Életmód, gasztronómia

Lenyűgöző tények a quinoáról

Agrofórum Online

Bár nehezen barátkoznak meg vele a hétköznapi emberek, a diétázók és a sportolók körében egyre nagyobb népszerűségnek örvend a quinoa. Hogy miért? Mert egészséges, rostdús, elősegíti a fogyást, és még gluténmentes is.

De honnan származik ez a növény? Az Inka Birodalomból. Ott volt ugyanis őshonos a quinoa, amelyet több ezer éve fogyasztanak Dél-Amerikában.

A quinoa gluténmentes, ahogy a belőle készült liszt is. Magja teljes értékű gabonának és fehérjének számít, amely tartalmazza mind a kilenc esszenciális aminosavat, amelyre a szervezetünknek szüksége van. Nem csak őrölt formában, hanem csíraként is megvásárolható – ebben még nagyobb a vitaminok és ásványi anyagok koncentrációja.

Négy színváltozatával találkozhatunk a boltok polcain

Létezik fehér, piros, fekete és háromszínű quinoa, bár a hazai boltokban elsősorban a fehér változattal találkozhatunk.

  • A fehér quinoa könnyű és lágy ízű. Ez a legváltozatosabban elkészíthető (akárcsak a kuszkusz), használható rizs helyettesítőjeként, joghurtokba keverve, saláták alapjaként, sőt sütéshez is (pl. fasírthoz).
  • A piros és a fekete quinoa nagyon hasonló, mindkettő ropogós textúrával és diósabb ízzel rendelkezik a fehér quinoa-val szemben. Ezek salátákhoz illenek, illetve rizspótlásként használhatók.
  • A háromszínű quinoa rendkívül mutatós: szép kombinációja a fehér, a piros és a fekete quinoának. Nagyon kevés helyen lehet kapni, ezért érdemes gyorsan lecsapni rá és elkészíteni, akár ünnepi alkalmakra is.
A fehér quinoa a legsokoldalúbb típus
A fehér quinoa a legsokoldalúbb típus

A quinoa pozitív hatása

A quinoa antioxidánsokban gazdag – olyan flavonoidokat tartalmaz, amelyek gyulladáscsökkentő, antivirális, rákellenes és antidepresszáns hatásúak. A quinoacsíra pedig még töb antioxidánst tartalmaz, így érdemesebb ezt választani, ha van rá lehetőség.

Most pedig lássunk egy izgalmas, vegán fasírt receptet!

Quinoafasírt

Hozzávalók: 1 csésze quinoa, 2 csésze zöldségalaplé (a quinoa főzéséhez), 1 hagyma felkockázva, 2 gerezd fokhagyma átnyomva, 1 csésze reszelt répa, 1/2 csésze zsemlemorzsa, 2 ek őrölt lenmag vagy chia mag, 1 ek szárított oregánó, só, bors ízlés szerint, olívaolaj a sütéshez

Elkészítés:

  1. Leöblítjük a quinoát. Egy fazékban felforraljuk az alaplét, hozzáadjuk a quinoát, majd 15 percig főzzük, amíg a víz felszívódik és a quinoa megpuhul. Félretesszük és hűlni hagyjuk.  
  2. Egy serpenyőben olajat melegítünk, megpároljuk rajta a hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadjuk a répát és pár percig pároljuk.
  3. Egy tálban összegyúrjuk a főtt quinoát, a párolt hagymás-répás keveréket, a zsemlemorzsát, az őrölt lenmagot vagy chia magot, az oregánót, a sót és a borsot. A masszából fasírtokat formázunk, amiket olajban aranybarnára sütünk. Friss saláta, főzelék, szószok, pirítós egyaránt illik hozzá.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Petrezselyem fagyasztása: praktikus megoldás egész évre

2026. január 17. 08:10

Egyszerű konyhai trükkök, amelyekkel a petrezselyem hónapokig friss marad a fagyasztóban.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Eltüzelni a leszedett karácsonyfát a legrosszabb ötletek közé tartozik

2026. január 15. 09:10

Tényleg a kazánban, cserépkályhában, kandallóban a helye a haszontalanná vált karácsonyfának? Az eltüzelésnél nincs is rosszabb ötlet.

Komoly hatással van a koronavírus a fogyasztói szokásokra

2020. május 6. 08:46

Az online vásárlások gyakorisága megnő, a munkahelyi és így a pénzügyi bizonytalanságok fokozódnak, illetve a nemzetközi utazások minimalizálódnak.

Piskótagyártó a felvásárlási láz egyik nyertese

2020. május 12. 11:17

A többek között az Egyesült Államokban rendkívül népszerű, vaníliakrémmel töltött ostya, a Twinkies-t is gyártó vállalat 14 centes egy részvényre jutó nyereségről számolt be, így 1 centtel felülteljesítette a várakozásokat.

Ezért maradnak magasan az élelmiszer- és műtrágyaárak még egy darabig

2023. december 7. 10:10

A globális népességnövekedés és a különböző válsághelyzetek is hozzájárulnak a mezőgazdaság és élelmiszeripar kulcsszerepéhez a gazdaságokban. Stratégiai jelentősége miatt az agrárágazat kiemelt támogatási rendszerrel bír, de egy lassuló gazdaságban, ahol a vis major kockázatok mindennaposak, ennek a szektornak is komoly kihívásokkal kell szembenéznie.

Élelmiszeripari termékek kereskedésével csaltak áfát

2020. július 21. 12:17

A nyomozás adatai szerint több tízezer tonna élelmiszer került a bűnbandán keresztül különböző vendéglátóhelyekre és a hazai boltok polcaira.