„Nemcsak a vadgazdálkodási, hanem természetvédelmi célból is történik csapdázás. Idehaza egyre több területen folytatnak csapdázást, a vadgazdálkodást folytató vadászatra jogosultakon túl a nemzeti parkok is, amelyek a védett területeken ezzel biztosítják például a földön fészkelő madárfajok fennmaradását.” Hajas Péter Pál vadbiológussal a csapdázás céljáról, hatályos rendeletekről, kímélő és élvefogó eszközökről, sőt, még a műszőrme-bundákról is beszélgettünk.
Mit értünk csapdázás alatt?
A csapdázás a vad elfogására irányuló tevékenység, leginkább a ragadozó gazdálkodásban betöltött szerepét emelném ki. Ugyanakkor lehetnek állat- vagy humán egészségügyi okai is, és emellett kutatási célt is szolgálhat.
Hajas Péter Pál
Magyarországon melyek azok a ragadozók, amelyeket csapdázhatunk?
A vadászható fajok listáján szereplő ragadozók: az emlős ragadozók közül a róka, az aranysakál, a borz. Az invazív fajok, mint a nyestkutya és a mosómedve, bár ez utóbbiak még csak szórványosan fordulnak elő. Előzőeken túlmenően a nyest, és a közönséges görény szintén engedélyezett. A nem vadászható fajok között van a vándorpatkány, amellyel szemben ez is egy hatékony védekezési forma. Szintén gondot jelenthetnek a kóbor kutyák vagy macskák, ezért is fontos, hogy olyan eszközökkel csapdázzunk, amelyek teljességgel szelektívek, illetve kíméletesek. A szárnyas kártevők esetében a fészekrabló varjúfélék közül a szarka és a dolmányos varjú az, amit csapdáznak, illetve ritkábban a szajkó.
Földön fészkelő madárfajok védelme
Mely ragadozók azok, amelyek ma Magyarországon leginkább gyérítést igényelnek?
A róka, az aranysakál és a borz, varjúfélék közül a szarka és a dolmányos varjú.
Az apróvad védelme az elsődleges szempont?
A földön fészkelő madárfajok védelme elsősorban, tehát a csapdázás nemcsak vadgazdálkodási, hanem természetvédelmi okoktól vezérelve is történik. Egyre több területen csapdázunk, vadgazdálkodást folytat a vadászatra jogosult, vagy pedig természetvédelmi kezelés alatt álló területeken biztosítják ezáltal például a védett madárfajok fennmaradását, ez a tevékenység leginkább a nemzeti parkokhoz kötődik.
A közelmúltban, egy vadgazdálkodásra jogosult arról számolt be, hogy a fácánállományban erőteljes kárt okoztak a vándorpatkányok.
Apróvad, fácán, fogoly esetében valóban nagy károkat képesek okozni, abban az esetben, amennyiben nem szabályozzák a létszámát, és kiegészítő takarmányozással is segítik ennek a növekedését. A helytelen takarmányozási gyakorlat következtében az etetők környékén feldúsul, aggregálódik a patkányállomány, ennek következtében a sikeres fészkelések száma alacsonnyá válik. Nem az a megoldás, hogy a takarmányozást beszüntetjük, hanem az, hogy más módon történjen, és emellett a patkányokat csapdázzák, vagy megfelelő módon szakszerűen gázosítsák, mérgezzék.
Milyen szabályok vonatkoznak arra, hogy milyen jogosultsággal lehet csapdázni a vadász-, vagy más egyéb területeken?
Vadászterületen a csapdázás a vad elfogására irányuló tevékenység, ezért az vadászatnak számít. Ennek következtében, kizárólag az használhat csapdát, aki ennek a személyi feltételeivel rendelkezik, vagy vadászjegye, vagy vadászati engedélye van, és ezt a tevékenységet a vadászatra jogosult hozzájárulásával végezi. Tehát, elvileg mindenki, aki vadászik, az csapdázhat is. Úgy gondolom, helyesebb lenne azonban, ha ezt a tevékenységet csak megfelelő képesítéssel rendelkező személyek végezhetnék. Viszonylag újszerű a csapdázás visszatérése a hazai vadgazdálkodási gyakorlatba: az Uniós csatlakozást követően váltak ismét elérhetővé hatékony módszerek. Előtte restriktív volt a szabályozás, nem volt érdemes erre a tevékenységre pénzt, energiát fordítani, egyszerűen azért, mert nem volt költséghatékony.
Az a véleményem, hogy nem csak a hivatásos vadászok számára kell ezt a lehetőséget meghagyni, de minél komolyabb eszközöket használ valaki, annál inkább kell, hogy értsen hozzájuk. Ez a tudás pedig csak úgy biztosítható, amennyiben megfelelő képzést kapnak, és a tudásukról számot is adnak azok, akik ezt kívánják művelni. Mindennek viszont hiányzik a feltételrendszere a hazai jogszabályból. Az, hogy képzett személyek csapdázzanak, az egy nemzetközi megállapodásnak a rendelkezése, amely az Európai Unió kezdeményezésére jött létre Kanada, Oroszország és az EU között. Ezen túl létezik egy kétoldalú megállapodás is, amely az EU és az Egyesült Államok között köttetett. A világ nagyobb részén kíméletes módon kívánnak csapdázni, ez pedig azt jelenti, hogy az eszközöknek és módszereknek kell kíméletesnek lenniük. 2016 júliusa óta kellene ezt végrehajtani az Unió tagországaiban, a tagállamok közül jó páran erre még nem fordítottak figyelmet.
Jól körülhatárolt az, hogy milyen eszközök használata tilos
Milyen típusú csapdák használhatóak hazánkban?
Két csoportra osztják ezeket, az egyik az úgynevezett ölő csapdák csoportja, a másik pedig az élve fogóké, amelyeket a nemzetközi kíméletes csapdázási szabványokról szóló megállapodás visszatartó csapdáknak nevez. A jelenlegi rendelkezések hiányosak, de jól körülhatárolt az, hogy milyen eszközök használata tilos. Amennyiben egy módszer, vagy egy eszköz felhasználása, vagy működése okán nem szelektív, vagy állatfajok tömeges befogását, helyi eltűnését eredményezi, akkor azt nem lehet használni.
Egy fontos tiltás van, ez pedig a lábfogó csapóvasak használatának tilalmáról szóló közösségi rendelet, amely – ahogy az elnevezés is utal rá – ezek használatát tiltja. A definíció szerint, ami a rendelet első cikkében található, ezek jól behatárolható eszközök. A rendelet magyar fordítása tartalmaz pontatlanságot, emiatt sokan tévesen úgy értelmezik, hogy az úgynevezett „mancsfogónak” titulált lábfogó csapóvasak használata lehetséges, de valójában ezeknek a használata az EU teljes területén tilos 1995 óta.
Kiknek a feladata ellenőrizni ezeknek a szabályoknak a betartását?
Annyira hiányosak az ismeretek, hogy akik találkoznak vele, nem tudják, hogy ezek engedélyezettek-e vagy sem. Nem igazán van erre a feladatra jelenleg kapacitás. A használat kockázatát az is csökkenti, hogy a lábfogó csapóvasak, amelyeket egyesek illegálisan használnak, Amerikában, Kanadában nagy fejlesztéseken estek át, élve fogják meg a vadat, így a megfogott, nem célfajhoz tartozó egyedek elengedhetők. Én továbbra sem javaslom a használatukat senki számára, hiszen vannak olyan alternatív módszerek, amelyek megfelelnek az EU-ban hatályos és hazai vonatkozó előírásoknak, nem jelent gondot a használatuk, illetve szelektívek, kíméletesek.
Miben látja a csapdázás előnyét más gyérítési módszerekhez képest?
Jól lehet időzíteni, és a megfelelő időben történő, hatékony beavatkozásnak van tényleges haszna a zsákmányfajok állományának védelmekor, vagy a nevelési szándék szempontjából. Nem öncélúan csapdázunk, hanem azért, hogy csökkentsük egy adott ragadozófaj létszámát, és a védett fajoknak a szaporodási sikerét ezáltal növelni tudjuk.
A Kozárdi műkotorék-csapda
Úgy tudom, cége kifejlesztett többek között egy kotorékcsapdát is.
Hosszú fejlesztés eredménye a Kozárdi műkotorék-csapda, amelyet egyébként jelenleg nem forgalmazunk, mivel most újítjuk fel a gyártás technológiáját. Főként Közép-Európában van hagyománya a kotorékra szerelt csapdának, cégem terméke ezeknek a tökélesített változata. Idehaza kevésbé népszerű, mint külföldön, mivel hazánkban a vadászatra jogosultak számára kötelező a hivatásos vadász alkalmazása. Magyarországon azért sem elterjedt, mivel bekerülési költsége magas, bár, ha tíz éves időtartamban nézzük a működési költségét, akkor kezd kiegyenlítődni a különbség más típusokkal összevetve, tíz év felett, pedig biztos, hogy a műkotorék javára dől el a mérleg.
A kezdeti hálózatos telepítés az, amely komolyabb anyagi ráfordítást igényel, ezt pedig kevesen tudják finanszírozni. Azokban az országokban, azonban, ahol ez nem így van, és kisebbek is a hazaiakhoz viszonyítva a vadászterületek, ott a kotorékcsapda-hálózattal jó eredményeket tudnak elérni. Az is kedvelté teszi, hogy ellenőrzésük automatizálható. A fejlesztésünk után Németországban és Ausztriában a legnagyobb az érdeklődés, de Dániából, Hollandiából, Norvégiából és az Egyesült Királyságból is érkeznek megrendeléseink.
Ön szerint, mi jellemzi a szakmabeliek, illetve a laikusok körében a csapdázáshoz való viszonyulást?
Csak a szakemberekről tudok nyilatkozni, részükről teljességgel pozitív. Azt elképzelhetőnek tartom, hogy a laikusok másképp állnak hozzá, ennek az is az oka, hogy valamikor a csapdázás a szőrme megszerzésére irányult. Ma pedig igen erőteljes ellenkampány veszi körül az állati szőrméből készült ruhadarabokat. Pedig, ha belegondolunk, a természetes szőrme, amelyet nem farmokon állítanak elő, egy megújuló természeti erőforrás, amely ráadásul úgy „keletkezik”, hogy közben megóvunk egyes zsákmányfajokat a kihalástól. Célszerű lenne, ha már a földön fészkelő madárfajok megőrzése érdekében a ragadozót megfogják, a szőrméjét felhasználni.
Az a kép, miszerint a kölykök emiatt elveszítenék azokat, akik gondoskodnak róluk, teljességgel téves, hiszen a prém csak akkor jó minőségű, amikor a vadnak nincs kicsinye, nem nevel utódokat. Miközben a társadalom egy jelentős része elítélendőnek tartja a szőrméből készült ruhaneműk viselését, nem gondol bele, hogy a műszőrme-kabát kőolajszármazékból készül, amelynek előállítása, majd lebomlása is roppant környezetszennyező.
