Életmód, gasztronómia

Az ágyi poloskák szinte kiirthatatlanok – előzzük meg a megjelenésüket!

Agrofórum Online

Tudta, hogy az ágyi poloskák akár 1 éven át is kibírják táplálék nélkül? Ha tehát azt hiszi, hogy táplélék híján előbb-utóbb kipusztulnak a házából, rosszul gondolja. Ezek ugyanis a rovarirtó cégek szerint a rovarvirág vámpírjai, amelyeket alig lehet kiirtani.

A legtöbben ismerjük az igencsak kellemetlen habitusú ágyi poloskákat, mégis, rengeteg dolgot nem tudunk róluk, ami pedig az ellenük folytatott harc során igencsak hasznos lehetne. Lássuk csak, mik ezek!

Olyanok, akár a Predator

– azaz majdnem láthatatlanok. A petéik alig 1 milliméteresek, a kifejlett egyedek pedig 5 milliméter hosszúak és kiválóan rejtőzködnek. Ha csak fekete foltokat veszünk észre, az általában az ürülékük nyoma, ők azonban ilyenkor már eltűnnek, nem lehet megtalálni őket.

A rovarirtók szerint, ha a jelenlétükre gyanakodunk, célszerű a matracok alját ellenőrizni, a varrások találkozásánál, illetve azokban a résekben, ahol a matrac találkozik a fejtámlával.

Nem az ágyakban élnek

Nevükkel ellentétben az ágyi poloskák napközben elvándorolnak, falüregekbe, padlórésekbe, redőnyökbe bújnak, és onnan lesnek az áldozatukra, az emberre és a háziállatokra, akik gyanútlanul élnek a közelükben. Mégis mindenki az ágyban keresi őket és megnyugszik, amikor nem találja őket a szivacsokban vagy az ágyneműben, pedig ezek ott vannak a házban, csak máshol kell keresni őket.

Megcsípnek, akár a kullancs

De ez nem mindig, nem mindenkin látszik. Akkor honnan tudhatjuk, hogy velük van dolgunk? Nehéz a kérdés, mivel a csípések mindössze 30%-a észlelhető az embereken – így nehéz diagnosztizálni a problémát, hiszen piros csípést sokfajta rovar okozhat. Ha azonban sok van belőlük és nem vagyunk bárányhimlősek és – csúnyán hangzik, de – rühesek, vélhetően ágyi poloskával van dolgunk.

Nem igazán terjesztenek betegségeket

Bár a legtöbben azért tartanak a legjobban az ágyi poloskáktól, mert félnek az általuk terjesztett betegségektől. Az ágyi poloskák azonban nem terjesztenek betegségeket, „csak” hordozzák azokat. Így is tönkretehetik az embereket, akiknél egyes esetekben akár PTSD-t (poszttraumás stressz szindrómát) is okozhatnak.

A lélegzetünk vonzza őket

Ez az egyik legijesztőbb érdekesség ezekről a rovarokról. Ebből tudják ugyanis, hogy van mit enniük – pontosabban szívniuk –, hiszen a vérünk kell nekik. Így azt is tudják, érdemes-e az éj leple alatt kimászni a vakolat réseiből és a legmélyebb alvási fázisunkban megtámadni minket.

Élelem nélkül is kibírják

Nem is akármeddig, a szakértők szerint 1 évig. Igaz, a kullancs sem hal éhen táplálék nélkül, az is képes túlélni több mint 1 évig is, ha kellőképpen nedves és árnyékos helyen lehet. Nos, az ágyi poloskák emiatt is nehezen kiirthatók, ráadásul éhezve is szaporodnak és sokasodnak, hogy aztán még több problémát okozzanak.

Szakemberre kell bízni őket

Azok, akik már megküzdöttek az ágyi poloskákkal, mind egyetértenek ebben. Ha nagy a baj, és gyors, hatékony eredményt akarunk, nem segítenek a bio szerek, a kivárás és a szelíd bánásmód, csak a profik, az olyan rovarirtók, akik erre szakosodtak. Az irtás összege általában magas, de mindenképpen megéri, hiszen végleg megoldja a problémát.

Az ágyi poloskák gyorsan szaporodnak

A nőstény ágyi poloska élete során körülbelül 200-250 petét rak, élettartama pedig körülbelül három-négy hónap. Ha nem irtjuk ki időben, az ágyi poloskák ellephetik az egész házat, ekkor pedig már a rovarirtóknak is fel van adva a lecke, olyan nehéz őket végleg, maradéktalanul eltávolítani.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gluténmentes, mégis laktató – mit tud valójában a hajdina?

2026. február 1. 14:10

A hajdina az elmúlt években újra előtérbe került az egészségtudatos fogyasztók körében, miközben agronómiai és élelmezési szempontból is egyre nagyobb figyelmet kap.

A „sárga gyom”, ami többet tud, mint sok drága étrend-kiegészítő

2026. január 31. 11:10

Irtjuk, pedig évszázadok óta gyógyít és táplál. A pitypang több, mint egy makacs gyom – és ezt a tudomány is igazolja.

A koriander-undor nem hiszti: komoly ok áll mögötte

2026. január 31. 07:10

Sokan már az illatától is rosszul lesznek, mások marékszám szórják az ételre. A koriander körüli gyűlölet nem hiszti és nem ízlés kérdése.

Quinoa és más álgabonák: miért érdemes őket fogyasztani?

2026. január 30. 16:10

Ha rostban és tápanyagokban gazdag gluténmentes gabonát keresünk, a quinoa és más álgabonák jó alternatívái a klasszikus gabonáknak.

Mik lehetnek a szabálytalan foltok a szőlővesszőn, okoznak-e gondot?

2019. január 25. 15:30

S. Károly kérdése: A szőlővesszőkön szabálytalan foltok jelentek meg. Mik lehetnek ezek a foltok, okoznak-e gondot?

Milyen betegséget jeleznek a rozsdabarna foltok a muskátli levelein?

2019. december 3. 06:37

G. Szidónia kérdése: Muskátli növényeim levelein ősszel rozsdabarna színű, apró „párnák” nőttek. Gyorsan felszaporodtak, elterjedtek, és leszáradtak a levelek. Azóta bevittem teleltetni a növényeket. Kigyógyíthatóak a tövek, vagy jövőre újból megjelenik a betegség?

Gombával a varroa atka ellen

2021. július 14. 08:37

A kutatók megközelítőleg 27 000 fertőzött atkát vizsgáltak meg a megfelelő hiperparazita gomba törzs kitenyésztése céljából.

Csúcson az amerikai kukoricabogár imágók rajzása

2021. július 21. 06:39

A kukorica táblákon az amerikai kukoricabogár imágók rajzása a napokban érte el a csúcsot.