21℃ 11℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Életmód, gasztronómia

Vegán termékekkel nyerte el az Inno d’Ort a Pápai Hús

Agrofórum Online

Elnyerte az Inno d’Or – Év Innovációja 2021 díjat vegán termékcsaládjával a Pápai Hús. A cég a nagy hazai húsipari társaságok közül egyedüliként vágott bele a vegán gyártásba, és sorozatban fejleszti ki az újabb és újabb húsmentes termékeit.

Csaknem 110 évvel azután, hogy megkezdte működését a pápai vágóhíd, a szakmai tradíciót máig őrző és fejlesztő Pápai Hús gondolt egy nagyot, és a hagyományos termékei mellett vegán készítmények gyártásába fogott. Rövid időn belül hatdarabosra bővítette a hústól és minden állati eredetű összetevőtől mentes Pápai Ízek termékcsaládját, amelyben már kétféle szendvicsfeltét és pástétom, burgerpogácsa, valamint frankfurti is megtalálható.

A húsipari cégtől ma még szokatlannak tűnő újítás most az Év Innovációja 2021 elismerést is elnyerte. Az Inno d’Or díjról 21 tagú szakmai zsűri döntött, amelyben ismert ágazati szakemberek foglaltak helyet többek között a Szegedi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, az Országos Kereskedelmi Szövetség és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében.

„Az elmúlt időszak bizonyította, hogy lehetséges húsmentes termékeket is gyártania egy nagy múltú húsüzemnek is, mint a Pápai. A munkatársaink élelmiszerkészítési szaktudása ugyanis a vegán termékek előállításánál is kamatoztatható. Fontos visszajelzés számunkra, hogy a vásárlók után a szakma is elismeri az újításunkat” – emelte ki Szappanos Péter. A Pápai Hús Kft. ügyvezetője szerint a vegán termékeikkel mindenki számára elérhetővé akarják tenni a Pápai Ízeket. A vegánok és vegetáriánusok mellett azoknak a húskedvelőknek is új választási lehetőséget kínálnak, akik változatosabbá szeretnék tenni az étrendjüket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Előkerült a húsleves több évszázados receptje, valami egészen szokatlan van benne

2026. szeptember 26. 09:10

A húsleves a 18. században már a magyar paraszti konyhában is ismert volt, bár a drága alapanyagok miatt alighanem ritkán készíthették.

Így tankolja fel C-vitamin készleteit a télre!

2026. szeptember 24. 16:10

A csipkebogyónak köztudottan magas a C-vitamin tartalma, ezért gyakran készítenek belőle teát. De nem mindegy, hogy mikor és honnan szerezzük be a termést, ill. hogyan tároljuk.

Mire jó valójában a homoktövis, és mikor legyen óvatos vele?

2026. szeptember 24. 11:10

A homoktövis valóban gazdag értékes összetevőkben, de nem minden neki tulajdonított hatás bizonyított. Az sem mindegy, milyen formában fogyasztja.

Így bontsa fel a gránátalmát gyorsan, fröcskölés és felesleges macera nélkül

2026. szeptember 22. 14:10

A gránátalma felbontása nem feltétlenül jár ragacsos munkapulttal. Két egyszerű módszerrel gyorsan kiszabadíthatók a lédús magköpenyek.

Nyitottak a magyarok a vegán húshelyettesítő termékekre

2022. szeptember 27. 13:05

A magyar lakosság csaknem 30 százaléka kóstolt már növényi alapú, vegán húshelyettesítő terméket, sőt, 5 százalék rendszeresen fogyasztja is – derül ki a Pápai Hús Kft. által a témában készített, reprezentatív kutatásából. A válaszok alapján az emberek igen nyitottak ezekre a termékekre, mert azok csaknem fele, akik még sosem próbáltak ilyeneket, valószínűleg vagy biztosan megkóstolnának vegán húshelyettesítő termékeket. A készítmények ízletességét bizonyítja, hogy a „kóstolók” 52 százaléka bátran lemondana a húsfogyasztásról ezekért cserébe.

Így kerülhetjük el vegán ételeknél a baktériumok okozta megbetegedéseket

2023. november 27. 13:40

Nem titkolom, kimondottan rajongok a Szupermenta (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) tesztjeiért. Egyrészt azért, mert valóban mindenre kiterjedő, másrészről pedig határozottan értékelem azt, hogy mint fogyasztónak védik az érdekeimet. Így, mivel magam is szívesen rendelek vegán ételeket, örömmel üdvözöltem, hogy legutóbb ezt a területet vették – mikroszkóp alatt is – szemügyre.

Burgonyafehérje mint alternatíva

2021. július 27. 07:37

A burgonyafehérje egy új növényi eredetű fehérjetermék, amely a burgonyakeményítő gyártása során keletkező melléktermékből állítható elő, így kedvező fenntarthatósági paraméterekkel rendelkezik.

A vegánok tényleg egészségesebbek, mint a húsfogyasztók?

2023. november 23. 14:40

A címben feltett kérdésre – egy friss tanulmány alapján – inkább a fordított összefüggés feltételezése a válasz: úgy tűnik, hogy az eleve egészségesebb életmódot követők hajlamosabbak áttérni a vegán étrendre.