Életmód, gasztronómia

4000 forintnál kezdődik a balatoni lángos ára?

Agrofórum Online

Méregdrága szálláshelyekről, ételekről szólnak idén is a hírek a Balatonnal kapcsolatban, miközben szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy tudatos tervezéssel akár még olcsóbb is lehet idén a tóparti nyaralásunk, mint tavaly.

Sokaknak június 1-jén kezdődik az igazi nyár, az emberek jó része – meg sem várva az igazán kedvező időt – szállást foglal, autóba száll, és meg sem áll egy vízpartig. Ami lehet akár a Balaton is, ahol évről évre mintegy bő 2,5 millió turistát fogadnak.

Közben legendák terjednek arról, hogy hét számjegyű fizetésért sem lehet szakácsot, felszolgálót találni. Arról nem is beszélve, hogy a hekk, a lángos, a fagylalt és más finomságok ára az egeket veri a tó környékén. De vajon mi igaz ebből?

A Sonline somogyi hírportál is utánajárt ennek, és az általa megkérdezett szakértők szerint tudatos tervezés segítségével akár olcsóbb is lehet a nyaralásunk a tavalyihoz képest a Balatonnál.

Tényleg 4000 forint a lángos? Természetesen akad olyan vendéglátóhely a „magyar tenger” környékén, ahol ennyit sem szégyellnek elkérni érte, de az „alapváltozat” (feltét nélkül) akár 800 forintért is elérhető. A cukrászok pedig megígérték, hogy idén mindössze 10 százalékkal (50-60 forinttal) emelik áraikat, így nagyjából 600 forintot kell majd fizetni egy minőségi fagylaltért (gombóconként).

A 2024-es előfoglalási statisztikák azt mutatják, hogy a balatoni főszezon jobb lehet a tavalyi évnél. A magyarok átlagban 3-4 napra foglalnak szobát, a külföldiek (akik között növekszik például a csehek száma) viszont gyakran két hétre.

A Sonline cikkéhez kapcsolódó Facebook-kommentekben részben megerősítik a sajtó állításait a hozzászólók. Fonyódon például (egy kifotózott árlista alapján) 950–1600 forint a lángos ára, de akadt olyan kommentelő is, aki szerint a lángos vagy a fagyi akár otthon is elkészíthető, így nem kell feltétlenül a balatoni strandokon, vendéglátóhelyeken beszerezni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

D-vitamin 70 év felett: gyakori hiba a túlzott adagolás

2026. október 17. 07:10

A D-vitamin fontos a csontok és az izmok számára, de a 4000 NE nem ajánlott napi adag. Mutatjuk, mire érdemes figyelni idősebb korban.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

Balatoni halelhullás - mi állhat a háttérben?

2019. február 6. 04:36

A szakemberek 420 kg elpusztult küszt szedtek össze a kifolyóból. A pusztulásuk oka oxigénhiány volt. A sajnálatos eseményért a hektikus időjárás a felelős.

A Balatonra is kiterjedt a világ 31 tavát érintő egyedülálló kutatás

2020. június 11. 08:54

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminőségben bekövetkezett változások jelentős hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is.

Döbbenetes dologra bukkantak a Balaton mélyén, a tó egész történelmét átírhatja

2026. április 16. 09:10

Különleges leletek kerültek elő a Balaton vizéből, a kutatók csak találgatni tudnak a céljukat illetően. Felmerültek egészen hihetetlen elképzelések is.

Vészhelyzet a kertben: mit jelent a kajszin a csésze- és sziromlevelek barnulása?

2026. március 15. 16:10

Mivel permetezhetjük a kajszit? Mennyire veszélyes a Balaton azbesztszennyezése? Miért bukkan fel a fekete rigó a kertünkben? A hét legnépszerűbb cikkeiből válogattunk.