Életmód
Életmód

Kitartanak a befektetők az európai házhozszállítási piacon

Kitartanak a befektetők az európai házhozszállítási piacon

Kép: deliveryhero.com

Az elmúlt hetek egyik nagy sztárja a frankfurti tőzsdén a házhozszállítással foglalkozó Delivery Hero. A cég részvényeinek árfolyama az elmúlt hónapban 21 százalékkal emelkedett úgy, hogy már elindult a korrekció, ugyanis az elmúlt héten 3 százalékkal csökkent a kurzus.

A milliárdos tőkeemelés problémamentesen ment át a nagybefektetőknél a 2005-ben még Svédországban OnlinePizza.se néven alapított szállítási szolgáltatást kínáló cégnél, amely Skandináviából indult. A Delivery Hero cég alapítója és vezérigazgatója Niklas Östberg két táborra osztja a befektetőket, legalábbis a vezető német index, a DAX tavaly augusztusi emelkedése óta – írt a Handelsblatt gazdasági napilap.

A konzervatív magánbefektetők a 40 éves férfit veszélynek tekintik a részvénykultúrára. Érvelésük szerint a szinte pontosan tíz évvel ezelőtt alapított Delivery Hero nem termelt még egy euró nyereséget sem. Másrészt az elemzők rámutatnak a növekedés gyors ütemére és a globális vállalat felépítésének lehetőségére amely Németországból indulhatna.

A tőzsdei kereskedés egyértelműen megmutatja, kinek szavaznak bizalmat: a befektetők többsége Östbergre szavaz. Az elmúlt két évben a cég értéke majdnem annyival nőtt, mint az eladások, amit Östberg vezetése alatt évente megdupláztak. Számára a tőzsdei bevezetés mindenekelőtt egy dolgot jelentett: a növekedéshez szükséges tőkéhez való hozzáférést. A tőzsdei bevezetéssel Östberg függetlenebbé tette magát a kockázati tőkésektől, mint a Rocket Internet és a Naspers, akiknek a pénzéből épült a vállalat az első néhány évben.

A terv működik. Amikor 2017-ben tőzsdére került a Delivery Hero egymilliárd euró forrást vontak be. Azóta Östberg újra és újra pénzt tud szerezni a tőkepiacról. Csak a múlt héten 1,2 milliárd euró körül vont be forrást. Az intézményi befektetők részvényenként 132 eurót fizettek az új részvényekért, amelyek a részvényállomány 4,7 százalékát tették ki. Ez a 2017-es 25,50 euró kibocsátási árfolyam többszöröse. „Biztosítanunk kell, hogy a befektetők megértsék ezt a növekedési stratégiát. Talán több információra van szükségünk erről, de azt gondolom, hogy részvényeseink ezt megértik ”- mondta nemrég Östberg a Handelsblattnak adott interjúban.

A friss pénzből Östberg fenntartja a növekedési lehetőségeket. A pénzt nemcsak „általános vállalati célokra” akarja felhasználni, hanem a további felvásárlások előkészítésére is. A Delivery Hero csak nem sokkal az év kezdete előtt kapta meg a zöld utat a dél-koreai monopóliumellenes hatóságoktól, hogy megvegye a helyi házhozszállítási szolgáltató piacvezető Woowát. A társaság a 3,6 milliárd eurós akvizíciót csak részben fizeti saját részvényeivel. A többit Östberg is részben tőkeemeléssel finanszírozta.

A tőkeemelés spekulációra ad okot, miszerint a további nagy akvizíciók jöhetnek, amelyek késleltethetik a jövedelmezőségre lépés útját. Tatiana Lisitsina, a Bloomberg elemzője szerint a Just Eat és a Deliveroo versenytársakkal összehasonlítva a Delivery Hero kevésbé lehet jövedelmező, mert főleg a feltörekvő piacokon aktív. Ennek ellenére a legtöbb elemző a Delivery Hero részvények vásárlását javasolja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkenti a koleszterinszintet a napi lencsefogyasztás

2024. július 8. 13:10

A tanulmányok szerint napi háromnegyed csésze lencse fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet, a vércukorszintet és a gyulladásos folyamatokat.

Megéri kézműves élelmiszereket vásárolni, vagy nem jelentenek jobb minőséget?

2024. július 8. 07:10

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentős hányadot, a jövedelmük 21 és 40% közötti arányát költik élelmiszerekre.

Így építsünk tűzifatárolót!

2024. július 6. 16:10

A tűzifát nem érdemes védelem nélkül hagyni, mert a minősége romlik, és ha leborul, veszélyessé válhat. Íme, egy egyszerű DIY megoldás.

Zsíros kakas, lábatlan tyúk

2024. július 6. 10:10

A zsíros kakas egyetlen gramm kakast sem tartalmaz, sőt húst sem, zsírt viszont annál inkább, mellette pedig kukoricát.

Az UHT tej és a tejföl a sikertermék a járvány idején

2021. február 26. 09:38

A leginkább megdöbbentő változás a járványhelyzet kapcsán a kirívó keresleti hullámzás volt a tejtermékek piacán.

Összeolvadás az ételek házhozszállítási piacán

2020. június 11. 14:47

A Grubhub összesen 50 ezer étteremmel áll szerződésben több mint 1100 városban az Egyesült Államokban.