Életmód, gasztronómia

Pickup-változat készül a Kodiaqból

Agrofórum Online

Látványos pickup épül a Škoda Kodiaq alapjain, ez lesz a Škoda hatodik tanulói autója. A 35 szakmunkástanuló célja, hogy 2019-ben első ízben használják fel a Škoda Kodiaq típust a tanulói tanulmányhoz. A Škoda mérnökeinek, valamint a műszaki fejlesztés, a formatervezés és a gyártás területén dolgozó munkatársainak támogatásával a cseh autógyártó legnagyobb szabadidő-autóját egy dinamikus, kétajtós pickuppá alakítják. A járművet 2019 júniusában mutatják be.

A 17-20 éves tanulók, köztük hat fiatal hölgy számára ez a gyakorlati projekt a szakképzésük csúcspontja. Ennek keretében lehetőséget kapnak, hogy már a tanulmányaik során bizonyítsák a kreativitásukat és tehetségüket járműfejlesztőként. Az egyik tanuló, Zuzana Otradovská így foglalta ezt össze:

„A tanulói tanulmányjármű egy fantasztikus projekt. Hol máshol kap ilyen egyedülálló lehetőséget az ember, hogy már az oktatás során a ŠKODA mérnökeinek, formatervezőinek és szakoktatóinak segítségével egy kis csapatban a saját autóját építse meg, saját ötleteit és elképzeléseit megvalósítsa?!”

Tanulmányaik korai szakaszában a projekt résztvevői a Škoda Design központjában, Mladá Boleslav városában belepillanthattak Oliver Stefani vezető tervező és csapatának munkájába. Az ő pontos iránymutatásukkal alkották meg az első önálló, kézzel rajzolt vázlataikat.

A 2014 óta minden évben megvalósított gyakorlati projekt jól szemlélteti a Škoda-akadémia kiemelkedő színvonalú, több mind 90 éves hagyományokkal bíró képzését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

Matcha-hiány: a kereslet meghaladja a kínálatot

2025. május 22. 08:10

Japánban globális keresletnövekedés okoz matcha-hiányt, miközben a termelés bővítése komoly akadályokba ütközik.

Allergia megelőzése avokádóval – tudományos áttörés?

2025. május 18. 16:10

Egy finn kutatás szerint a terhesség alatti avokádófogyasztás jelentősen csökkentheti a csecsemők ételallergiájának kockázatát.

Vita a bor körül: egészséges vagy sem?

2025. május 11. 16:10

Egy új spanyol kutatás választ adhat arra a kérdésre, hogy a mértékletes borfogyasztás valóban jót tesz-e az egészségnek.

Tavalyi szinten a februári újautó-piac

2021. március 5. 03:46

A második hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma szinte megegyezett a tavalyi adattal.

Tizennégy százalékos pluszban a pickup-piac

2024. július 11. 09:10

Az elmúlt hónapban 14 644 jármű kapott rendszámot az előző kategóriákban. 2022. júniushoz képest 31 százalékos pluszt mutatnak az adatok.

Rossz évkezdet az új autók piacán

2021. február 5. 11:42

Az első hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma  10,5 százalékkal csökkent tavaly januárhoz képest – derült ki a Datahouse adatiból.

Itt az utcai Hilux eddigi legizgalmasabb kiadása

2019. augusztus 11. 12:03

A Toyota szabad utat engedett az utcai Hilux eddigi legizgalmasabb kiadásának, és limitált szériában kereskedelmi forgalomba hozta a Hilux GR Sportot.