Életmód

Közel 700 madárodút helyeztek ki az erdőkben

AM Sajtóiroda

Az elmúlt évben közel 700 madárodút helyeztek ki vagy újítottak fel a magyar állami erdőkben. A madarak az erdei életközösség kiemelten fontos szereplői, ezért a szakemberek országszerte mesterséges odúk kihelyezésével segítik az életüket.

Az odútelepek sokszor madárbarát tanösvények vagy kertek kialakításához kapcsolódnak, és így ismeretterjesztési célokat is szolgálnak, de vannak rejtetten elhelyezett, például a baglyok fészkelését segítő odúk is. Az állami erdőgazdaságok 40 erdészeti erdei iskolájának mindegyike szervez az erdei madárvilággal kapcsolatos programokat, így évente mintegy 80 ezer gyermek ismerkedhet meg a madarak életével, sokszor közvetlen közelről is bepillantva egy fészekalja cinege vagy más énekesmadár életébe.

Az ismeretterjesztés mellett a tudományos kutatást is szolgálják az olyan programok, amelyeket az erdészek a természetvédelmi szakemberekkel közösen végeznek, mint például a Pilisben a réti sas és feketególya fiókák megjelölése vagy Gemencen egy feketególya-pár életét mutató népszerű webkamera közvetítés. A tudomány mellett az élőhelyek fejlesztését szolgálják az egyes védett és közösségi jelentőségű fajokhoz kötődő programok, mint például a Tisza hullámterében futó Szalakóta Program vagy a kunpeszéri erdőben zajló OAKEYLIFE program, ahol az állami erdőgazdaságok komoly szerepet vállalnak a madártani és természetvédelmi szervezetekkel közös madárvédelmi munkában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Milyen szobanövényekkel helyettesíthetjük a karácsonyfát?

2024. december 9. 08:10

A karácsonyfa helyettesíthető más növényekkel is. Hiszen feldíszíteni akár más növényt is lehet anélkül, hogy kivágnánk, így elpusztítva azt.

Módosult az erdei ököszisztéma pályázat

2019. április 6. 07:08

Ismét módosult a „Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások” című pályázat.

Az agancsok engedély nélküli gyűjtését a törvény is bünteti

2023. február 28. 11:21

Az agancsok engedély nélküli gyűjtése nemcsak veszélyt jelent az erdei élővilágra, de a törvény is bünteti: egyrészt lopásnak, másrészt szervezett hajsza formájában állatkínzásnak minősül.

Az erdőgazdálkodás módjai és az élőhely-megőrzés fontossága

2022. február 28. 04:36

Milyen módjai léteznek az erdőgazdálkodásnak? Mit jelent a vágásforduló és a száradéktermelés? Hogyan kapcsolódik mindez az erdei élőhelyek megőrzéséhez?

Megemelték az erdészeti gépberuházások támogatás keretösszegét

2019. december 9. 16:32

A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap 2020. december 31-re változott.