Életmód, gasztronómia

Mihez kezdjünk a rebarbarával?

Agrofórum Online

Amikor első ízben készítettem otthon rácsos rebarbarás lepényt, a gyerekek gyanakodva nézegették az asztalon.

– Ez valami póréhagymás lepény? – kérdezte az egyik gyerek.
– Vagy egres van benne? – kérdezte a másik.
– Csak azért, mert azt nem szeretjük – tette hozzá a harmadik.
– És a póréhagymát sem – mondta a negyedik.
A férjemmel összenéztünk… Mert mit nem lehet ezeken szeretni?

A rebarbaránk a kertben, a kerti csap mellett nőtt. Hatalmas levelei voltak, mesés rózsaszínes szára, az egész úgy festett, mint egy dísznövény, amit jobb lenne meghagyni a kert ékességeként, semmint felfalni.

De ha szezonja van, mindenki leszedi, nem? Hát mi is leszedtük, aztán lekvárt főztünk és lepényt sütöttünk belőle. Savanykás, pikáns, isteni íze volt – a gyerekek azonban elhatárolódtak tőle.

Rebarbara felhasználása süteménybe

Anyukám azt mondta, legközelebb eperrel, meggyel vagy almával keverjem össze a rebarbarát és jobban cukrozzam meg, akkor át fog menni a gyerekeknél is. Megfogadtam a tanácsát. Megsütöttem ugyanazt a pitét (fele-fele arányban eperrel felturbózva) és a gyerekek azt mondták, hogy na, ez isteni!

Hozzávalók:

40 dkg liszt

15 dkg cukor

20 dkg vaj

1 tojás

2 evőkanál tejföl

40 dkg rebarbara

40 dkg eper / meggy / alma

A gyümölcshöz: porcukor

A tetejére: tojássárgája

Elkészítés:

1.) Egy mély tálban összegyúrjuk a tészta hozzávalóit: a lisztet, cukrot, vajat, tojást és a tejfölt, majd a tésztát fóliába csomagoljuk, és 1 órára a hűtőbe tesszük.

2.) A rebarbara szárakat megpucoljuk (le kell húzni késsel a héját), felkockázzuk (a levele nem ehető, azt kidobjuk!), és annyi porcukorral összekeverjük, hogy kellemes legyen az íze, majd egy edényben megpároljuk. Az epret megtisztítjuk, felaprítjuk.

3.) A tésztát elővesszük a hűtőből, 2/3 részét kinyújtjuk, és egy lapos, peremes kerámiatálba simítjuk, a többiből pedig vékony rácsokat sodrunk.

4.) A gyümölcsöt a tésztára simítjuk, a rácsokkal díszítjük, majd a rácsokat felvert tojássárgával megkenjük. Előmelegített sütőbe tesszük a süteményt, és 180 fokon 50 perc alatt megsütjük.

Rebarbara lepény

Tipp: ezt a lepényt úgy is el lehet készíteni, hogy elősütjük a tésztát, majd hozzá illő lekvárt vagy vaníliapudingot kenünk rá (ez utóbbit jobban szeretik a gyerekek), és erre jön a gyümölcsréteg.

A rebarbara lekvár elkészítése pofonegyszerű. Savanykás ízeket kedvelőknek igazi ünnepi csemege lehet ez télen a megszokott édesebb befőttek és lekvárok mellett.

Hozzávalók:

1 kg rebarbara

35 dkg cukor

vanília vagy vaníliás cukor

Elkészítés: A rebarbara szárakat megmossuk, letisztítjuk, felkockázzuk. Cukorral megszórjuk, egy napig állni hagyjuk. Feltesszük főni, megvárjuk, amíg besűrűsödik (elég sok levet ereszt, meg kell várni, amíg ez szép sűrű lesz). Majd forrón steril üvegekbe kanalazzuk, azokat lezárjuk, fejtetőre állítjuk, végül 1 napra száraz dunsztba tesszük.

Miért egészséges?

A rebarbara kalciumban gazdag, így támogatja a csontok és a fogak egészségét. A benne lévő lutein jót tesz a szemnek és a látásnak, K-vitamin-tartalma pedig a véralvadás szempontjából hasznos. Magas antioxidáns-tartalma segít a szabad gyökök semlegesítésében, rosttartalma pedig elősegíti az egészséges emésztést.

(Fotó: Alexander Fox | PlaNet Fox/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

Matcha-hiány: a kereslet meghaladja a kínálatot

2025. május 22. 08:10

Japánban globális keresletnövekedés okoz matcha-hiányt, miközben a termelés bővítése komoly akadályokba ütközik.

Allergia megelőzése avokádóval – tudományos áttörés?

2025. május 18. 16:10

Egy finn kutatás szerint a terhesség alatti avokádófogyasztás jelentősen csökkentheti a csecsemők ételallergiájának kockázatát.

Vita a bor körül: egészséges vagy sem?

2025. május 11. 16:10

Egy új spanyol kutatás választ adhat arra a kérdésre, hogy a mértékletes borfogyasztás valóban jót tesz-e az egészségnek.

Hideg van: jöhet egy klasszikus marhagulyás?

2019. november 23. 05:39

Egy tányér forró gulyás – aki szereti annak egy kis csípős paprikával megbolondítva – még a legborongósabb őszi napokon is képes „feléleszteni” az embert!

Klasszikus rántott ponty

2018. december 20. 03:48

Ha valamikor, akkor karácsonykor ott a helye a halnak az asztalon. Szerintem persze máskor is, de ilyenkor különösen.

Vaníliás-kakaós fenyő

2019. december 18. 04:36

Vészesen közeledik a karácsony és szép lassan én is ünnepi hangulatba kerülök. Ezt onnan is tudom, hogy egyre több karácsonyi recepten ötletelek, melyekből most egy egyszerű, de mégis látványos édességet hozok nektek.

Teljesen rosszul főzzük a spagetti carbonarát

2023. december 26. 14:40

A tészta újonnan felfedezett eredeti receptje szerint a carbonara nem tojásból és guancialéból, azaz érlelt olasz tokaszalonnából készül.