Életmód, gasztronómia

Kiderült: az egészséges étrend egyben környezetkímélő is

Agrofórum Online

2019-ben jelent meg az első EAT-Lancet jelentés, amely meghatározta az egészséges étrend megvalósításához szükséges globális tudományos célokat és azt a hat erőforrást, amelyre az élelmiszer-termelésnek rendkívül jelentős hatása van.

Bolygóbarát egészséges étrend

A 2019-es tanulmányban szereplő referencia-étrendben javasolták a minimálisan feldolgozott növényi élelmiszerek, diófélék, gyümölcsök, hüvelyesek, zöldségek választásának fokozását. Ugyanakkor a hús- és tejtermékek kismértékű fogyasztását sem zárták ki. Azt is célként tűzték ki, hogy 2050-re 50%-kal csökkentsék a vörös húsok és a cukor globális fogyasztását. A tanulmány szerint a Planetary Health diéta – „bolygóbarát egészséges étrend” – megközelítőleg évi 11 millió korai halálesetet tudna megelőzni.

Egy új, nagyszabású tanulmány a diéta betartásának gyakorlati hatását vizsgálta. Az eredmények szerint az egészséges, fenntartható módon táplálkozó emberek a környezetre gyakorolt hatásuk mellett jelentősen csökkenthetik a korai halálozás kockázatát is.

200 ezer személyt követtek, évtizedekig

„Az éghajlatváltozás miatt bolygónk ökológiai katasztrófa felé tart, és ebben az élelmiszerrendszerünknek nagy szerepe van – mondta a tanulmány társszerzője, Walter Willett, a járványtan és táplálkozástudomány professzora. – Az étkezési szokásaink megváltoztatása segíthet lassítani az éghajlatváltozás folyamatát. És ami a legegészségesebb a bolygó számára, az a legegészségesebb az ember számára is.”

Bár más tanulmányok is megállapították, hogy a növényi alapú élelmiszereket az állati eredetű élelmiszerekkel szemben előtérbe helyező étrend előnyös lehet az emberi és a bolygó egészségére nézve, a legtöbbjük egyszeri étrendi vizsgálatokon alapult, amelyek kevésbé megbízható eredményt adnak, mint a hosszú távú vizsgálatok.

A kutatók több mint 200 000 nő és férfi egészségügyi adatait használták fel. A résztvevők a vizsgálat kezdetén nem szenvedtek súlyos krónikus betegségekben, és négyévente, legfeljebb 34 éven keresztül töltötték ki a táplálkozási kérdőíveket. A résztvevők étrendjét 15 élelmiszercsoport – köztük a teljes kiőrlésű gabonafélék, zöldségek, baromfi és diófélék – bevitele alapján pontozták, hogy számszerűsítsék a diéta betartását.

Lényegesen kevesebb kora halálozás és kisebb ökológiai lábnyom

A vizsgálat megállapította, hogy a bolygóbarát étrendet leginkább követő résztvevők felső 10%-ában 30%-kal alacsonyabb volt az idő előtti halálozás kockázata, mint a legalsó 10%-ban. Minden fontosabb halálozási ok, beleértve a rákot, a szív- és tüdőbetegségeket is, kisebb arányban következett be az ehhez az étrendhez való nagyobb mértékű ragaszkodással.

Ezen túlmenően a kutatók megállapították, hogy a bolygóbarát étrendet leginkább betartóknak lényegesen kisebb volt a környezeti hatása, mint a legkevésbé betartóknak, többek között 29%-kal csökkent volt az üvegházhatású gázok kibocsátása, 21%-kal a műtrágyaszükséglet és 51%-kal a termőterület-használat.

A kutatók megjegyezték, hogy a földhasználat csökkenése különösen fontos szempont, mivel elősegíti az újraerdősítést, amelyet hatékony módszernek tartanak az éghajlatváltozáshoz vezető üvegházhatású gázok szintjének csökkentésére.

„Tanulmányunk azért is figyelemre méltó, mert az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma elutasította az étrend környezeti hatásainak figyelembevételét. Az étrend környezeti hatásaira való bármilyen utalás nem megengedett az amerikai étrendi irányelvek közelgő felülvizsgálatában – mondta Willett. – Az eredmények megmutatják, hogy az ember és a bolygó egészsége mennyire összefügg. Az egészséges táplálkozás fokozza a környezeti fenntarthatóságot – ami viszont elengedhetetlen a Földön élő minden ember egészségéhez és jólétéhez.”

Fotó: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Petrezselyem fagyasztása: praktikus megoldás egész évre

2026. január 17. 08:10

Egyszerű konyhai trükkök, amelyekkel a petrezselyem hónapokig friss marad a fagyasztóban.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Eltüzelni a leszedett karácsonyfát a legrosszabb ötletek közé tartozik

2026. január 15. 09:10

Tényleg a kazánban, cserépkályhában, kandallóban a helye a haszontalanná vált karácsonyfának? Az eltüzelésnél nincs is rosszabb ötlet.

A mezőgazdaság jövője az új technológiák támogatásában rejlik

2020. szeptember 26. 10:15

A COVID-19 járvány rávilágított arra, hogy az innováció milyen fontos szerepet játszik az élelmiszer-ellátás jövőbeli biztosításában.

A kalászfuzáriózis megelőzéséről

2023. március 23. 12:26

Európában a kalászos kultúrákat egyre nagyobb mértékben szennyezik egyes gombafajok által termelt káros mikotoxinok, amelyek betegséget okozhatnak az állatokban és emberekben egyaránt.

Kisebb lett az élelmiszer kiszerelése? Kötelező lesz a tájékoztatás

2024. január 18. 08:10

A kormány új intézkedést fogadott el, így az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent.

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! - Január és február

2023. február 14. 05:37

Bár a téli hónapokban kisebb a kínálat a szezonális vitaminbombákból, mégis kis odafigyeléssel változatossá tehetjük velük az étkezésünket. Lássuk, hogy januárban és februárban milyen zöldség- és gyümölcsfajok vannak a listán!