évben 146 milliárd forint volt a hazai kiskereskedelmi sörforgalom, ami több mint 350 millió liternek felel meg.

Apátsági sör - apácáktól

2022. január 17. 16:56

A belgiumi Maredret apátság apácái küszködtek, hogy megteremtsék a minimális alapokat a felújítási munkálataikhoz, így a cél érdekében egy olyan foglalkozáshoz fordultak, amely több száz éven át a szerzetesek elfoglaltsága volt: a sörfőzéshez.

Kevés a szén-dioxid – bajban a sörgyártók

2020. április 20. 13:03

Az italgyártók a széndioxid ellátás miatt aggódnak. Az etanol üzemek elhalványuló széndioxidkészletei sodorhatják bajba a sör- és üditőitalgyártó vállalatokat.