Életmód, gasztronómia

Nem ördögtől való az aszpartám használata, mértékkel fogyasztható az édesítőszer

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban. Az édesítőszer kockázati besorolásának módosítása ugyan nagy viharokat kavart a médiában, ám a tudomány jelen állása szerint nincs ok a pánikra.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint mivel a szakértői bizottság az elfogadható napi beviteli értékét a korábbi 40 mg/testtömegkilogramm szinten tartotta, ezért az élelmiszeripar szereplőinek sem kell változtatniuk a receptúrán. Ha mégis az aszpartám kiváltása mellett döntenek, azt csak a fogyasztói hangulat indokolja. 

Bár az elmúlt hetekben egymást érték az aszpartámmal kapcsolatos írások a hazai és a nemzetközi sajtóban, a rémhírterjesztéssel ellentétben nincs ok az aggodalomra az édesítőszerrel kapcsolatban, legalábbis ami a mértékletes fogyasztást illeti. 

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC), az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató ügynöksége, valamint a FAO Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet Élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozó Vegyes Szakértői Bizottsága (JECFA) 2023. július 14-én közzétette az élelmiszeriparban használt és engedélyezett édesítőszer, az aszpartám egészségre gyakorolt hatásainak értékelését.

Az emberi karcinogenitás „korlátozott bizonyítékára” hivatkozva az IARC az aszpartámot a „lehetséges, hogy rákkeltő az ember számára” csoportba sorolta (IARC 2B csoport). Ez azt jelenti, hogy hogy közvetlen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, hogy az emberben a rákos megbetegedés kialakulását elősegíti az aszpartám, viszont állatkísérletekben már mutatkoztak olyan eredmények, amik bizonyos dózis feletti bevitel esetén rákos sejtek kialakulását elősegíthetik.

Bár az aszpartám kockázati besorolása módosult, a JECFA ugyanakkor megerősítette a korábbi, 40 mg/testtömegkilogramm elfogadható napi bevitelt. Ez egy átlagos felnőtt esetében 2,4 g-ot tesz ki naponta.

Egy liter diétás üdítő a Magyar Élelmiszerkönyv szerint legfeljebb 600 mg aszpartámot tartalmazhat. Ez azt jelenti, hogy egy 60 kg-os embernek 4 litert kellene elfogyasztania minden nap, hogy valóban kockázatot jelentsen számára. A tejalapú desszertek esetében 1000 mg/kg a maximálisan felhasználható mennyiség. Ez egy 15 kg-os gyermek esetében azt jelenti, hogy több, mint fél kilogramm terméket kéne minden nap elfogyasztania, hogy valóban kockázatot jelentsen számára az aszpartám.

Tehát a közbeszédben elterjed vélekedéssel ellentétben az aszpartám fogyasztása – a tudomány jelen állása szerint – kis mennyiségben nem jelent veszélyt az emberi szervezetre, a kiegyensúlyozott étrendben helyet kaphat ez az édesítőszer is, ám a mértékletességre ebben az esetben is törekedni kell.

Mielőtt pedig ítéletet mondanánk az édesítőszerek felett, nem szabad elfelejteni, hogy bizonyos betegségben szenvedő (pl.: cukorbetegség) fogyasztóknak nincs más választásuk, mint ezekkel a cukrot helyettesítő termékekkel készült élelmiszereket fogyasztani. 

Az aszpartámot elsősorban a csökkentett energiatartalmú italok, üdítők, asztali édesítőszerek, instant italporok, desszertek, tejtermékek körében használja az élelmiszeripar. Bár a gyártóknak számos lehetőségük van az aszpartám kiváltására, ám mivel a korábban megállapított napi beviteli értéket megerősítette a JECFA, ezért az élelmiszer-előállítóknak nem szükséges külön intézkedéseket bevezetniük. Az egyetlen ok, ami miatt előfordulhat, hogy megfontolják az aszpartám helyettesítését termékeikben, az a besorolás módosításának hatására kialakult fogyasztói hangulat.

A gyártók visszatérhetnek a hagyományos édesítő összetevőkhöz, mint a kristálycukorhoz, gyümölcslé sűrítményekhez vagy a kukorica alapú, glükóz-fruktóz keverékéből álló folyékony izocukrokhoz, továbbá lehetőség nyílik cukoralkoholok, növényi kivonatok és egyéb mesterséges összetevők alkalmazására is. 

Az élelmiszer-feldolgozók a legtöbb esetben nem önmagukban alkalmazzák ezeket az édesítőszereket, hanem kombinálva, hogy az esetleges nagyobb mennyiségből származó kellemetlen íz ne alakuljon ki, illetve a határértékek betartása teljesülhessen. A nemzetközi intézmények folyamatosan ellenőrzik és monitorozzák a tudományos kutatásokat, felméréseket és ez alapján naprakész tájékoztatásokat tudnak adni a fogyasztók számára.

(Forrás: NAK / Fotó: BelgPix/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így tárolható hosszan az egészséges őszi csemege, a gesztenye

2026. október 17. 16:10

A gesztenye az őszi, téli időszak kedvelt csemegéje. A termés hosszú távú tárolásánál néhány dologra figyelni kell a penészedés elkerülése végett.

Megvan az ok, mitől olyan finom a magyar sütőtök, óriási szerencséjük van a szabolcsiaknak

2026. október 17. 13:10

Az ősz elhozta a sütőtök szezonját is, és ilyenkor a legtöbben a nagydobosi termékeket keresik a boltokban. Mitől annyira finomak?

D-vitamin 70 év felett: gyakori hiba a túlzott adagolás

2026. október 17. 07:10

A D-vitamin fontos a csontok és az izmok számára, de a 4000 NE nem ajánlott napi adag. Mutatjuk, mire érdemes figyelni idősebb korban.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Legyen a friss zöldség a reggeli rendszeres része!

2023. április 17. 11:46

Az Európai Friss Csapat program reggelizős tippjeivel bárki feldobhatja és még egészségesebbé teheti a reggelijét!

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

A gesztenye tíz titka

2023. november 22. 07:10

A szelídgesztenye hozzátartozik a hazai ünnepekhez, hisz ki látott már Adventi vásárt gesztenyeárus nélkül? Karácsonyi asztalt gesztenyés pulyka, bejgli és gesztenyés hókiflik nélkül?

Melyek az élelmiszer-biztonság kritikus pontjai? - Tények és hiedelmek

2018. december 6. 09:15

Nagy kárt okoznak azok a média- és internetforrások, melyek azt hirdetik egy-egy élelmiszerről, hogy egészéges, és nem teszik hozzá, hogy egy élelmiszer nem lehet egészséges, kizárólag a biztonságos élelmiszereken alapuló, változatos táplálkozás lehet egészséges.