Életmód

Mit tegyünk, ha rovar mászik a fülünkbe?

Agrofórum Online

Nem vagyok entomológus, ezt előre bocsátom, mielőtt annak a részletekbe menő ismertetésébe kezdenék, hogy mely rovarok azok, amelyek valóban „fülbemászók” tudnak lenni.

Miután feltártam a zord valóságot, nyugodjanak meg, azt is megosztom, hogy mit tudunk, mit kell tenni, hogy ha oda kerül egy-egy hangya vagy egyéb közeli-távoli rokona, ahová nagyon nem kellene: a hallójáratunkba.

Nincs rovarfóbiám, de ennek ellenére az egyik meghatározó emlékem, ahogy a szemem láttára mászott bele a fűben fekvő lányom fülébe egy hangya, majd pár pillanat elteltével sem bukkant fel újra.

Másnap, kora reggel indultunk volna Angliába (megnyugtatok mindenkit, hogy végül is megtörtént), és felrémlett előttem annak a lehetősége, hogy ha most hangyával, a füllel eltűnünk a hazai egészségügy bugyraiban, akkor lehet, hogy felejtős lesz ez az út. Így a tettek mezejére léptem.

Nem árulva el a főszereplőnek, hogy miben mesterkedem, megkértem, hogy picit ne mozduljon, majd a szemüvegének a vékony szárával (igen, így leírva még borzasztóbban hangzik) benyúltam a külső hallójáratba, és kipiszkáltam az aprócska, de igen zavaró lényt. Mint utólag megtudtam, iszonyú szerencsénk volt, hogy nem történt baj, közel sem ezt kellett volna tennem.

Tehát: kezdjük az elején. Milyen rovarok jelentenek számunkra potenciális problémát?   

Hazánkban, a statisztikák szerint, a leggyakoribb nemkívánatos vendégek a szúnyogok, a hangyák és a pókok. Szerencséseknek érezhetjük magunkat, hogy csak ennyi, ugyanis egy szakoldal beszámolója szerint ennél jóval szélesebb a skála.

Honnan tudhatjuk, hogy van ott (itt) bent valaki?

Kúszó érzés a fülében: furcsa érzés, akik átélték, azt mondják, hogy igen nehéz pontosan leírni, hogy mi az, amit éreztek. Vannak, akik úgy számoltak be erről az emlékezetes élményről, hogy „csiklandozó” vagy „viszkető”, de abban mindenki egyetértett, hogy semmiképpen sem kellemes.

Zúgó vagy zümmögő hang hallása a fülben: egyértelmű, hogy ezt a rovar mozgása okozza, és gyakran susogó vagy csattogó hangokkal egészülhet ki a tünetegyüttes.

Teltség vagy fájdalom érzése: a rovar mozogni kezd a hallójáratban, ez pedig teltségérzetet, kellemetlen érzést vagy akár fájdalmat is okozhat a fülben. A fájdalom enyhe vagy súlyos lehet, attól függően, hogy mekkora a rovar, és milyen messzire jutott el a hallójáratunkban.

Fülzúgás, amely folyamatos és eddig nem volt jelen az életünkben. A fülzúgás olyan csengő vagy zümmögő hang a fülben, amelyet nem külső zaj okoz. Ha ugyanis a rovar zajt ad, miközben mozog a hallójáratban (lásd a fentieket), fülzúgást okozhat.

Tompa hallás: átmenetileg úgy érezhetjük, hogy az egyik vagy másik füllel nem hallunk olyan jól, mint a másikkal, vagy mint azt megelőzően.

Okozhat fülgyulladást?

Ahogy minden idegen tárgy igen, a hallójáratban irritációt és gyulladást is okozhat. Egyes esetekben fertőzést, ami fülfájdalommal, lázzal és fülváladékkal járhat.

Amit a fül-orr-gégész javasol

Javaslat: ne kövessék az én példámat, valóban szerencsém volt, ez pedig közel sem biztos és szilárd alap, mint azt tudjuk. Mint arról a szakorvosok több fórumon is megemlékeznek, nem a rovarok, hanem azok szakszerűtlen eltávolításnak módja okoz sérülést a fülben.

A szakemberek ezért azt kérik, hogy abban az esetben, ha nincs belátható időn belül, elérhető közelségben orvosi segítség (nyaralás, éjszaka vagy csupán egy átlagos nap), akkor megpróbálkozhatunk a betolakodó eltávolításával, de semmiképpen se igyekezzük kipiszkálni.

Legfontosabb és kihagyhatatlan lépés: a várakozás

Igen gyakran előfordul ugyanis, hogy ami bemászik, az is ki is jön, mégpedig záros határidőn belül. Ha mégsem, akkor a fülbe irányított (de nem a legerősebb nyomású!!) zuhannyal is egyszerűen kimoshatjuk az oda betévedt hangyát, szúnyogot és így tovább.

Ha ez nem kivitelezhető, akkor ét- vagy paraffinolajjal próbálkozhatunk, ebből csepegtessük a fülbe, ettől valószínűleg elpusztul a rovar. Az már bónusz, ha az olajjal együtt távozik is. Ha mégsem történik meg, akkor a következő nap már érdemes tájékozódni a közeli fülészeti rendelők helyéről, ahol immár szakavatottan eltávolítják azt.

Fülbetegek óvatosabban

Segít a cseppentés. Az eddigiek az egészséges fülű, ép dobhártyájúakra vonatkoztak, teljességgel más a helyzet akkor, ha valakinek volt már fülműtétje, vagy nyitott dobhártya sérülése volt.

Szintén a veszélyeztettek csoportjába tartoznak azok, akiknek dohhártyába beültetett ventilációs tubus van. Ezekben az esetekben a fül kimosása vagy olajozása nem javasolt.

Abban az esetben, ha éppen középfül- vagy hallójárat-gyulladása van, amelyet kezelnek, akkor a kezelésre felírt gyógyszer becseppentése segíthet megoldani ezt a problémát. Ezekben az esetekben azonban fő szabály az, hogy célszerű minél előbb szakorvoshoz fordulni.

Jellemzően nem az otthonunkban

Ahogy velünk is, a szabadban heverészve vagy sátorozás közben valószínűsíthető, hogy a baj megtörténik. Megelőzni megint csak egyszerűbb, mint kezelni a problémát, így ha kirándulunk, túrázunk, ne feledkezzünk meg a rovarriasztó készítmények vagy illóolajok használatáról, szabadban alváskor pedig használjunk füldugót!

Csak erős idegzetűeknek

A New England Journal of Medicine című orvosi folyóirat egyik esettanulmánya a következőkről számol be: egy 64 éves tajvani nő fülében egy kis pók telepedett meg, és az őt ellátó orvosok azt tapasztalták, hogy életben van, sőt a le is vedlett a hallójáratában.

A Cornell Egyetem szerint a pókok akkor vedlik le a bőrüket, amikor megnőnek – vagyis a pók megnőtt, miután bemászott a fülbe. Mindez relatíve nem vett túl sok időt igénybe, hiszen a fül tulajdonosa elmondta, hogy négy napja hall szüntelenül dobogó, kattogó és zörgő hangokat.

Mindezt tűrte, egészen addig, míg az állandó zaj miatt álmatlanságba nem esett.  A vizsgálatkor a pókot a külső hallójárat körül találták meg. Az átélt kellemetlenségeken túl egyéb következménye nem lett az esetnek, a nő dobhártyáját nem sértette meg az ízeltlábú.  

A pókot és annak külső vázát egy szívó kanül segítségével távolították el, és a tanulmány rögzíti, hogy „a beteg tünetei azonnal megszűntek”. És íme, minderről a videó:

(Fotó: Perez Vöcking/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ünnepi asztaldíszek – zöldségekből

2024. december 17. 13:10

Ha asztaldísznek „álcázzuk” a zöldségeket, biztos, hogy jól fogynak majd, egészségesebbé téve a sokszor kalóriadús karácsonyi étkezést.

Gyűjtsük össze a tobozokat, áldani fogjuk magunkat érte!

2024. december 15. 10:10

Tudja, mi az a life hack? Olyan ötletes megoldás, amely megkönnyíti az életet otthon és a ház körül. Mutatunk néhányat a karácsonyi szezonra.

Alternatív fűtési megoldások: mikor érdemes faaprítékkal fűteni?

2024. december 13. 09:40

Ha valaki alternatív fűtési rendszerre szavaz, már a fatüzelésen belül is többféle megoldást választhat. Kinek ajánlott faaprítékot használni?

Aki spórol, miért költ hatezer forintot egy dubaji csokira?

2024. december 11. 13:10

Egyszerűen emelni az árakat, de semmi újat nem kínálni kockázatos stratégia, amely jogosan büntetendő a vásárlók részéről.

Homoktövis a konyhában

2023. november 16. 09:10

A homoktövis sokak számára ismerős lehet – nem csak a kertből, hanem a különféle étrend-kiegészítők és szépségápolószerek összetevőjeként. Kevesen tudják, de a homoktövis bogyóit mi is felhasználhatjuk otthon, a konyhában is.

A KITE Zrt. folyamatosan partnerei rendelkezésére áll

2021. március 11. 03:36

A KITE Zrt. járványügyi helyzetre megalakult Operatív Törzse folyamatosan felülvizsgálja az eddig meghozott intézkedéseket és megteszi a szükséges változtatásokat a további zavartalan működés és partnerkiszolgálás érdekében.

A vegánok tényleg egészségesebbek, mint a húsfogyasztók?

2023. november 23. 14:40

A címben feltett kérdésre – egy friss tanulmány alapján – inkább a fordított összefüggés feltételezése a válasz: úgy tűnik, hogy az eleve egészségesebb életmódot követők hajlamosabbak áttérni a vegán étrendre.

Ez lenne a világ legegészségesebb kenyere?

2023. november 20. 12:40

A teljes kiőrlésű gabonából és hüvelyesekből készült tápláló kenyér nem a modern kor találmánya, hiszen valójában már a Bibliában, Ezékiel próféta könyvében is szerepelt.