Életmód, gasztronómia

A Mizse harmadszor is kiérdemelte Az Év Terméke Díjat

Agrofórum Online

A Mizse 1,5 literes szénsavmentes természetes ásványvíz nyerte el „Az Év Terméke Díj 2019" elismerést azzal, hogy az Inspira Visionary Research által végzett közvélemény-kutatás eredményeként megszerezte a szénsavmentes kategória első helyét. A Mizse idén harmadik alkalommal érdemelte ki a világ legrangosabb innovációs termékdíjazási rendszere, a Product of the Year ezen díját.

A Product of the Year világszerte közel 3 milliárd fogyasztót ér el több mint 40 országban. Magyarországon (2019. március 4-én) 8. alkalommal, 20 kategóriában hirdettek nyerteseket. A nevezett termékeket elsőként egy szakmai grémium pontozza, majd a legnépszerűbbeket maguk a hazai fogyasztók választják ki az Inspira Visionary Research 2 000 fős, nagy-mintás közvélemény-kutatás keretében.

A kutatásban résztvevők az attraktivitás, az innováció és az elégedettség szempontjait vizsgálva szavaztak. Az eredmények szerint a másfél literes szénsavmentes Mizse mindhárom dimenzióban a legjobbnak bizonyult. A megkérdezettek háromnegyede (76 százaléka) kóstolta már a terméket, 100 kipróbáló közül 96 fejezte ki elégedettségét, az attraktivitást és az újítást tekintve pedig ez az arány 80 százalék volt. A Magyarvíz Kft. zászlóshajójának számító Mizse megítélése ebben a megméretésben elsősorban a fiatalok – a 15-29 éves korosztály –, illetve a dél-alföldi és dél-dunántúli lakosok körében volt a legkedvezőbb.

„2012 és 2013 után a Mizse ismét kiválóan megfelelt mindegyik feltételnek, és ebben a saját fejlesztésű robocop palackunk is komoly szerepet játszott. A négyzetalakú csomagolást tavaly tavasszal vezettük be, amit a visszajelzések szerint vásárlóink is nagyon megkedveltek” – mondta a díj átvétele alkalmából Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

D-vitamin 70 év felett: gyakori hiba a túlzott adagolás

2026. október 17. 07:10

A D-vitamin fontos a csontok és az izmok számára, de a 4000 NE nem ajánlott napi adag. Mutatjuk, mire érdemes figyelni idősebb korban.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

Mizse: Le a kupakkal! – Edukációs kampánnyal a környezettudatosságért

2019. április 1. 10:31

A cég ásványvízforgalmazóként, a Mizse pedig ismert hazai márkaként, a környezettudatosság érdekében elsőként helyezett el „zöld üzeneteket” a palackok címkéin, fenntarthatósági projektje keretében.

Hogyan zöldülhetnek az ásványvizes cégek?

2019. október 21. 13:17

Csökkentették a PET palackok súlyát, így 2017-hez képest 10-12 százalékkal kevesebb műanyagot használnak fel az idén, a palackok 10 százaléka pedig újrafelhasznált alapanyagból készül.

A csökkenő ásványvizes piac nem törte meg a Magyarvíz lendületét

2020. február 20. 12:37

A Mizse 2012 és 2013 után 2019-ben harmadik alkalommal kapta meg a világ egyik legrangosabb innovációs termékdíját, az Év Terméke Díjat.

Tiszta vizet öntünk a pohárba! - Nő a szénsavmentes ásványvizek piaci aránya

2018. október 29. 15:43

A Mizse és a Primavera tovább erősödik és orrhosszal a piac előtt jár. A Nielsen kiskereskedelmi indexe szerint az ásványvízeladási adatokat vizsgálva, az első 9 hónapban a hazai gyártók közül a legnagyobb arányú növekedést a Magyarvíz Kft. mutatta fel 2018-ban