Életmód, gasztronómia

Kiválasztották Magyarország legjobb kenyereit

Magyar Pékszövetség

A második körös bírálattal véget ért a Magyar Pékszövetség által kiírt XIII. Szent István napi Kenyérverseny, amelyre csaknem 100 terméket neveztek a magyar tulajdonú sütőipari vállalkozások.

A két zsűribizottság a termékek titkosítása mellett pontozásos módszerrel értékelt. A pontszámok összesítését követően került ki a nyertes Szent István napi kenyér, valamint az Innovatív kenyér és a Sós sétáló sütemény kategória legjobb terméke is.

A szakmai szervezet idén is 3 kategóriában írta ki versenyét. A Szent István napi kenyér címért 20 pékség indította 33 termékét, az Innovatív kenyér kategóriába 19 cég nevezett 38 termékkel, míg a Sós sétáló sütemény kiírásra 12 vállalkozás nevezte be 27 termékét.

A pékárukat erre a versenyre fejlesztették az indulók, így ezek még nem jelentek meg a kereskedelmi forgalomban.

A pénzdíjas verseny első fordulójában a szakmai zsűri pontozása alapján minden kategóriából a 9 legmagasabb pontszámot elért termék került be a bírálat második körébe.

Hagyományos technológiával

A Szent István napi kenyér kategóriába olyan termékkel lehetett jelentkezni, amely hagyományos, hozzáadott élesztővel, kovász felhasználásával, kovászos technológiával, legalább kétféle lisztből készült.

Követelmény volt, hogy kizárólag magyar és természetes alapanyagokat tartalmazzon. Az értékelés során a zsűritagok pontozták az alakot, héjat, bélzetet, illatot, ízt, esztétikát és az eltarthatóságot. A kenyereket laborvizsgálatnak is alávetik, hogy megállapítsák, azok só- és savfoka megfelel-e az Magyar Élelmiszerkönyv előírásának.

Az Innovatív kenyér kategóriájában fontos volt, hogy valamilyen újítás jelenjen meg a termékben (alapanyag használat, gyártási technológia, megjelenés, élettani hatás), és magyar alapanyagok felhasználásával készüljön. A bírálók ezeket a termékeket ugyanazon szempontok szerint értékelték, mint a Szent István napi kenyér kategóriájában indulókat, ám ezeknél az innováció mértékét és a termék ízharmóniáját is vizsgálták.

Sokrétű követelmények

A Sós sétáló sütemény kategóriájának követelményei a sós ízvilág, a kreatív, dekoratív megjelenés, valamint a könnyű szállíthatóság és fogyaszthatóság voltak. A zsűri figyelt a termékek alakjára, illatára, ízére, esztétikus megjelenésére, a tészta bélzetére és a pékáru praktikus, séta közben könnyen fogyasztható kialakítására.

A két kenyér kategóriát ötfős, míg a Sós sétáló süteményeket négyfős szakmai zsűri bírálta pontozással, anonim módon, vagyis nem tudták, hogy az adott terméket mely cég készítette.

„A Szent István napi kenyér kategóriájának győztesét a nyáron az Országházban jelentjük majd be az augusztus 20-i nemzeti ünnep sajtótájékoztatóján. A három versenykategória legjobb pékáruját pedig augusztus 20-án Budapesten, a Magyar Ízek Utcájában lehet először megkóstolni” – mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Két pofonegyszerű otthoni hozzávalóval szabadulhatunk meg a gyümölcsökben lévő „kukacoktól”

2026. október 18. 09:10

Hogyan szűrhetjük ki a „kukacos” cseresznyét, meggyet, áfonyát? Mindössze két egyszerű otthoni hozzávalóval máris megszabadulhatunk a gyümölcsökben lakó lárváktól.

Ehető nyersen a birsalma? Ezt érdemes tudni, mielőtt beleharap

2026. október 18. 07:10

A sárga, érett birs sem feltétlenül puha és édes. Mutatjuk, mitől fanyar, fogyasztható-e nyersen, és mire kell figyelni.

Így tárolható hosszan az egészséges őszi csemege, a gesztenye

2026. október 17. 16:10

A gesztenye az őszi, téli időszak kedvelt csemegéje. A termés hosszú távú tárolásánál néhány dologra figyelni kell a penészedés elkerülése végett.

Megvan az ok, mitől olyan finom a magyar sütőtök, óriási szerencséjük van a szabolcsiaknak

2026. október 17. 13:10

Az ősz elhozta a sütőtök szezonját is, és ilyenkor a legtöbben a nagydobosi termékeket keresik a boltokban. Mitől annyira finomak?

Innováció és hagyomány kéz a kézben jár a hazai sütőiparban

2020. augusztus 21. 10:54

Nagy István agrárminiszter elismeréssel beszélt a magyar pékek munkájáról, akik az elmúlt harminc évben megújították a szakmát.

Tökmagos kenyér

2019. szeptember 12. 04:06

A frissen sült kenyér illata könnyen rabjává teszi az embert és egyre újabb receptek kipróbálására ösztönzi.

Kenyeret sütni újra menő – Mutatjuk, miért hódítanak az ősgabonák

2025. augusztus 19. 14:10

Ősi gabonák, bio minőség, valódi kovász: így lehet egészséges és különleges az idei új kenyér – mutatjuk, hogyan!

Most szedjük a komlót! - Sör vagy főzelék legyen inkább belőle?

2022. szeptember 18. 05:36

A komló a házi sör alapja, de süthetünk vele ízletes házikenyeret, használhatjuk jóízű, friss salátának is, ha kedvünk tartja.